2013. augusztus 8., csütörtök

CsütörTÖK meleg van

"Barátod vagyok. Nevetésed vidámmá tesz! Bánatod megkönnyeztet. Haragodat csitítanám, fájdalmadat simítanám. Ha akarod meghallgatlak. Ha szeretnéd, békén hagylak. De ha már kevés vagyok, s nem kellek, add tudtomra. Szó nélkül elmegyek...mert a barátod vagyok!"

Leltem.

A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egy valamit: az őszinteséget. Csak ezt az egyet, de ez nem kevés. (Ingmar Bergman)

Barát az, akit felhívhatsz az éjszaka kellős közepén azzal, hogy megöltél valakit, és ő csak annyit kérdez: hova vigyem a hullát?

Köszönöm a képet!


***
A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni!A barátság bonyolult érzések titokzatos, furcsa harmóniája.

Remek, de kemény gondolatokat olvastam Borókánál..
Bár mindenkiben egyszer megfordulna. Nemcsak gyerekeink, szüleink, testvéreink, de jóbarátaink viszonylatában.
Emberei kapcsolataink, hétköznapi ismerőseink tengerében. Egy-egy csepp is adhat.

Tegnap egy új jellemtípus bontakozott ki előttem: a szenvtelen. A depresszió és az IGAZ barátság fogalma is ismeretlen neki.
Igen, hisz sosem volt egyedül. Úgy értem, sosem maradt egyedül.
Vagy épp fordítva, mindig egyedül volt. Úgy értem, mindig egyedül hagyták.
Talán mintha határtalan lenne..., de jobban megnézve épp fordítva, parttalan.
Nem küzd, de cserél. Le. Fel. Arcot, barátot, férjet, munkát. Vajon nem volt mikor vagy miért tényleg  megpróbálnia önmagát?

És ez a szerencsés ember?

Nem hinném.


***

Nincs hibátlan ember. A tökéletességre való törekvésünk miatt mégis csak gyarló és esendő emberek maradunk, és ez elszomoríthat vagy épp önzőbbé tehet. Ami fáj, az viszont megtanít. A hibáink csak akkor segítenek rajtunk, ha meglátjuk, bevalljuk és bevállaljuk. Fáj, igen.
(De nem kikerülhető a testi-lelki egyensúly megtalálása miatt ...  az agy és a szív közötti aranyos arány...az egoizmus és a depresszió között lavírozva. Sajnos mindkettőben élen jár kis országunk. NEM az érzelmek nélküli nélküli életre gondolok, mint középút. A szenvedély és az érdek is véglet!)

Hibáink. Fáj, igen. De épp ebben rejlik a teljesség is! Az emberség is. Azok  a határok, amiket átlépünk, másnál, magunknál. Mennyire erősíti meg a VALÓDI szeretet-kapcsolatot... mert EZT gyengíteni sosem lehet sokáig, csak átmenetileg.

Én ezért mégis azt mondanám inkább:  gya(kor)ló emberek vagyunk. Ha ezt képesek vagyunk elfogadni, megbánni és szeretettel viszonyulni mégis önmagunkhoz és a másikhoz, akkor nyertünk.

Igaz, így könnyű. Ugyanis nem volt mi vagy ki ellen. Illetve nem volt mit veszíteni. Vagy mégis?

Talán csak az egónkat vagy a gyávaságunkat. Nem a maradék emberségünket.


Tűnhetek erőszakosnak, igen, mert kiállok magamért és kiabálok másért. Nem ellenük, értük.

Maradhatok hát fekete-fehér, igen-nem másoknak.

Pedig szivárványt látok. Igen, belemertem nézni a forró napba és az éj sötétjébe. Gyűjtöttem hideget, meleget. Zuhanás közben tanulok repülni. Mert tudom, mit akarok már.

Ez van. JÓ!

:-)))

7 megjegyzés:

Töprengő írta...

Hullát nem szállítok /ha nem én öltem meg/, de a többi stimmel...

márti írta...

:-)) hihi, rendben, többet már nem kell ám! :-))

boróka írta...

Hullaszállítónak nem vagyok elég daliás, de megszervezni megtudom a szállítását. A többi nálam is OK.
:o)))

márti írta...

:-) Jippiiii!

Katalin írta...

:)))ez hullajóóó:))))

purple írta...

Hull a jó!
:-)

márti írta...

Ezt most találtam:

"Az vesse rám az utolsó követ, ki tagadja, hogy fél, mert nem szeret. / A pántlikáját leszaggatom én. A szegény henceg, gazdag a szerény. / Kötött pályát, mint nagymamák a szvettert, / ajándéknak adok, a szívem megtelt. / Részeg postás a szél, rossz illatot hoz. / Még hajlamom van bújni hajlatodhoz."

Az ajánló kissé túl-túl... elég lenne néhány részlet...

http://nol.hu/lap/konyvszemle/20130817-kitenni_szuret_a_hianynak