2013. június 15., szombat

üvegbe zárt pillanat

sem-mi


a csillagokat is lehoztam volna érted

s te becsapod ajtóm s magad, vérted
magad elé kapod, holott védtelen
maradsz, míg másra mutogatsz,
s magadban nem keresed,
amit bennem nem értesz,
hiszen féltesz, érzel,
de fékezel, kézzel
ésszel.








mi-sem

s a szív bezárul, kinyílik a szem
nem a szeretésbe fáradt bele
Sosem voltunk mi, csak te és én.
Mi lesz velünk? - kérdezed.
Ezen már nem töprengenék.
 
Fekszem és újra álmodom
virágos pipacságyamon
köddé vált alkonyom
napba fordul a hold
cseppfolyós hajnalon





a mágnes, mint anyagba zárt fény
taszít vagy vonz, nem hiába fém
s ha darabolod, akkor is bipoláris,
melyik vagyok ma? nem az, aki beenged,
hanem aki taszít... hisz te is ezt teszed

mi fordít ki, meg és át? feloldódás?
csak egy a titka: feloldozás,
nem arany kalitka, lakattal
szeretetből fonva, épp vagy
annak hazudva, ellopva.


**************************************************************************



a kommentekhez...

2 megjegyzés:

márti írta...

Kedves :

megint sikerült agyalágyult módon viselkednem. Jól tudom, hogy te csak jót akarsz nekem, de szét vagyok hullva, ami természetesen nem lehet mentség számomra, sokszor többet is teszel értem, mint amit megérdemlek. Ezer ölelés, és ezer bocsánat!!!

***

Kerestelek este
hátha e fenegyerek
meglel
utolsó esélyként
reménykedve
belesve a Petzbe
Imrével beszélgetve

S nem neheztelve
kénytelen letettem
eme tervem

most mégis szeretettel
telve kívánok
nyugodalmas jó éjszakát
öleléssel teljest

Puszi.


***
***

Nem válaszolok, de 2 liter vers jött ki belőlem...

Ölelj, ringass engemet,
megmutattam lelkemet.

Fától fáig megyek, nem látom az erdőt,
vagyok, ki vagyok, gya(ko)rló és esendő

szívemen, számon lakat
még bánatból megbántalak,
a szavak bicsaklanak
jobb ha néma marad, akad,

a szavakkal csak baj van,
minek is oda, ahol mosoly van,
őszinteség és bizalom,
kérés nélkül oltalom,

kötés nélküli kötelék,
mit nem bonthat meg föld, csak ég,
csodásan zengő dallamok,
lélekölelés a húrokon...

csúnya játékot űztél velem
bosszú volt? nem tudhatom,
de kihasználtad szeretetem,
pedig te lettél volna a végzetem

szívem még ha lassan is dobog
s nem pörögnek benne üstdobok
annyit fájt már, hogy csoda
hogy mégis műkszik, ad, oda

lehet, én játszom?
jó mesterem, nem gyalázom
élem, mi adatott
s engedem mi megy, s fogadom
mi jön, legott

márti írta...

napom voltál
holdad lettem

ahhoz, hogy elfogadjalak
meg kell mutatnod, őszintén magad,
ha álcád sokáig marad
elveszik a jó szó s a gondolat

... (Uram) csoda egy utat mérsz rám
lásd az esőt lányom, aztán
jöhet ám csak a szivárvány

nem látok át rajtad
mert nem akarok már
valamilyen leckét
ez így is hordoz hát

engedd be magadat a szívedbe,
mi idő, tér és rezgés,
mert te mélyen vibrálsz bennem
s sosem törlődsz, oxigén.

***


őrizem, vigyázom álmod,
s fogom kezedet, ha álnok
is vagy és álarc mögé
bújsz, bár azt nem hagyom,

rád pirítok s te nehezen
fogadod, s ugyanannyi
pirítós van bennem,
pedig ez is te+én vagyok

***

szeretet

szűk-édes időtlen idő
kelő nap és lenge szellő
csobbanó víz, kerek erdő
kútja minden életnek

vibráló ritmusa éternek
szabadságnak, életnek
bennem nem maradva, átfolyva
belemerülve a patakba

halászni az óceán közepén
s ahol nincs, oda vinni
oxigént!