2013. február 28., csütörtök

out of box

Egyszer valaki megkérdezte, miért ez a címe a blognak.

Én meg azt kérdezem, hányszor írtam újra?
Mikor s miért, melyik blogos korszakomban voltam épp?

A Habostortán volt az első blogom :-)

Aztán a Box-on. :-)
Ennyit sehol nem tanultam... önmagamról.

Majd kitörtünk a dobozból. Önálló szárnyrepüléseinket hol kudarc, hol félreértés, hol öröm színezte. Free volt a blog.

Az élet nem csak habos torta. Vagy nem csak box.
Habostorta ÉS box. Lengőajtó, Ütés, Váltás.

Bottal üthetem a nyomom.

****

Mindnyájunknak legalább hetente egyszer el kéne olvasni!

19. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.

2013. február 27., szerda

Vers Elek - mekkmond

Jó nekünk, hisz költünk
szívet és kedvet töltünk

fájdalmat, mérget öltünk
vágykabátot magunkra öltünk

nem tojást vagy pénzt költünk
időt sem öltünk, de töltünk

kopp-kopp, hipp-hopp
ott legyek, ahol vagyok!

:-))

:-))

Hosszúakat írok, igen. Az egész hónap arról szólt, hogy míg magam már csendben lennék, tenném a dolgom, kimozdít valaki bánata, kérdése és újraírom "egy mondatban" azt, amit eddig sok poszton keresztül, s naná, hogy tömény...de annak, aki feldobta s kérdezett, hasznosnak tűnt és ez jó... magamnak mérföldkő, mire leülhetek kicsit... nézelődhetek, merre is visz utam...

2013. február 15., péntek

Ravasz Tavasz

Kapcsolódom...  :-(

Ha a test győz is rajtam, a lélek veszi az adást... - valami nagyon újat csinál...  hagyja. Elfogadja. Nem engedi, hogy a megöregedés a lelkébe is behatoljon s a vidám, érdeklődő, kedves, megértő énem korlátozza. Hisz csak ez marad.

Nem vagyok ura a testemnek. Mikor először történt ez velem, megijedtem, tagadtam, kapkodtam fűhöz-fához... keseregtem majd aztán ellenző és dacos lettem, mi annyiszor túllendített már a közönyös belenyugváson. Képtelen voltam sokáig kivonni magam a megszokott jóból, hogy ez már miért nem jár, miért nincs, miért most, miért pont én...

Aztán belefáradtam. Megálltam. Vagy egy kő, vagy egy fa, mi invitált.... Néhányszor leültem hát egy kőre. Vagy egy fa alá, minek leveleit eddig mintha sosem vettem volna eléggé szemügyre. (Pedig hányszor adtak enyhet...) Észrevettem magam ebben a fura, lassú, erőtlen világban. Majd észrevétlen elfogadtam. Érdekelni kezdett, annyira más volt, mint a megszokott, mint az előző...
A béke nem azt jelenti, hogy feladtam. Akartam bírni, viselni. Mégsem vagyok ura  a testemnek... csak és egyedül a lélek erejének, a jót kívánó akaratnak, a szelíd álomvágynak, a szeretet-erőnek, ki megbújik bennem, s mindenki másban...

Korlátaim vannak? Semmi sem megy úgy fizikailag, mint régen... Öregszem.  Elvesztettem valamit, de találtam is ...

Hisz csak a változás szelei fújnak. Vannak dolgok, amiket csak innen lehet meglátni, megtalálni. S mi érzékenyebbek lettünk, s odafigyelőbbek. Fogékonyabb a másra, az  újra, s alkalmazkodóbbak lettünk.  S ha meglátjuk, eszünkbe se jut, hogy ez az alázat. Csak öröm. Hogy részese lehettem valami jónak, soknak, nagynak, szépnek, benne minden árnyalattal s árnyékkal. Csak a fény, ami vonzza ez utóbbiakat.

S belesimulunk az élet iramába, de már nem én iramlok, csak áramlok. Vidáman! Ez a tél sem evett meg egészen? Majd a ravasz, csalfa tavasz ad okot panaszra, ragaszkodásra, kapaszkodásra... s sima szájával, csiklandozó napmelegével, kerge szellőjével, meleg cseppesőjével elhiteti öregedő testemmel, hogy örök körforgás az élet, s nem áll meg, hiába nem bírom... s nélkülem is forog, tessék élni, úgy, mint rég, mert különben lemaradok, kimaradok, elmaradok...!??

Höhö. Na várjunk csak! Valóban, még dolgom van itt. S annyi minden adatott már! Egy nap sem volt/lesz felesleges... Csalfa tavasz, add meg magad! Mert én nem adom fel - magam. Nevetve várom, mikor siratsz meg, mikor fékezed újra erőm, mikor érezteted velem, hogy itt az idő... változni...: régi-téli fehéret beépíteni, hisz hajam sem feledi... s pirosra váltani! Állj. Csak a testemen át, csak azt veheted, s mi a maradék, sosem lelheted s nem veheted el tőlem... :-))

A magam módján halok meg és oldódok fel a tavaszban. Ami ma gát... holnap a mag, mi átlendíti magát.

Hisz csak a változás szelei fújnak.

 Lehet ez orkán, vihar, szélvihar, kis szélvész, gyenge szellő, játékos szél... mind értem él.


Ravasz vagy Tavasz. Rávettél arra, hogy mégis, még így is, elfogadjalak, magamnak, s benned magamat.
:-)


Úgyhogy következő cél: Titok. Szívből, de fejben dől. El. 6ároz. Nem törik, csak hajlik. Nem sóvárog. Nem sóváró.
Tud. Csinál.
Hisz. Álmodik.

Tud. Csinál. (Korlátokat korlátóként elfogad, s így tűnnek apró darabokra, lassabbra véve az iramot s .nem felhőkben álmodni mindenképp, de sosem adni fel, hogy az ég kék s értem ugyanúgy ég! )
Hisz álmodik.