2013. május 16., csütörtök

Szülinapi ajándékok

Tegnap. Nem takargattam, de mégse látta senki. Megéltem, ami fájt.

Felnéztem. Kértem. Kérlek Gondviselés, figyelj kicsit rám, köszönöm. Könnyeztem. Lenéztem. Hangyák. Vonulás. Rá ne lépjek. Holnap jobb lesz.

Tenger a fű.  A szél belekap. Hangok, kavicszörgés. Kisgyermek. Anyuka. Babakocsit tol. Mindkettő. Szépet álmodom. Gyerekeset, szereteteset.

Ma van az a holnap. Hát így valósuljon meg minden kívánságom. Köszönöm.




***
Könnyű vagyok. Annyi minden megoldódott és van még bőven... de már nem hagyom, hogy befészkeljék magukat és tépjenek. Valahol egy élveboncolási szakasz végére érve minden bekattant a helyére.

Olyan öleléseket, beszélgetéseket kaptam, régi ismerősöktől, barátoktól, szerettektől, ami minden embernek járna, amikor tényleg szomorú.

A lélekérintés új dimenziókat tár fel, zárt kapukat nyit a benned.

Amikor a másik valóban ölel, minden porcikája azt súgja, jó vagy, s ha a másik a nem ölelős fajta, a szeme, a mosolya, a keze, a beszéde, a mindene az, ami tudatja veled, jó veled.

(Legjobban az fáj, ha a szeretteim bántanak. S legjobban én is őket tudom bántani.

Ki tudja hány dolog van, amit a másik máshogy reagál le. Hogyan bocsássak meg a holtaknak? Hogyan bocsássak meg az élőknek? Mikor elég és mikor sok vagy épp kevés egy bocsánatkérés? Tudok-e néha  akkor is, a saját békém kedvéért, ha nekem van igazam?

Ezzel sok időm elment. Megérte. Ez volt az alap.


Mindig pánikban, stresszben, haragban, bánatban, elválásban, elvesztésben  ismerjük meg magunkat igazán. Hogy bánunk a másikkal, magunkkal. Tudunk-e engedni, elengedni, elfogadni.

Ma még azzal is szembeszálltam, amitől féltem. Ami nyomott, ami fogva tartott. Amit magam sem mertem magam előtt kimondani, sokáig.
Mert ha még be sem vallom, megbocsátani sem tudom magamnak.

Alap-alap.

Pedig semmi és senki más nem old ez alól fel.
El lehet egy ideig ezekkel szórakozni, és vagy maga alá temet, vagy hajánál fogva rángatjuk ki magunkat a romok alól.

De soha ne feledjük, ezernyi jel mutatta, állj meg. Lassíts.Gyorsíts.  Sok vagy. Kevés vagy. Negatív vagy. Tapadsz. .......... Panasz. Harag. Menekülés.)


Maradok javíthatatlan optimista. Néha szomorú, de legalább nem tagadom meg a lelkem.
Mindenkinek szüksége van, hogy elfogadják, hogy szeressék, hogy szerethessen, hogy fontos legyen.

Akkor van gond, ha ez túlnő az emberen, és mindenki felé csak ez árad belőlünk.
Vagy épp fordítva, megfelelésekbe torkollik illetve egy-két embert terhel.

Előbb a tövis, s aztán a rózsa?
Jöjjön.

Köszönöm.

Megkaptam. Épp időben jött. 11 óra előtt 11 perccel. Vagy most jön, vagy soha.
Rózsával érkezett. Nyitott szívvel. És nem a szülinapom miatt. Arra külön is kaptam, másnap!

De hogy most mi jön? Titok. Előttem is. De talán már bennem nem. Hallgatok rá, hallom: élem, ami engem él.

:-))))





6 megjegyzés:

stali írta...

Mindketten kívánjuk, amit Te szeretnél (és javadra válik!), hogy megvalósuljon.

boróka írta...

Nagy ölelés Neked.

Töprengő írta...

Kívánom, hogy minden olyan terved sikerüljön, amiért megdolgozol, mert jó a megérdemelt siker! Szeressen az, akinek a szeretete neked is fontos, adjon értelmet további életednek hozzátartozóid, barátaid, szerelmeid életének a magadéval való együttvibrálása, a közös, értelmes nyüzsgés! Ölellek!

márti írta...

Jippiii!!! Köszönöm!!!

boróka írta...

Drága Junik!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!
Sok nevetést, örömöt, egészséget és szeretetet!
Nagy ölelés és millió puszi
Boró

márti írta...

Nagyon köszönöm, viszontölelem, nagy erőt ad egy szeretet-ölelés, remélem, odaért!!

:-)