2013. június 8., szombat

szer-Etet: elfogadás

SzemLÉLEKválás
NembéKVválás
Fénykép: SzemLÉLEKválás

NembéKVválás
Én mindent, amiben szeretet van, isteninek érzek.
És mindent, amiben nincs, oly furcsán embertelennek.




Ahogy az "isten" szó mögé, úgy a szeretet szó, vagy épp szeretetlenség szó mögé is más értelmet, urambocsá... érzést teszünk. Oly sokat és oly régóta beszélgetünk ezekről, hogy elfelejtünk valamit: tenni (magunkért, érte).

A szeretet tett. Első lépcsője a mosoly. Ami akkor jut célba, ha a másik is mosolyog. Vissza.
Olyan szer, mely etet, éltet, táplál, óv és reptet, törődik veled és figyelmes. szer-Etet.

Nem kell, hogy direkt lerombold, elég, ha megvonod figyelmedet, s hamarabb válhat reptetőből tőrré, ha rutinná válik. Ha rutinná válik a törődés. Elég csak annyi, hogy nem figyelsz a másikra. A szerettedre.
Mert a rutinból hiányzik a személyes odafigyelés és az elfogadás: a szeretet.


Ahogy bánsz másokkal, úgy bánnak mások is veled.
Amit hibának tartasz/látsz másban, az mind-mind ott  rejtőzik, magadban!
Csak azt mondhatod el másról, ami magadban van meg, ami belőled, a te szűrődön át kéredzkedik ki. Te magad vagy akkor a másik.

És ha a jót látod másban, az is te vagy.

S ha nem értesz másokat, a reakcióikat, viselkedésüket, tán nem te vagy.

A szeretet mögött az elfogadás húzódik. Nem kell mindenkit szeretni, akit kötelező. Nem kell senkit szeretni, csak mert nem kötelező.

Én mindent, amiben szeretet van, isteninek érzek.
És mindent, amiben nincs, oly furcsán embertelennek.


Egy kis Feldmár, olyan rég volt már :-)) Sokkal több dologgal egyetértek (aha érzésem volt...), mint nem...


"...a végére az is profinak érezte magát gyereknevelésből, aki a következő tíz évben sem tervez szülni. Aki pedig tanárként volt jelen, az vagy a szakmáját, vagy az előadót utálta meg tiszta szívből. 

A Menedék Program rendezvényén ő és Vekerdy Tamás is azt mondta, a legtöbb probléma megoldásához csak szeretet kell. Nagy ölelés nem volt.

Az iskolának, ahogy a családnak is, menedéknek kellene lennie. A nevelés kérdése viszont mindenhol ugyanaz: „azt akarom, hogy olyan legyél, amilyennek én akarlak, vagy engedem, hogy magad lehess, és megismerlek?”

Mi legyen akkor egy iskola célja a szakemberek szerint? Az, hogy ha már van, legalább ne ártson.

Orvos, tanár vagy szülő akkor lehet menedék, ha félre tudja tenni az arroganciáját, és nem hiszi azt, hogy jobban tudja, mire van szüksége a másiknak, mint ő maga – ez a lényeg.

Nem létezik jó tanuló vagy kedves Julcsi, csak simán Julcsi létezik.

Ha találok egy növényt, és azt akarom, hogy viruljon, akkor nem pszichiáterhez viszem, hanem olyan környezetet teremtek neki, ahol jól érzi magát."

A cikk. Nagyon formabontó. Én szóltam. Ha a kezdeti felvont szemöldökön túl vagyunk, kezdődhet az értelmezés. Mármint, ha képesek vagyunk rá. Ha fontosnak tartjuk magunkat, mint nevelő. Ha csak más szemszögből is látni - vagy láttatni akarnánk érdemben - a világot.

***

Ha csak ráéreznénk, hogy a válságokat JÓL TÚLélők között a rugalmasabbak és nyitottak számottevően vannak ott, míg az erősek, szépek, okosak, többek, különbek, sáskalelkűek tovább zavarognak s nem lelik helyüket.

Mindenki azt szeretné, ha elfogadnák, de ő maga miért nem fogad el más szempontokat?
Mindenki szeretné, hogy tartozzon valahová, valakihez, de ő maga miért nem alkalmazkodik?
Mindenki elvárja, hogy tiszteljék? Hát azt kérem ki kell vívni. Maga a kor vagy a státusz nem jogosít fel semmire.  Jön az magától, ha belőlünk is kisugárzik. Sőt!

Semmiféle tekintély és elv - kötelező jelleggel - nem igazán működik... kivéve, ha az alaki szabályzatot idézném: "...és arcán tükröződjön az elkötelezettség és a tisztelet feljebbvalója felé..."

Hát ennyit a szeretetről, mint az elfogadás művészetéről, illetve arról, hogy én, mint gyarló-gyakorló ember hogyan élem meg. Most. Itt. Is. :-)

Egyébként...
kint vagyok a vízből. Már az ásócskámat fogom és lépcsőm ásom. Felfelé. Ki, a gödrömből. Bélelem én rendesen, de... tán kint mégis szabadabb. :-)

:-))


Nincsenek megjegyzések: