2013. június 24., hétfő

Varázs-parázs

Rövidem: kértem, hittem magamban, bíztam a jó sorsban, elfogadtam.

Hosszabban (én szóltam!):  ... na most lett kész...


Hittem benne, tudat alatt.
Tudtam, ha tényleg szükséges, meglesz.
Mindig is így volt, csak nem vettem észre a jeleket.
Nem tudtam mindig, hogy amit kapok, azt miért is kaptam.




Kerültem időnként lélekgödörbe, míg a belső szégyenhegyem meg nem másztam,
és az ösvénykémre, simább terepre visszajutottam. Mindenkinek a szégyenhegye a legnehezebb miérthegye.
Mivel ez így túl általános, csakis őszinte és igaz barátságok esetén lehet belefurdalni a másikba, és ezzel valóban segíthetsz neki, ha következetes és kitartó vagy! Mivel kívülálló vagy és mert szereted, könnyebb látni a másik káoszát, feltéve, ha beszél róla... bár... van, mikor testi bajokká fajul... onnan lesz igazán nem letagadható, mit is tettünk, mit nem tettünk meg... mit nem kellett volna kimondani, mit viszont  kellett volna kimondani...

De arra mindig fel kell készülni, hogy ez mindkettőknek fájni fog. Ha nem döglünk bele, megerősödve másszunk feljebb... mindenki a saját hegyén...


Tanulni kell ezt  a belső hegyet is megmászni... az önismeret önhazugságvizsgáló hegyét... a jó barátoknál nincs jobb pszichomanó!

****


Mindig vonzunk. Olyanok vagyunk, minta  mágnes. Hol  vonzás, hol taszítás. Itt nincs árnyalat. Csak Pozitív és Negatív. És ha már ez történik, legalább csináljuk JÓL! Bármit is kell bejárnunk, járjuk ki rendesen!!!! Ha mázlink van, ebben az életünkben megbolondulhatunk! NEM félreérteni! Jó értelemben :-) Sőt, boldogulhatunk és lelki terhek nélkül megboldogulhatunk. :-))) Ez még nem tudod, hogy mekkora nagy dolog!!!

Minden vonzás vagy taszítás. Minden lecke. Minden. Nem kudarc, hanem tanítás VAGY áldás. Ha megtanultad, megérdemelted, áldás és ajándék!! Nagyon is szemmel és szívvel láthatóan!

Jippiii!!

***



Az a pár ember,, aki mostanában fejtörést és szívszúrást okozott, jobban van. Útjukra találtak. Jókedvűbbek, bizakodóbbak és terveznek! No nem véresen komolyan! Inkább azt mondanám, mernek álmodozni! Hinni... magukban... és hogy nem történhet mindig CSAK rossz. Hinni, magukban, az az első és alaplépés. Hogy szeretni merjenek. Hogy elfogadni merjenek. Mert aztán majd hisznek az álmaikban is! És megtörténik az, amire tényleg és valóban vágynak. Nem adják fel és nem félnek érte tenni és korrigálni, finomítani.

Igenis a bátrak kiváltsága az, hogy szeretni merjenek, kitárulkozzanak és mégse engedjenek be mindent, ami bántó vagy fáj, de észrevegyék azt, hogyha mégis befurakszik a fájó, akkor a hiba sajnos nem a másik, hanem a saját készülékükben van. Sajnos óhatatlan, hogy be ne férkőzzön az, amivel Valóban dolgunk van. S ez nagyon fáj és képtelenek vagyunk ellene tenni, bent zakatol a fejünkben és rágja a szívet, a lelket gyűri és összezavarja a nappalokat, alkonnyá válik a hajnali nap és keserű halállá az élet...

Kacagni jó! Zsigeri kocogás! Minden embernek szüksége van szeretetre, aki tagadja, megveti, nem tartja fontosnak, annak van erre a legjobban szüksége! Álcákat nem tudsz elfogadni, szeretni! Fel kell ezeket ismerni, be kell vallani, magunkon is,  és ledolgozni, hisz önsorsrontók!  Ha túl sokáig panírban vagy, a manír és a manipuláció lesz az életed. Ha Álcában maradsz, mert Szerepeket játszol, belekövesedhetsz!  És akkor talán sohasem hagyod, hogy megismerhessenek TÉGED és önmagadért szerethessenek..

Csak az ÁLCÁD szeretik. És ettől befordulsz, aztán majd kifordulsz magadból. De hisz enélkül, Téged se szeretnek! Talán inkább magadat nem fogadod el, oldod és oldozod fel, és Te magad sem fogadod el  a hibáidat, magad se szereted magad.  És tudod mit, igazad van. CSAK önző vagy. Az nem önszeretetet! Ha nem szereted magad, valószínűleg nagyon is igazad van! Sőt, úgy érzed, a világ is utál!
Vagy épp fordítva? Te utálod a világot? Ha neked szar, ne legyen másnak se jobb!
Vagyis akkor hogyan tovább?

Ilyen kérdések mélységéig estünk... sokszor...  volt, hogy besokalltunk és elmenekültünk, de a végén célhoz értünk. Akartuk eldobni a hazug, uraló, irigy egót. Akartuk megtudni, kik vagyunk, mi a dolgunk. A szívünk mélyén.


Ez hatott. Nem csak a bátorító simogatás, de az igazi baráti őszinte szó. Ha fáj, akkor bizony dolga van ezzel. Ott bent, mélyen, nála, benne.  Onnan tudtam, hogy beletrafáltam, hogy vagy támadott, vádolt, vagy hárította, kerülte a témát. Egyből tudtam, hogy honnan fúj a szél. Magát is leleplezi, hazudni ugyanis okos és fárasztó munka! És innen szép felállni, kilábalni, fogadni tudni. A saját szavaival, tetteivel szembesíteni.

Gyáva vagy szeretni? Igen, mert fáj. Mert kihasználnak, megbántanak, kinevetnek.
Gyenge vagy? Igen, pedig nem akarok szégyenben maradni.

Akkor légy bátor és bármit csinálsz, csináld JÓL! Nehogy szégyenben maradjál! Ami tőled telik! Nem biztos hogy tökéletes lesz, fogadd el! Ha nem sikerül, nem gáz! holnap újra próbáld meg. Ez a bátorság!

 És ezekkel voltunk el vagy két hétig, aztán jött a tegnap. Játszani kezdtünk! Őszintén megkönnyebbülve álltunk fel és meséltem el otthon, hogy ez volt a legnagyobb segítség, amit egymásnak eddig adhattunk.

Valamit végre ért az eddigi (jószándékú) élveboncolás! Erről ismerszik meg a barát. A bajban. Mert bajban volt. És akarta, hogy segítsek. Én meg... kerestem hozzá az utat, akkor is, ha bántott. Hisz kérte, szerette volna, de szembesülni fog. Ki nem félne ettől????

***


Ha valamit is tehettem MÁSÉRT az az, hogy felismertem, először MAGAMÉRT kell!  Ugyanezeken a lépéseken, lépcsőfokokon mentem fel, le, hol bóklásztam, hol poroszkáltam, netán futottam, gyalogoltam, időnként bandukoltam, néha visszaléptem. Aztán megértettem, amit meg kellett élnem. Amit át kellett éreznem. Ezt nem lehet siettetni, elfogadtam.

Úgyhogy nem csak a barátnőmért, de kedvesért is lépnem kellett. Önkéntelenül ment, mert valahol a léc is már a helyén marad, s nem rezeg, bár lejjebb nem adom, de feljebb sem viszem...

Kinyitottam hát a szám és az elvesztés érzésének legcsekélyebb jele nélkül kimondtam, hogy mi nem kerek, mi nem nem jó, és mit nem szeretnék, és mi az, amit igen! Nem bántam azt sem, ha soha nem lesz belőlünk semmi.

Képes voltam már egyedül is ellenni. Ha  magány metsző, jeges szele át is ordított rajtam, azért mindig rendbe tudtam hozni a dolgokat.

Hittem magamban. Hittem bennük. Aztán nem hittem bennük. Aztán összeesküdött a föld és az ég és magam maradtam. Már tudom, hogy van olyan, hogy egyedül kell megtennünk utunk egy szakaszát. Nem ettől kell félni! Hanem attól, hogy talán sosem tudod meg, mi is várhat rád, ha a belső hangodra, dallamodra és ritmusodra  nem lelsz rá, ha meg nem keresed! Ha keresni kezded, megtalálod!

Az Ég és a Föld dől össze, a lábad elé vetik magukat. Kezes bárányok lesznek és érted történnek a dolgok. Ahogy eddig is, de most észreveszed!

***

A játék:

A szó: szabadság, ezzel kezdtük. A másiknak erre rá kell vágnia egy másik szót, egyetlen egyet... , és a következő emberke már az új szóra asszociálva mond újabbat. Félelmetes önismereti játék volt, pedig nem annak indult... Olyan rejtett szavak és érzések jöttek elő, hogy csak lestünk. De belemerültünk. És mertük kimondani, ami belül feszített, és azt is, ami jó emlék volt. Még Kedves is lejött hozzánk, igaz, a játékhoz nem csatlakozott, de beült hozzánk rövid időre és nálam megvárt és ez nagy szó!! Neki több idő kell. (Pláne (neki) idegenek előtt nem menne bele ilyesmibe, ők az én barátaim.)

Aztán játszottuk az eredeti változatot, a Szerelem szóval, vagyis, mindenkinek erről a szóról kell valamit mondania, ami először az eszébe jut, nincs gondolkozás. Az "győz", aki be tudja fejezni a játékot. Mindenki győzött. Elkomorodtunk. Aztán csodálkoztunk, örültünk és egymásba kapaszkodtunk és felszabadultunk.

Elemi erővel hatottak a kimondott érzések és gondolatok, szavak....
Ennél jobbat nem is tehettünk volna egymásért!

Örülök, hogy nem tágítottam ettől, pedig kérették magukat! Gondolom, volt miért. Illetve tudom. Nehéz ezekről a dolgokról beszélni. A szerelem szóra még az önismeret is bejött!!! ÁÁÁÁÁ..... bizony!

Bosziseprűk a ház előtt landolva... varázsszőnyegre cserélve...

***

Embernyelvre lefordítom: lesz nyárra melóm! Vagyis a templom egerei megtisztelő állás helyett kreatív,  hasznos és értékes dolgot teszek ! Kértem, hittem, kaptam! Nem válogatok. Jön is. Bármit elfogadok, úgy értem a határidők terén.

EX (lelkiismeretfurdalás? vagy mióta nem engedem, hogy megszégyenítsen engem vagy a gyereket? vagy rájött arra, mi az hogy szegény?) hoz konyhai alapanyagokat és gyümölcsöt! NEM ordítja le Kiskölök fejét, hogy menjen már dolgozni (EZ a bánásmód mindig is eléri a célt!!!) Ráadásul felválthattam a lisztes étrendet-.. cukrosra :-))) hehe

Kedves azóta, hogy kinyitottam a szám, de piszkosul! (nagyon nem bántam), összekapta és észrevette magát, és a lila köd most szép, átlátszó és vidám!

Barátnőm megtáltosodott, TANUL! Igaziból! Elvégzi és nem otthagyja a sulit, sőt! És megköszönte, hogy mellette maradtam akkor is, amikor a legkevésbé sem érdemelte, mert bizony visszamart. Elment dokihoz, szedi a gyógyszereket, nagyon keveset iszik, de bevallja, és tervez!
Ja...
... és van székem!



Kis lépések! Szép az élet! Ha jön is kis szakadás a szőnyegen, vagy a szélére kell állnom,  most már tudom, hogyan is jöjjek ki belőle, mert bevállalom és nem adom fel a magamhoz vezető utat, és kiállok és jótállok  az érzéseimért, a gondolataimért, magamért, a szeretetteimért, a munkámért!

Azt hiszem, hiszek magamban.Támaszkodom a megérzéseimre. És nem tagadom meg az érzéseimet.


:-) Ennyi. Nagy munka volt. :-(

...ja, és nehogy kihagyjam:  Köszönöm az égnek és földnek, az embereknek, nektek!  És magamnak is.

klikk a képre, csoda verset rejt, kedvestől loptam... aki mint tudjuk, néha kedvtelen

2 megjegyzés:

Valley írta...

Tükröm vagy. - "Útjukra találtak. Jókedvűbbek, bizakodóbbak és terveznek! No nem véresen komolyan! Inkább azt mondanám, mernek álmodozni! Hinni... magukban... és hogy nem történhet mindig CSAK rossz. Hinni, magukban, az az első és alaplépés. Hogy szeretni merjenek. Hogy elfogadni merjenek. Mert aztán majd hisznek az álmaikban is! És megtörténik az, amire tényleg és valóban vágynak. Nem adják fel és nem félnek érte tenni és korrigálni, finomítani."

márti írta...

Igen, igen, igen! Ne add fel a szívedhez, magadhoz vezető utat, s megtalálod az álmaidét is!