2013. július 3., szerda

Szinkronicitás - ... és magunkkal?


Pont akkor, pont mi, pont ott. Együtt, egy helyen, egy időben. :-)

Ezek az apró beszélgetések segítenek nekem pontosítani a gondolataimat és a saját érzéseimet is rendbe rakni.


A fészbuk összes hibája megbocsátható, ha csak egyszer is jól ki tudtuk írni azt (interaktívan), ami nyomja a lelkünket és még válaszokat is kapunk. Magunkban megszületőket...

S amíg be nem csukjuk azt a LENGŐajtót, eszébe sem jut a fénynek az ablakon bejöni. Máshogy, másképp. És sosem rosszabbul. Sőt.

De ehhez beszélgetni kell.
***

Sose engedd el az álmaidat! Csak a személyt, akit érint...


Ahogy a Titok tanítja: mindent bevonzol, ami te vagy. Ami érted kell. De egy kiválasztott személyt sosem tudsz bevonzani. Ahhoz kell ő is.

Kívánhatsz (szívből és őszintén), hihetsz (magadban és az álmodban), bízhatsz (a jó sorsban), és elfogadhatod (amit kapsz)... de pontos személyt... sosem tudsz bevonzani, csak helyzeteket... olyan szereplőkkel, akik megmutatnak neked valamit...

minden kapcsolat áldás vagy tanítás...

A gondoskodás kiöli a vágyat! A beengedés és odaadás nem egyenlő az önfeladással.
Akit kinevelsz, sosem lesz a Férfid. Itt rontottam el én is. Javítom. Rajta vagyok.
Aki szeret, az keres és tesz a másikért. Még ha ő olyan is, amilyen. Akármilyen.
A hallgatás valamiféle tagadás, hárítás, érdektelenség... vagy épp a csendre magányra vágyás és a rád várás. Vajon most melyik csend van? A zavaró, amikor a csend fal közöttetek? Vagy az összhang csendje?
... 
... és vajon miért hagyjuk, hogy így bánjanak velünk... és csak ennyit törődjön és figyeljen ránk a másik...
...

Hát így rohan el mellettünk az élet. Vajon mennyi mindent hagytunk?


Vajon meddig hagyjuk, hogy mások szeretetén függjünk, és mások szeretetétől, mániájától, hatalmától, gyűlöletétől, ostobaságától, érzéketlenségétől szorongjunk?



Vajon magunkkal szinkronban vagyunk ?

*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

Indító posztok:

"Jobb egyedül menni, magányosan és szomorúan, mint másokkal olyan úton, mely méltatlan hozzánk."

Sok mindennel egyetértek, de ezzel nem. Miért kéne vállalnom bármilyen méltatlan helyzetet? Csak az szomorkodjon, aki szeret szomorkodni! Szomorkodtam eleget!

Ha valamiért érdemes magunkban hinni, és hideg magányunkat meleg egyedüllétté változtatni, sosem kell feladnunk a méltóságunk és  a lécet sem kell lejjebb raknunk! Nem kell feladni a méltóságunk és nem kell méltatlan helyzetekbe kerülnünk.


Az egyedüllét művészete... (Tepperwein) a csend csak pont arra való, hogy megtaláljuk benne ... végre önmagunk békéjét.


****
és amikor hibbantak vagyunk, jól jöhet egy kis olvasnivaló:

Minden nővel úgy bánnak, ahogy hagyja, hogy bánjanak.
Meddig hagyjuk, hogy ne bánjanak jól velünk??

szabóeszti   "Rosszul bánik velem, mit tegyek, hogy szeressen? - Lépj le...
dolcerina     8-as pont... ne kínlódj túl sokáig vele... add tovább!

****

Az egyedüllét művészete

Az egyedüllét művészete
Vannak emberek, akik félnek az egyedülléttől, társ nélkül életképtelennek tartják magukat, úgy érzik, nem tudnak egyedül boldogok lenni, és azt remélik, hogy egyedüllétük megszűnik, mihelyt egy másik emberrel élnek együtt. Két boldogtalan ember azonban nem lesz csupán azáltal boldog, hogy együtt él, különösen nem akkor, ha ehhez még az a félelem is társul, hogy a másikat elveszíthetem. Az igaz szeretet nem félelemre épül.

Az egyedüllét olyan feladat, melyet minden ember valamikor önmaga elé állít, és amely elől nem lehet megfutamodni: meg kell oldania. Ez nem azt jelenti, hogy remetévé kell válni, az egyedüllét nem fájdalmas magány vagy izoláció.

Az ideális társat csak akkor tudom megtalálni, ha előbb magam is ideális társsá válok. A nagy szerelmet csak akkor találom meg, ha önmagamban fel-fedezem. Ekkor ugyan már nincs szükségem kívülről jövő szeretetre, szerelemre, ám csak így tudom lehetővé tenni, a rezonanciatörvény szerint csak ekkor tudom magamhoz vonzani.

A társkapcsolat értelme abban rejlik, hogy a partner szembesít a hiányosságaimmal, megmutat-ja, hol nem vagyok még egészséges. A másik féllel folytatott viták végső soron tehát önmagamhoz vezetnek el. Ekképpen a partner; aki mellett megmaradok, mert szeretem, ideális társ számomra. Én pedig az ő számára.* Együtt haladunk az önmagunk felé vezető úton.**
és ***

(Tepperwein)

* ha velem marad
** ám mégis közös úton
*** és addig maradunk együtt, míg emeljük, bátorítjuk, építjük egymást. Míg a mosoly kettőnk közt nem vicsor, hanem híd. Őszinte és önzetlen.
:-)

3 megjegyzés:

boróka írta...

Mai napi gondolat ébresztőm is megvolt Jó itt Nálad. Sose megyek el üres kézzel. Mindig teszek valami okosat a tarisznyámba. gy kis gondolat magocskát , amit elültetek és ha jól gondozom gyönyörűséges termés lesz belőle, vagy akár fa aminek az árnyékában hűsölhetek, vagy megvéd majd a vihartól.
Köszönöm.

Valley írta...

Ölelés! :)

márti írta...

Ha már egy szót, mondatot is tovább gondol, megérint valakit, már megérte.

Nekem sem árt ismételni. Hisz... a kicsiny lépések az ismétlést is tartalmazzák. Ugyanazt, más formában, más oldalról, másképpen.

:-))