2013. március 25., hétfő

Az időről jut eszembe...

Hull a hó.
Nem tudom, hogy örüljek-e vagy őrüljek-e.

Csakis az elsőt választhatom.



Elfogadhatom, vagy harcolhatok az ellen, amire nincs (közvetlen, vagy már) ráhatásom.

Erre nincs. (Pedig az emberiség sokat tett azért, hogy most épp hol tartunk...)

Keresgélek. Alteregónál járok, a történetre lenne szükségem a férjről, aki elválni készül, s a feleségről, ki csak egyet kér...

Nem találom... Helytette önvallomásokba bukkanok egy "szülőnek lenni mi" témájú posztban.

Kommentek... új érzések, régi gondolatok... ezek voltunk... s vagyunk is?

***
http://msnvideo.msn.com/?channelindex=4&from=en-us_msnhp&form=msnrll#/video/902d8d3e-6e48-40ab-8aa2-ddd48b538393
(Through The Wormhole With Morgan Freeman: Birthplace of Time)
***

Visszanézve... miért is teremtjük magunknak az időt...?  Hisz Nincs Idő.

A földön mégis fontos a pontos. Önvédelem. Hogy ne egyszerre történjen meg velünk, ami történik.

S ne hulljon ránk a sok zaj, egyszerre. Nem viselnénk el. S néha az időtlenség kapuját nyílik meg: mi maga a melegség, a béke... (Hogy ezt ki nyitja ki, az ám az érdekes...)

És a hó csak hull... egyre hull... sötétedik s én csak nézem a régi kommentekben önmagam s csodálkozom... változtam... és ti? Ti is észreveszitek, hogy a sorrend bizony néha fordított?

Elsárgult lapok: szétfújva lenne jó?
Elgurult gyöngyök: újrafűzve lenne jó...

Mindenkinek más az elsárgult és a fényes.

Amit én elengednék, azt más még/már tartaná. Fontosnak. Neki fontosnak.

Szülőnek lenni jó. Gyermekeinket felnevelve bocsáthatunk meg s érthetjük meg szüleinket. Magunkon keresztül áramoltatva a szeretet magvait, napgyöngyeit, elsárgult leveleit... s a szél, a kedves és a víz, mi segít ezeket a magokat elültetni, kihajtanak-e...  A szél s a víz a sorsom, ringathatom rajtuk magam, vagy örvénybe is kerülhetek... megtaníthatom magam úszni, lebegni, zuhanva repülni... a magok, a levelek, a gyöngyök a hozzáállásom, a szűk látószögemből,  nézőpontomból keletkező reakcióim:....  az én szabad akaratom... 

Anyának lenni az egyik legszebb feladat. Elengedni tanít. Elbocsátani. Megbocsátani. Megengedni. Beengedni. Magamat is.

Köszönöm, hogy megkaptam.
Nekem ez tanított a legtöbbet.

Hull a hó. Fehér a hajam. Szép.


******

Szeretettel kívánom a 4. dimenziót, mint a végtelen Időtlent és az örök Szeretetet mindenkinek:

Vagy csak azt, amire ti vágytok.


A szerelem, gyerekszemmel:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ItTrhRIJpuc

Nincsenek megjegyzések: