2013. június 30., vasárnap

Gondolkozásunk fogságában

Ki a férfi? Ki az országférfi?- Férfias játékok

1.  "Nekem az nem férfi, aki nem olvas újságot és nem focizik. Apám ilyen volt, mindenkinek ilyennek kell lennie. Fél háromkor ebéd, anya főz, mos, nevel. Ez a normális."


Minden kapcsolatunk alapja a szüleinkkel való kapcsolatainkon alapul, a nevelési mintáik alapján gondolkozunk, élünk, és sok olyan van, amit tudat alatt őrzünk s ha kimondjuk, még akkor sem biztos hogy belegondolunk, rendjén van ez így?
De hát ez nem is így van! Aztán találkozunk barátokkal és látunk mást, lassan megtanulunk bele és mögé látni... ami bizony más, másképp, máshogy és mégse rosszabb!

De hát apánktól, anyánktól elszakadni ... felnőni úgy, hogy szeretni őket is, de merni felvállalni a magunk kis gondolatait, érzéseit is, nem mindig egyszerű. Hiszen ez olyan, mintha őket tagadnám meg azzal, hogy másképp gondolom már, mert kezdem látni, másképp is működhet a dolog!


Sajnos igenis számít, hogy anyánk hogyan mondja és mit mond... ráül a lelkünkre és nem enged kiszabadulni... berögződünk... és vergődünk a súly alatt, amiről nem is tudjuk, hogy súly! A szeretetről papolunk, holott se nem kaptunk, se nem tudjuk hogyan is van ez, párunkban keressük anyánk, apánk... s véljük megjavítani, megoldani azt, amit nem itt és nem így kellett volna... S mindeközben a legnagyobb jószándékkal és jótakarással kapjuk anyánk "tanácsait". 

És most jöhetne a ki a Férfi című 333 oldalas... de igyekszem sűríteni:  aki nem fél (időnként, okkal) gyengének mutatkozni a társa előtt, s tudja mikor kell gyengédnek is lenni. A Férfi: Háttér és gondoskodás. Stabilitás és belső mobilitás. Védőbástya. Ahova úgy tud bemenni egy nő, hogy sosem akarna eljönni onnan! Karizma és karizmája van. Személyes rezgésburok. Kisugárzás. Humor és belátás. Erő, amit érzel, és azt is hogy ésszel, szívvel és nem mindenáron használ. Ki a nagybetűs Férfi? Aki tudja, hogy a simogatással többet ér el egy nő arcán, mint a fenekén. Aki hajlandó megismerni és elfogadni az emberbőrbe bújt Nőt, akivel a összetartoznak, együttrezegnek lélekszinten.  A Férfi ambíciói sosem csapnak át becsvággyá, férfiúi hiúsága nem önvédő fegyver, hanem emelő erő. Aki a lelkiismerete szerint és nem az öncélú vágyaiért és érdekeiért él.


És persze jöhetne a ki a Nő. Aki uralni akarja a férfit? Sírással? Hisztivel? Egóval? Ugyan.
A Nő úgy ural, hogy sosem ural. Egy szem és mosolylebbenése többet ér, mint bárkié. Akihez és akibe úgy tud belebújni a férfi, hogy szuverén és férfi marad. Mégis egyek, ketten. A méltóságát sosem adja fel. Ékszer a férfi kezében. És nem lánc a nyakán.


Miért sírnak a nők? Mert a férfiak nem tudják felismerni, kezelni és kimutatni az érzelmeiket.
Miért hazudnak a férfiak? Mert nem tudják felvállalni az anyától látott gyengeségnek tartott dolgokat, mint pl. a sírást. Mert nem értik, hogy a sírás nem gyengeség és nem lelkizés. Hisz a férfi az attól férfi, úgy mutatták, ha erős. Ha macsó. Ha nagyhangú, ha kivagyi, ha sok pénze van. Ha ravasz, ha mismásol, mert túlélő.


A Férfi még ehhez is elég bátor: Tud sírni.


***
.
2. "Majd én megmondom!"

Tudod barátom, mondd ki a véleményed, de azt gondolod ennyi elég?
Véleménye mindenkinek van egy, ráadásul senkit nem érdekel. - ahogy a bölcsek megfogalmazták.


...és persze itt vannak az úton-útfélen kihallatszó elvkérdések és a hitkérdések... kész káosz... az emberek türelmetlenebbek, éberségük lankad és belefulladnak saját harsány hőbörgéseikbe... vagy épp mást vádló panaszáradatba... elegük van... elegük van...

Óhatatlanul halljuk. Felerősödtek a viták. De vajon kire figyelünk tényleg ODA? 


Riasztónak és kilátástalannak tűnő helyzet. Az emberek gondolkodása és magába vetett hite, szíve beszűkült és önmaga elől is menekülve, önhazugságokba, és félelembe gubózik. Elvagyunk foglalva saját bajainkkal és megerősítéseket keresünk kintről, hogy igen, ők a rosszak és én vagyok a bántott! Tőlem elvették! Tőlem nyúlták le! Engem vezettek meg!

Már megint? Hát miért hagytad?  Ezért panaszkodni, harsogni kár már...


Felállítani a saját szemén keresztüli szűrőn egy diagnózist, azt mindenki tud: neki mi nem tetszik, neki mi a rossz, mindenki tud hőbörögni vagy panaszkodni, de vajon hányan süllyednek bele ebbe? Hányan maradnak meg ebben a szürke átlagosban? Figyelemre vágysz. Ez természetes.

Panaszkodsz, dühöngsz?

De vajon tudsz-e megoldások felé vezető utat is felvázolni?
Mert akkor, és csak akkor figyelni fognak rád.
Nem, nem sokan. Nem mindenki, de elegen. Pont annyian, hogy mozdulni lehetne.

És valóban, nincs olyan réteg, amit ne érintettek volna megszorító és agyatlan intézkedések. (Kismamák -  kötelező fizetős bölcsi, tanulók - röghözkötés, ingyenes továbbtanulási lehetőségek beszűkítése, nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok... - nevetséges a féllábúak visszaküldése a melóba...


Akiknek kevés jutott, félti a keveset.
Akinek sok, az még többet akar. Még most, amíg a tűz közelében ülnek.

Nincs egy szellemi elit, aki utat mutatna. Hiányzik ez a réteg. Ezekről írnak sokan, komoly posztban lévő, elismert és tisztelt emberek. Müller Péter és Popper Péter.

Vélemény az van! Sok és harsogó, vagy épp pocskondiázó, vagy épp pökhendi, vagy épp sirámhalmozó... Ha csak leírod, amit látsz, amibe belelátsz, azt gondolod elég?

Mutass utat! Csináld jobban, mint azok, akik most vannak és akik lenyúlnak, megvezetnek!
Mutasd meg, hogy te nem így és jobban tudod csinálni a máshogyant!


Hogyan mutassam meg, kérded? Igazad van, nem lehetsz felelős posztban, neked most épp lent a helyed...

Adj hatalmat egy ember kezébe és meglátod, milyen a jelleme, mennyi mindent tagad le maga előtt és mások előtt.  Meglátod, hogyan bánik a nála kisebbel, és a nála gyengébbel, hogyan bánik azokkal, akikhez nem fűzi érdeke, akiktől nem függ.

Mi, itt maradtak, csak egyet tehetünk. Felismerjük, mi az, amivel megtévesztenek és nem dőlünk be.
Felismerjük azt, milyen parasztvakítások és néphülyítések csarnokába akarnak betévelyegtetni és bégetni tanítani. Összeesküvés-elméletekkel bombáznak, holott ezer sebből véreznek, ha csak kicsit körbejárod a témát. A hit itt bizony hiszékenységbe csaphat!

Mindent elhiszel, amit eléd raknak? Amit láttatnak?


Mert  fegyverünk már most is van.

Nem belemenni.
Nem hagyni.
DE a legfontosabb: Nem adni támadható felületet magunkon!!!

Tanulni. Megtanulni. Önmagunk határait : komfortzónánkat tágítani, intimzónánkat, belső titkainkat feloldani, feldolgozni.

Ehhez önmagukat jól ismerő, gyengeségeikből erőt kovácsoló, nem ítélkező, nem bíráló, nem birtoklásra és igazmondásra és ezzel együtt szellemi hatalomra törekvő és erre berendezkedett Emberekre van szükség.

Emberekre. Egoistákból bőven van. A mai kor betegsége. A kishitűség nagyhangja.

Hogy a nép egysége ne az ideológiák, eszmék, elvek harca legyen, ahhoz egyénenként kell tenni az országért.
Először megküzdve mindenkinek a maga tévelygéseivel és birkaságával. Erőszakosságával és basáskodásával, másokon való csámcsogásával.
Minden, ami az emberi "természet" és egó. És ettől nagyon távol áll maga az igazi ember, ami a lényünk, az önvalónk!!! A lelkiismeretünk!

Egész addig, míg erre rá nem jövünk, hogy az ország a mi, az úgynevezett nép másféle gondolkozásától függ, nem lesz itt semmi, csupán pusztába kiáltott megoldásokra nem törekvő szavak.

Minek is ütném bele az orrom olyanba, amit csak félig ismerek, aminek nem keresem a másik oldalát, amiből  nem keresek s nem akarok találni kivezető utat, és CSAK szidni tudom. Mert ez barátaim, édes kevés.

Ez most egy vélemény volt. Egy más vélemény. Joggal mondhatnád, hogy hülyeség, hogy ítélet, hogy ne bíráskodjak.

Ne is nekem higgy.
Magadnak. Nem, nem az elmédnek, a lelkiismeretednek!


Hisz Férfi vagy.

Nincsenek megjegyzések: