2013. május 6., hétfő

Felelősség


S ahogy gördülünk cseppekben és folyékonyan a nyárba, holott 6 hete még a telet ittuk, úgy öleljük át a változást magunkban is, hisz amikor valóban elengedsz, nem sorsára hagyod a másikat, csak engeded, hogy élje a másik azt, amit már te nem építhetsz, egy-egy téglával nem segíthetsz, s csak fallá kövül az élet és csak megengeded magadnak is, hogy te is éld azt, ami él téged, benned.

Ha megadtuk a gyökereket, azt onnan tudjuk, hogy a másik szárnyra kel, s ha esik is, nem a kétségek foglyaként őrlődünk, hanem bizony számíthat ránk, és/de éljük magunk szíve szabta utat is. Néha csak a zuhanás az, ami megmutatja a dolgok valódi valóságát. Az élet elválások sorozata. Vajon mennyire könnyen engedünk? El?

S a kérdés már nem az, hogy megtettem-e mindent, ami tőlem telt, már rég nem az, hanem hogy meddig tartson és érjen még a figyelem. A figyelem teremtő erő.

Ti mit gondoltok erről?

A hozzászólások alapja a másikra figyelés és a tisztelet.

3 megjegyzés:

stali írta...

Bizony, úgy illenék, hogy a hozzászólás alapja ez legyen.
Akiben ott lakik a másik iránti tisztelet, az tiszteli önmagát is. Enélkül nem megy. És talán ahhoz, hogy figyelni tudj a másikra, kell az önismereted is. Valami olyasmi, hogy tudd látni magadat is a másik szemével, mindegy, ki az a másik. Hogy ne magad légy az egyetlen fontos, de ne is állj kívül/fölötte.
Nem olyan nehéz ez, de kellesz hozzá. Te magad.

Hajnalfürdő írta...

A figyelem. Van a Léleké és van a Testé. A járni tanuló gyerek kezét egyre gyakrabban és egyre hosszabban engedem el, miközben a lelkem, szívem, figyelmem még folyamatosan kíséri. Nem ijesztem meg, nem "kiabálok", ha lépcső következik. Hagyom, hogy ő lássa meg és úgy nyújtom a kezem, hogy azt ne vegye észre, csak ha egyensúlyát veszti, és ösztönösen érte nyúl, legyen mibe kapaszkodni. Sok csend, elfogadás kell ehhez: a magamé is. Hogy helyemen vagyok akkor is, ha épp nem az én kezem "kapja el". Idővel majd választ, kiét szeretné megfogni, úgy, hogy közben szabadnak is érezhesse magát.

márti írta...

Köszönöm! Nagyon szép!