2013. március 1., péntek

Sodródni a zárral


... jeges esőben is
a fülig érő nyárral
így volna érdemes


elengedni és élni
mit tartogat a sors
mi csak a tudatalatti,
a finomsó és a bors


tiszta még a  szívem
bár most csak merengő
annyi mindent kaptam
s nem kesergő, de esendő

s annyi mindent meg akartam
még mutatni, megosztani
de a legfontosabbat
talán sosem tudnád elbírni

ne a külsőt, ne a felszínt nézd
se ne homályba menekülj
harsány mérged fáj még
s magamból is kerül

a semmibe, mi valaha
minden s kedves volt
szárnyam tövig ér
s kusza földre ért

kószán tépem álmom
s legszebb virágom
mi most épp földön fut
s nem zörget kaput


hangot tép és kószán
lel rám az álom
magammal akarom
átölelni az egész világot




üzenetként neked,
ki már nem hallhatod
de valahonnan ajtót nyit rád
és kőszéli ablakot

függönyt lebbent majd
bekúszik halkan
s mire vágysz eléred
s ha nyújtózol is érte,

a napot is megkapod,
habár hihetetlen most
csak bízz magadban
s ne törődj azzal,

hogy árvállik fent a hold
mert puha s bársony
gondolatfelhők simítják
szabdalt bolyhait rezgővé


s rezgéseit így adja majd
öntudatlan feléd s felém,
benned éled és belőled fakad
így csöndem ajánlom csak, akad




ne a külsőt nézd, az megtéveszthet
s ítéleted foglya magad leszel:
kőszáli zordon  kószáló hangja
vágyak csupasz martaléka

s mit másnak adsz
vagy tövestől tépsz ki
ugyanúgy varázst vagy vérest
csinál majd belőled is

kuszáló kaszáló közelít lomhán
birtokba vész s nem enged
s mit magad birtokolni vágysz,
az birtokol majd téged


elvárásaidért sosem
békét kapsz cserébe
káoszt és koszt rendel,
egód, mi csak máz lelkeden

hiúság, ember a neved,
megöregedni nem enged
hajszolnád a régit, de feleded,
a pillanatot visszaszerezni

sosem lehet, ha nem ülsz le
sosem állhatsz ki magad és más mellett
akárhogy is tép cafatokra az idő
s ráncokat varázsol sima arcodra

kővé vált szívedre téve újabb
súlyt s agyadba a múlt ragad
s örök vak maradsz, ha
nyitni is csak az ablak marad.

***

Örülök, hogy megtörténtél velem,
általad jobb ember lettem,
a szerelem törékeny, eleven,
s mi nem vigyáztuk, s tettük eléggé.

Repülj kicsim, én maradok,
a szív mondja ki,
mit száj még sumákol,
s mit az elme önvéd a magánytól,

de a szabadságnak
mindig ára van, ha máson
keresztül szárnyal... vagy ha
a kötelék szürkévé s szűkké fon.

Még nem késő tenni, mit szeretnél,
s akkor könnyebben veszed,
fogadod a halál puha léptét,
mi az öregség ráncképében tánclép,

s közben zajos, nyugtalanító tényét,
de boldogan hal(l)hatsz meg,
ritmusod összeáll a végére,
s most végre tényleg élnél.

Hibáim látod, s nem bocsátod
a magadét sem meg nekem,
ez tán utolsó dalom,
de nem bánom, s nem sajnálom.

Békám és békém voltál,
minden percért köszönet,
jó volt kicsit újra,
de nem kérek már többet.

"Behunyom szemem, hogy lássalak"
most milyen mást jelentést kap...
Majd találkozunk.
Talán tudat alatt.

***
A tudatalattinkban megbúvó tudatossá tehető. Amíg ezt nem tesszük, sorsnak hívjuk. (Jung)

Valójában az elengedés azt jelenti:
Kevésbé félsz... bízol magadban.... és jobban szeretsz. Nem fáj, hisz akkor csak elvesztetted, de nem ereszted. Ki tudja mihez is ragaszkodsz s mibe kapaszkodsz igazándiból. S ha csak panaszkodsz, még nem értél meg a változásra, az engedésre s a váltásra.

Magam is elfeledem a bántót,
de néha azt is, ami tanít és ez nem jó!

Ha valakit megszerettem,
sose hal ki belőlem,
lelkem egy pici szegletébe
dugom félre,
 majd dobozban
a lélekpolcra rejtem.

Amiért most mindent leírok,
az csak azért van,
mert elfelejtem ezeket
a rossz érzéseket,

s beleesek újfent...
 tán mert nem bogoztam ki
s fogtam fel rendesen
a mögöttes miértet...

s akkor ennek is oka van...
mint mindennek.
Nélküle nem lennék az, aki lettem.
S vajon én tettem-e hozzá, s neki eleget?

Csak remélhetem,
hogy neki sem volt értelmetlen,
s nem csak lábnyomot,
de nyomot is hagytam benne.

Nem vagyok egyedül,
mellette szoktam meg.
Csinálom amit eddig,
nem gond ez már nekem.

Egy emberért mindent,
egy rossz helyzetért semmit!!
Ocsúdtam, eresztem
engedem, s nem elvesztem!

Nincs mit elveszítenem
csak az illúzióimat
s akár megnyerhetem
a mát, a jelenem.

:-)))

BOCS, hogy hosszú lett,
nézzétek el nekem,
de ez a nap erre szánva,
s másról szól immár a holnap.

Nincsenek megjegyzések: