2013. május 10., péntek

gubb-osztó

Első emlékek gyermekkoromból, úgy másfél éves koromban volt. Már tudtam járni és örömmel fedeztem fel az erkélyen a rést, ahol jóízűen dobáltam ki a sakkfigurákat. Az egészből az billentett ki, hogy apám jajveszékelve rohangált és kiabált, hogy felszedje az erkély alól a bábukat. De cseles voltam, mert amíg leért, én már dobtam is ki egy újabbat. Átlátta, így hát türelmesen lenn maradt és így szedte össze a figurákat. Mind meglett. Ma ez a gyermekkori emlék indítja napom. Van gondom, igen, bőven. De nem oldódik meg attól, hogy begubózom. Sőt.


:-))

Úgy gondolom, a múltunk akkor szolgálhat minket, ha örömre deríti az emlék szívünket. Mert ha a fájó emlékek halmazába ragadunk, és csak az éltet, mi magunk tesszük jövőnket félővé, szürkévé. Amire már nincs ráhatásom, elfogadom. Amire van, kivárom. Oly nehéz megkülönböztetni a kettőt.

Nincsenek megjegyzések: