2013. március 2., szombat

Engedj el

S ahogy gördülünk cseppekben és folyékonyan a tavaszba, úgy öleljük át a változást magunkban is, hisz amikor valóban elengedsz, nem sorsára hagyod a másikat, csak engeded, hogy élje azt, amit már te nem építhetsz, egy -egy téglával nem segíthetsz, s csak fallá kövül az élet.

S a kérdés már nem az, hogy megtettem-e mindent, ami tőlem telt, már rég nem az, hanem hogy meddig tartson és érjen még a figyelem.


A fal nem oldódik fel a szeretetben, s ha túlzott alkoholban keresed a mámort, engeded ki a gőzt, keresed a szabadságot, menekülsz egy harsány önbizalmat adó illóba..., akkor kioldódik a kapocs, mi magamba zárt téged az elején, s természetesnek tűnik már, ennyi eltelt idő után, a válás. Ezer jelét adtam hangosan, s halkulnak, mert nem akartad, nem vetted, csak langyosan. Bennem megfagy a virág. Hideg leheletem sem őrzi már, szétesik, mint egy régi világ. Megmaradt kincseim fele szétporladt, mi nem épült belém, temetem.

A váltás a küszöbön áll, s érezzük, ez jobb, s valami ugyanaz, de egyben valami más. Ezer jelét adta a tél, hogy tűnne már, szívemben is magként kel egy új remény, mi a régitől távol él, s ha te becsukod szemed, hogy bután nézz, s ezzel becsapod magad, félre félve nézel, sima szád csókra nem tart, s hányszor feszít belül  emiatt... a halál. Csak megváltás a változás, s lesz még könny, mit nem sajnálok, habár tudom, akiért sírunk, nem érdemli meg, s mi magunk is voltunk úgy, hogy értünk sírtak, s nem értettük meg.

Utolsó kérésed, ne haragudjak rád.
Hogy is tenném, ez nem te vagy. Csak az illó gőz, s mámor, mire vágysz, de egyedül nem megy s mást se vonsz be, büszkeséged okán. Érezhetnék örök szégyent, hogy semmire se való vagyok, pedig csak amiatt kéne, hogy önmagamtól távolodom, testem megtréfál, hormonok játszanak, s te ugyanúgy játszol velem, hisz az valahol kényelmes.

A szeretet örök marad, s meztelen, s nem mindig esztelen, a lélek elvárásoktól fesztelen, megfelelésekkel sem tesztelem, szemtelenül reptet fesztelen, bőrredőkben éled szerteszét-szertelen, s szer nélkül szeret: szertelen .

"Gondatlanságból elkövetett ember-ölelés", mit elkövettem ellened, s bármikor megteszem, hisz ki melletted lettem szolgál engem s ez enged utadra, szabad ember.

Beépült,  ami kellett, s csak remélem, te sem mentél üres kézzel, habár ez neked most nem számít. Minden más számít, csak ez nem. Időnk letelt, várunk romos, mohos falai hidegek s kitörni vágyom hirtelen. Nem rombolni, hagyni, bár romokra építkezni nem lehet. Az őszinteség rombolja porig, s a kérdés, az utolsó is egyben, bátorság vagy botorság lenne építene egy másikat? Egy kevésbé idillit és álombélit, a valódit, az igazit, mi kicsiny, hibás, csúnya de rokonlelkű, s erős, az elfogadás és a megbánás tettpillérei teszik oly bizalomerőssé.

Sajnos nem vonzanak a butik-ruhák, mint régen, pedig tudom, jobb lenne, ha színesben járnék, és előnyösebben öltöznék, de most nem megy. Legszebb szín a fekete, mi kéri, hagyj most élni, s ne köss belém, érzékenyebb vagyok, valahol belül több éve gyászolok. Belül szivárvány és öröm hasad, kettéválik a szó és a gondolat, tagadom magam, s vágyaim elengedem, nem jó ez kérem, senkinek sem, s nem jó nekem sem. Adni akarnék, de szemed vak, s nem fogad. El. Elmennék, s így felkap a szél, s hűvös esőcseppek formájában útra kelek, s tócsákban, tengerben vesztegelek, sodródom és eggyé válok, a sorsom így magam alakítom és diktálom. Engedem, mit boldoggá nem tehetek, mi nem felel kérdésemre, mi tagadja magát is, ha kérdezek.

Tudom sok hiba van bennem. Embernek születtem. De jobbá tett az őszinte szeretet. És ha ezt nem látod, kevés benned a szerelem, míg bennem a türelem csendem aranyává érik.. Ölelj át, ha szomorú vagyok.  Ahogy TE, én is változom.  Tánc helyett ránc. Utálod, ha öregedik a kedvesed. Magad öregedésére emlékeztet. Féled. Neked se könnyű, tudom. De...  Ne ámíts, ne hitegess, kényelmed ne szolgáljam, adni ne adj olyat, mit nem kértem, felnőttem, megoldom, nélküled. Emberségesen élni nem lehet? Fogadj el, vagy hagyj élni. Ennyit kérek csak. Sok?

Sokk.

Mit tanultam belőled? A kecses-sikkes és a humoros-modoros, nem feltétlen jó. Ahogy a buta sem ostoba és a naiv sem hülye.

***
LGT: Engedj el

Engedj el! Tudod, jóra vártam.
Engedj el! Tudod, mégse jó!
Engedj el! Tudod, elhibáztam.
Tévedésből itt maradtam nálad.


"...ha érted...., a dolgok úgy vannak, ahogy lenniük kell,.. ha nem érted,... akkor is úgy vannak, ahogy lenniük kell..."

Én hiszek Benned, de ez kevés. Sorsod magadban, hited falakban, s nem önmagadban, mivé leszel: feladtad?
Én hiszek Benned. S ehhez kellett az, hogy előbb magamban is tudjak s megtudjam, ki is vagyok veled, melletted, benned, nélküled. Ha valaha szerettél, elengedsz. Találd meg s ne tálald szívedet.
Mert én már megyek. Színesbe is öltözöm majd, s mosolyom lesz illatom. S most járok-kelek. De már nem veled álmodom, s ébredek. Holott a pillanat még megsirat, de már új ablakot nyittat.


Na talán kijött minden.
 Ne feszítsen...,
elengedtem, tied, kincsem.

Élni jó!!!

S néha csak a zuhanás,
mi megtanít repülni minket.

Nincsenek megjegyzések: