2013. augusztus 24., szombat

ünnepelek


Már érzem én is, hogy az idő nekem (értem) s nem ellenem dolgozik. Mint amikor varrnánk a kabátot, s a zseb vagy a gallér elkészítése külön kis örömmel ajándékozna. Kis lépések a nagy, időnként átértékelt, finomra hangolt, centírozott álomért. Megérte őszintének lenni. Lassítani.


Író Barátos kicsattan az örömtől, az élettől, csoda egy dolog volt vele kicsit dolgozgatni!

Még él bennem a pesti miniblogtali, ami nagyon is maximum volt, és ma lesz a tűzijáték itt a városban a néptáncos zárófesztivál után, fél 11-kor.

Függő Barátnőm 3 hete csak szódát iszik, a vacak, rossz minőségű  dohányt még szívja, de minden nem megy egyszerre.

Kedves csodálatos segítőkészségről fest újra képet, és azt a mondatot, hogy én tanítottam meg átgondolni, hogy nem mindent kell csak úgy elfogadni, leszarni vagy vádolni, nagyon köszönöm. Igenis kellett ezt kimondania nekem!  Miatta és miattam is.
Lassan annyi a túlóra, hogy komolyan kezd aggódni az egészségéért és hogy ideje semmire sincs, de érdeklődése a világ iránt, a szürkeállomány játékos  mocorgatására való igénye és a tudásra, érzésekre, segítésre, pihenésre, nyugalomra  vágyása határtalan.(Vagyis nincs ideje aludni...)

Bizony hogy kellenek a visszacsatolások. Olyan ez, mint a ping-pong labda hatás.
Adunk, kapunk, adunk, kapunk, jó esetben erősítjük, és nem gyengítjük egymást.

S ha gyengítjük, az csak egyet mutat, a saját határainkat tapasztalhatjuk meg.


Igenis kell a simi, az ölelés, mind lelkileg, mind fizikailag,  és kell a jó időben adott kellő lelki makarenkói pofon, igenis megérte cseszegetni, dorgálni, simogatni őket. Rájuk figyelni.

Hisz annyi mindent megtudhattam magamról is.

Ma ünnepelek.

Vége a nagyon sűrű melónak, elégedett vagyok. Paraszt fengsuiba kezdek, megérett bennem a vágy, hogy a megkeresett filléreket a lakásba fektessem. Azért magamnak is akadt új cipőre, szép és kényelmes  papucsra, új lesz a wc-csésze és tető, nagy és mély takarításba kezdek nagyon lassan, amennyire bírom, és a repkedő lényem földre szorítása játszik most szerepet ezekben a napokban.  

Lányom 3 nap múlva enyém lesz. Rettenetes honvágya és igénye van a szeretetre.

Billentyűzetemről lekoptak a betűk, koptattam rendesen, nézem Kiskölök billentyűzetét, tök fekete, vakon gépel, oda se néz...

Valami végetért, ami új kaput nyit bennem. Szépnek találom az életem. Az egészet. Úgy, ahogy történt. Rosszak és jók. (Seneca bölcsessége: a dolgok nem jók vagy rosszak, hanem jók ÉS rosszak.)

Jó most. Köszönöm, kedves barátaim, szeretteim, hogy kibírtok és elviseltek engem, hogy vagytok nekem.


3 megjegyzés:

Töprengő írta...

Most olyan szép, kedves a bejegyzésed, mint egy esti tábortűz melegen, megejtően lobogó lángja,szép helyen, barátokkal körülülve. Átérzem én is.

márti írta...

Megéri (gondolat)nagytakarítani!

:-))))

márti írta...

Vajon mit találok holnap a beépített szekrényben? Egyszer találtam egy táskában 5000 Ft-ot :-))))))