2013. augusztus 22., csütörtök

Rezgések

Dér Imre fotója
...által gyógyulni lehet.

És még hinni sem kell benne. Pusztán hullámtan.

A magyar feltaláló regenerációs és rehabilitációs készüléke a legnagyobb részt biorezonanciás készülék. Működésében a hullámtan törvényszerűségei érvényesülnek, a készülék matracában nincsenek mágneses tekercsek. Infrahullámmal működik,  egy erősítő közvetíti a frekvenciát egy különleges matracba, és ott  - mágneses tekercsek helyett antennarendszerrel - egy erőteret alakít ki, képez a test köré.

"A modern orvostudomány korszerű képalkotó eljárásai (röntgen, CT, MRI, ultrahang) is azon alapulnak, hogy az emberi szervezet különböző hullámhosszúságú (frekvenciájú) sejtek halmazából áll.
A testre irányított egy bizonyos, adott frekvenciát a testünk sejtjei (szövetei, szervei különböző módon nyelik el illetve engedik át magukon. A testből kilépő hullámok már különböző hosszúságúak, ezeket felfogva megkaphatjuk a diagnosztikus képeket, amelyeket a szakemberek értékelhetnek.

A fizikában a hullámtan törvényszerűségeiből ismert, hogy azonos fázisban találkozó hullámok erősítik, ellentétes fázisban találkozók kioltják egymást. Ha a hegy a heggyel, a völgy a völggyel találkozik, akkor a hullámok erősítik egymást. Nagy jelentősége van ennek a fénytanban és a hangtanban.
Szerveinknek így hát egyedi dallama, rezonanciája van."

Kipróbáltam, jó volt! Kellemes... de nem bírom pénztárcával. Közben óhatatlan futok bele ellenvéleményekbe és mivel pénzem sincs, hát kérdezni, kutatni kezdek.

Van, kire mégsem hat.

Mi lehet az ok?

(Mi lehet az oka, hogy nem használ? Milyen emberek azok, akiknek nem használ?)

Valamit nem veszünk figyelembe.

A gondolatok is finom rezgések. A tartós regenerációnak belülről kell fakadnia. (Mint ahogy a tartós degenerációnak is... ) Mindennél erősebb rezgés lehet. (Az elme és a szív hatalma...)

Azok az emberek, akik semmi változást, javulást nem tapasztaltak, legtöbbször mind negatívak. Haragosak a világra, saját rendjüket akarják látni mindenkiben és mindenben.
Létezésük értelme, hogy szubjektív véleményük, érzéseik, gondolataik, reakcióik legyen(ek) AZ objektív igazság. Netán épp önsanyargatásba, bűnvádba és önsajnálatba elmerülők.
Örök elégedetlenek, örök szorongók. Örök vágyakozók, örök szánakozók.

Rövidlátásuk oly mértékű lehet, hogy nem lesznek gyógyíthatók semmilyen géppel, sőt, akár semmilyen kintről jövő rezgéssel. (legyen ez mágneses erő, vagy a szeretet ereje akár.)

A bennünk élő, megbújó harmónia gyógyíthatna. Az Egyensúly a jó és a rossz között. Egyensúly a szív és az elme közt. A háborgó múlt és az aggodalmas jövő között. A hit valamiben? Önmagukban! De talán inkább az optimista rugalmasság... Fontos a rugalmas optimizmus. A nyitni-vágyás. A gyógyulni akarás. Az újat, a régit nem elutasítani akarás...

Valóban nagy pofonok kellenek ahhoz, hogy az ember elinduljon s keresse önmagát, vizsgálja másokban talált SAJÁT hibáit, erősítse önbizalmát, önbecsületét, hogy ne hazudjon másoknak, s ezzel magának, vagy épp fordítva.


Ráadásul a körülöttünk legyeskedő új ideák tele vannak csapdákkal. A hiszékeny, szomorú, magányos, elnyomott, mások oltárán feláldozott,  érzelmileg vagy fizikailag megnyomorított és kifosztott,  önmagát, másokat és a világot nem ismerő ember nehéz helyzetbe kerül. Ember legyen a talpán, ki okosan választ, nem mindent elhíve, vagy - csak időnként - levonva a mellékvágányaiból adódó konzekvenciát.

Nem, nem elég hinni önmagunkban és bízni halálig!
Nem, nem elég pozitívan gondolkozni!

Ha állandóan pozitívan gondolkodunk, akkor nem vesszük figyelembe, nem figyelünk  a helyzetből adódó tanításra. Hiába füvesíted be, rendezed át a szemétdombot, akkor is a domb szemét marad!
Ha állandóan negatívan gondolkodunk, és nem neveljük szemünket, agyunkat észrevenni a rosszban a jót, pszichoszomatikus, beleképzelt önhitt állapotba kerülhetünk, vagyis, saját magunk betegítjük meg magunkat gondolatainkkal, érzéseink, reakcióink nem tisztázásával.

Meg kell tanulnunk használni az egónk. Gondolkozni. Nem attól félni és szótlanná válni, hogy majd lelepleznek, rajtakapnak, mit is és hogyan rontok el a célhoz vezető úton. Elfelejtjük, hogy a cél a boldogság, és nem tárgyak, vagyon, népszerűség, olvasottsági siker és hírnév vezet oda.

A cél az önmegvalósítás. Ezt is sokféleképpen magyarázzák.
Nem önátadás, nem önfeladás egy eszméért, egy ideáért!

Az igazi önmegvalósítás sosem öncélú! Mindenki boldogságra vágyik: belső elégedettségre, önkifejezésre jutni...


Csak meg kell érezni és érteni a szív hangját, erre, menj erre...
Valójában talpnyalók és kiskirályok mindig is maradnak, de nem kell ebben a körben bent maradnunk!
Ha kell, hát dolgozzon a harag, ha kell, dolgozzon az alázat. Dolgozzon az EGO, de hasznosan:  Gondolkodjon. Figyeljen. Szortírozzon. Gondolat-nagytakarítson: nézzen szembe múltbeli hibáival, hiányaival, s amire van ráhatásunk, rendezzük, amire nincs, engedjük el.

Keresni kell és elfogadni a jót. Kinyitni a szívünk és kitárni a kezünk. Fogadni. Beleállni. Engedni dolgozni bennünk, átfolyni magunkon.

Minden tapasztalatunk egy útra vezet, kitérőkkel, mellékvágányokkal, örvényekkel, szélviharokkal, napkitörésekkel, földrengésekkel tarkított utunkon.

És néha csak alulnézetből láthatók a dolgok igazi színei. Néha a fonák a színe.

Ha fogva tartanak, visszahúznak, megakasztanak az indák lápos, ingoványos talajra érvén, muszáj egy pillanatra megállni és átgondolni, merre is menjek? Hova is tartok? Tartok-e valahova? Ez is egó! Gondolkozik, keres, kutat, éber, akar kitörni!

Ami aztán lecsendesül és figyelő állapotba merül. Lemerül. Hogy felmerülhessen a képzelet határtalan világa. Hogy kiszabadulhassunk a test és a betegségek börtönéből és olyan álmokat látni és érezni, ami végre megmutatja, kik is vagyunk. Milyen Erő az, aminek részei vagyunk. Hogy végre felismerjük, mi is a mi dolgunk, felelősségünk meddig tart mások életében (a magunkéban fel kell vállalnunk... )
és végre megleljük... élni ajándék, élni jó!

Tengercseppek vagyunk. Cseppek a tengerben? Minden cseppben egy egész tengervilág.

Gépek nélküli öngyógyulás? Igaz, nagyon hosszú folyamat, apró, rövidtávú sikerélmény-gyöngyöcskékkel.

Nem a hagyományos orvoslás helyett, hanem annak kiegészítésére gondolnám. Egy JÓ diagnózis már félút! A gyógyszerek viszont nem mindig jó barátaink, ahogy testi vagy lelki eledelünk sem mindig az.  Akár a keleti, akár a nyugati kezelést választva, betegségünktől függően. Akár mindkettőt. Mi döntünk.Mi bízunk egyikben, másikban.

Egyszer mindenképp meghalunk, igen. Meztelen fenékkel, tele lélekkel... és azután ő is tovább áll.
S ha már meg kell halnunk, legalább tudjuk, hogy miért is éltünk. Hogy tudjuk, éltünk.

Lélegezzünk jól! Kocogjunk és kacagjunk. A test és a lélek oxigénje a mozgás és az optimizmus.

És ugye megint egy paradoxon:

Az életből azok a pillantok maradnak meg, amitől megállt az idő és a lélegzeted...   Csodásan rezgők, szárnyrezegtetők, reptetőn emelők vagy épp hamisan fájók, gyászba kergetők.

***

Az élet örök változás, energiák egymásba alakulása. Másokat megváltoztatni nem tudunk. A tiszta szándéknak önmagunk megváltoztatására kell irányulnia. Minden ember a végtelen energiaháló csodálatos gyöngyszeme. Ezért bárki, aki megváltoztatja önmagát, hatással van az egészre, mindenkire és mindenre. Ez az egyéni felelősség legfontosabb aspektusa.

 ****

"Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki ne a 'saját útját járja', csak, ahogy Ön is mondta, fejlődünk folyamatosan és időről időre konzekvenciát vonunk le.
Ha az EGO legyőzése alatt annak megszelídítését és a benne rejlő lehetőségek kiaknázását érti, akkor azzal is egyet értek. Ugyanakkor az EGO 'feladása', 'megsemmisítése' véleményem szerint téves gondolat. Az EGO, mint érzelmi és gondolati tevékenységeink összessége ugyanúgy hozzánk tartozik, mint a szívdobogás, vagy a májműködés. Fizikai testben igenis szükség van ez egóra, szükség van a megkülönböztetésre (legalább is egy jó darabig), hogy fejlődésemet, vágyaimat, céljaimat meg tudjam határozni. Ki vagyok? Mi vagyok? Honnan jövök? Merre tartok? Ezek a kérdések ego nélkül nem megválaszolhatóak.
Az ÚT sokféle lehet, de egyfelé vezet. Ki a haragvást választja tanítóul, ki nem.

Mindig is utazáson vagyunk, voltunk, leszünk, de előbb utóbb mindenki életében lesz egy pont, amikor rádöbben, hogy jééé, tényleg. Ezt fogja majd az illető úgy aposztrofálni, hogy 'ráléptem egy másik útra'.

Ezek a megkülönböztetések is, hogy 'én így, te úgy', 'te nem, én igen', mind-mind az ego működése.
A pszichológia megfogalmazása szerint, akkor helyes ez a megkülönböztetés, ha eljutunk odáig, hogy 'Te is rendben vagy, én is rendben vagyok'.

Számomra a harmónia kulcsa nem pusztán a jóról szól, hiszen a földi lét a maga dualitásával kizárja ezt, hanem a jó és a rossz egyensúlyáról. Arról, hogy jóban is és rosszban is megtalálom a fejlődés lehetőségét. A jónak örülök, de nem késztet elbizakodottságra, önhittségre, a rosszban igyekszem tévelygéseimből fakadó tévutakat meglelni. Mindez valamikor sikerül, valamikor pedig nem.

Üdvözlettel:
Dr. Antal Péter Miklós"



A cikk érdeklődést felkeltő új gyógymódok, kiegészítő gyógymódok keresése céljából íródott.

Gyógyító frekvenciák - Szigorúan saját felelősségre!





2013. augusztus 11., vasárnap

Hiányoztok...

Hiányoztok.

Hiányzik Veli szókimondó bája, Úton varázsnyugalma, Alteregó csendes magabiztossága, s fácskaöntöző Pankák Cinnája.

Hiányzik  Boróka és Robi igen jól működő együttese, Stali és Szilárd elválaszthatatlan összese, Töprengő megbánó morgása, Vén maciölelése és életmentő tapasztalatai, humora, Dóci szelídsége, ahogy ezt a nem domesztikálható embert mégis szívénél fogva vezeti..., Nati törődő szeretete, és jól esett meglátni személyesen, mi is lakik egy másik, ezt a társaságot még nem ismerő ember lelkében: Kati éber kreativitása köszönni- és tisztelnivaló.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget és mindent.
Valóban minőségi időt töltöttünk együtt. Lám, erre is megértünk.

Nagy szeretet-ölelés mindenkinek.
Hűséges kutyus.

2013. augusztus 8., csütörtök

CsütörTÖK meleg van

"Barátod vagyok. Nevetésed vidámmá tesz! Bánatod megkönnyeztet. Haragodat csitítanám, fájdalmadat simítanám. Ha akarod meghallgatlak. Ha szeretnéd, békén hagylak. De ha már kevés vagyok, s nem kellek, add tudtomra. Szó nélkül elmegyek...mert a barátod vagyok!"

Leltem.

A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egy valamit: az őszinteséget. Csak ezt az egyet, de ez nem kevés. (Ingmar Bergman)

Barát az, akit felhívhatsz az éjszaka kellős közepén azzal, hogy megöltél valakit, és ő csak annyit kérdez: hova vigyem a hullát?

Köszönöm a képet!


***
A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni!A barátság bonyolult érzések titokzatos, furcsa harmóniája.

Remek, de kemény gondolatokat olvastam Borókánál..
Bár mindenkiben egyszer megfordulna. Nemcsak gyerekeink, szüleink, testvéreink, de jóbarátaink viszonylatában.
Emberei kapcsolataink, hétköznapi ismerőseink tengerében. Egy-egy csepp is adhat.

Tegnap egy új jellemtípus bontakozott ki előttem: a szenvtelen. A depresszió és az IGAZ barátság fogalma is ismeretlen neki.
Igen, hisz sosem volt egyedül. Úgy értem, sosem maradt egyedül.
Vagy épp fordítva, mindig egyedül volt. Úgy értem, mindig egyedül hagyták.
Talán mintha határtalan lenne..., de jobban megnézve épp fordítva, parttalan.
Nem küzd, de cserél. Le. Fel. Arcot, barátot, férjet, munkát. Vajon nem volt mikor vagy miért tényleg  megpróbálnia önmagát?

És ez a szerencsés ember?

Nem hinném.


***

Nincs hibátlan ember. A tökéletességre való törekvésünk miatt mégis csak gyarló és esendő emberek maradunk, és ez elszomoríthat vagy épp önzőbbé tehet. Ami fáj, az viszont megtanít. A hibáink csak akkor segítenek rajtunk, ha meglátjuk, bevalljuk és bevállaljuk. Fáj, igen.
(De nem kikerülhető a testi-lelki egyensúly megtalálása miatt ...  az agy és a szív közötti aranyos arány...az egoizmus és a depresszió között lavírozva. Sajnos mindkettőben élen jár kis országunk. NEM az érzelmek nélküli nélküli életre gondolok, mint középút. A szenvedély és az érdek is véglet!)

Hibáink. Fáj, igen. De épp ebben rejlik a teljesség is! Az emberség is. Azok  a határok, amiket átlépünk, másnál, magunknál. Mennyire erősíti meg a VALÓDI szeretet-kapcsolatot... mert EZT gyengíteni sosem lehet sokáig, csak átmenetileg.

Én ezért mégis azt mondanám inkább:  gya(kor)ló emberek vagyunk. Ha ezt képesek vagyunk elfogadni, megbánni és szeretettel viszonyulni mégis önmagunkhoz és a másikhoz, akkor nyertünk.

Igaz, így könnyű. Ugyanis nem volt mi vagy ki ellen. Illetve nem volt mit veszíteni. Vagy mégis?

Talán csak az egónkat vagy a gyávaságunkat. Nem a maradék emberségünket.


Tűnhetek erőszakosnak, igen, mert kiállok magamért és kiabálok másért. Nem ellenük, értük.

Maradhatok hát fekete-fehér, igen-nem másoknak.

Pedig szivárványt látok. Igen, belemertem nézni a forró napba és az éj sötétjébe. Gyűjtöttem hideget, meleget. Zuhanás közben tanulok repülni. Mert tudom, mit akarok már.

Ez van. JÓ!

:-)))