2013. január 5., szombat

Tépem a szám

Ünnep után 2. rész

Alcím:
Hátország, hát ország ez?...

Hosszú... kinek nincs rá 5 perce, meg még 5, átgondolni, az ne most kezdjen neki... 

Csiszolatlan gyémántok vagyunk, néha kavicsok más szemében, de ha a magunkéban is azok vagyunk, végünk.

... és egy kérdés: Te szereted magad?  


Ráhangolódás... 



Valahogy azt éreztem, már nincs miről írnom. Ami bennem rekedt, kiadtam. Varrni kéne, régi ruhákból újat csinálni, megmenteni a kevésből a legtöbbet, megbecsülni, új értelmet adni a réginek, mégis őrizve az értékét, nem kidobni rögtön semmit, hátha el lehetne cserélni, odaadni, és közben olvasok, újságot, majd rákeresek a neten, hogy beszélgetés helyett/gyanánt átadjam másnak is...

A gyerekeim már másképp élnek, annak ellenére, hogy a család bár ezt a példát mutatja nekik, az élet, a közösség mást vár el. Megszólnak, kirekesztenek, lenéznek, ha nincs egy rendes telód, Barbi helyett csak Sindyd, matchbox helyett csak egy százasboltból való a kisautó. Egy gyerek nehezen viseli, a felnőtt meg begubózó lesz egy idő után ettől a hozzáállástól. Elfelejtünk nézni, majd megbeszélni a látottakat, nézetteket, hallgatottakat, megtapasztaltakat. Egyedül élünk a hatalmas virtuális tengerbe "kényszerülve". Néha menekülünk, magunk se tudjuk hova és ha egy jó kis blueskocsmát  vagy közösségi hálót fedezek fel valahol élőben... ahol ki mered mondani az érzéseid, gondolataid úgy, hogy nem csapják rád a telót, a kommentablakot, az ajtót, hosszú időkre éltető erő lehet. Már egyre ritkább. Mert ugye haladjunk a korral.

A net maga a combo. Minden egyben, minden elérhető. Nincs olyan könyv, film, téma, újság, zene, amit ne találnál meg. Tökéletes, igaz? Most épp Hugh Laure (Dr. House)  jazz/blues-lemezére hajtok és könyvére!
És valami mégis hiányzik...

Aztán...

Ha valamit nehezen viselek, az a combo készülékek. Itt van például az okostelefon, ami SIM-kártya nélkül is működik, lógva a neten, a játékokon, csesszük az időt, és ez  egész addig jól is van, míg tényleg nem ez lesz az életünk. Amíg igazán függővé és egyben magányossá nem tesz minket. Nincs annál rosszabb, mint amikor Bulizni megyünk és mindenki a telefonján él. Azzal röhög, azon matat. Én is msn-eztem már, brahiból, a kölykeimmel, akik a másik szobában laktak. Soha jobbat, pedig...kijózanító..., hogy jobban megnyílnak, vagy egyáltalán válaszolnak!

Meg aztán...

Elfelejtettünk olvasni? Telón is lehet! Minden nagy újság, könyvkiadó felköltözött a netre. Elérhető. Az újságok is behódolnak, frappánsabb, figyelemfelkeltőbb címek, szabadosabb (blogos, netes) nyelvhasználatot enged, rövidebbek! a cikkek, készek arra, hogy a netet is meghódítsák. Haladnak a korral. Zene töménytelen mennyiségben, a tubus (youtube, indavideo) töménytelen JÓ és agymosó filmmel, itt is tudni kell válogatni, szűrni. De legalább relatíve ingyen van. Számítógép, áram, netelőfizetés kell. (Lemegy az áram ára? Vicc. Nekem mindegy hogy 5000 vagy 4500, ha ez is sok. De ha szaunám lenne itthon és egyéb nyalánkságok, ugye, hogy milyen jól is járnék! De kár, hogy a pénzhez jön a pénz... na de ez egy másik téma... visszatérek...)


Azt hiszem túl buta vagyok egy okostelefonhoz. úgy értem, nem tud rávenni a népámítók serege, az istennek se kéne... pedig van a családban, több is.


Van telefonom, csak telefonálni lehet rajta - igen egyszerűen, és rádiót hallgatni.
Van fényképezőgépem, kiváló makrókat készíthetek vele, magam állíthatom be a blendét, a zársebességet, így figyelhetem a mélységélességet is. A digitális fajtája sem kér tőlem 2 másodperc fókuszálási időt, rögtön lőhetek vele, nagy képernyője ideális és kényeztető.
Van számítógépem, szeretem használni arra, amire való. Meghalok, ha egy icipici billentyűzeten kellene gépelnem, sms-t, vagy kommentet. Hiába nagyítható a képernyőfelület egy okostelón, valahogy nekem mindig kevés lesz. Valószínűleg megszoktam a jót. A mindent elérhetőt. A nemcsak mindenből a valamennyit, combó (3 az egyben, x az egyben) formában, hanem igényem van a többre.

Hát aztán...

Őskövület vagyok? Maximalista? Csak úgy gondolom, nem én vagyok a telóm rabszolgája. Hanem fordítva. És bizony ha akarom, kikapcsolom. Semmilyen munkahely rám nem kényszeríthet, hogy munkatelefon címén mindig elérhető legyek...  (a cég rajtam gyarapodik, hiába gondolnám, hogy az én üzletem..., habár volt idő, mikor tényleg alávetettem magam a "mindent a cégért, mert ezzel magamért teszek" ámításnak.), s a lojalitás és lelkes lendület sosem hiányzott....


A telót használom. Arra, amire való. FELHÍVOK rajta egyeseket.
A fényképezőgépet előszedtem! A neten olvasgatok, keresgetek! Nagyon igyekszem nem lógni rajta többet, mint a tv-n! :-))

Köszönöm neked okostelefon! Valamire mégis jó vagy! Hálás vagyok érte!
:-))

*****************************************************
(Még aztán...)

Örülök, hogy DTK cikkére ráleltem, semmi nem bizonyítja jobban az ember haladását a korral, mint hogy felismerje, kösz, ezt azért már mégse. A politikától elzárva, új életet kezdett, de azt is ellehetetlenítették és szakmailag, emberileg elbizonytalanították.

Igen, mondhatnád, miért hagyta.

Nem hagyta. Felállt és méltósággal kilépett.

Magam önigazolását látom, épp jó emlékezni ezekre az időkre. Találkozom régi munkatársakkal, mind csillogó szemmel mondja, jól tetted, időben jöttél el. Akkor is így éreztem, de a tüske lassan gyulladt be, hogy magától, egy nyomásra kicsusszanjon végre belőlem. Már nem gennyes a seb, ha feltépem. Már csak vérzik, tisztán. Jó. És jé. Tényleg jó volt, hogy akkor felálltam. Ha akkor csak éreztem, most már értem is. A visszacsatolások, ha sok idő múlva is, de megtörténnek.

Hát most meg ugye keresem a helyem. Nem titok. Újabb újévi fogadalom: nem kívánok csatázni és szörnyek ellen küzdve magam is szörnnyé válni. Mégis, írni kellene erről, erősíteni az azonos véleményt, a hasonló gondolkodást, a pozitívot is keresve a negatívban, az optimista hangot. Igen, javíthatatlan vagyok. Tépem hát a szám. Mert tettem, de még talán nem eleget. No de merre? Körvonalazódik, jelek jönnek, veszem, és megyek, abba az irányt nem ismerő, úttalan ismert és mégis ismeretlenbe... de legalább indulok... közben észreveszem magam is...

Magamon figyelhettem meg a szeretet hiányát (szégyen?, bűnvád?, pánik?): pontosan olyan lettem, mint a szörnyek. Lenéző, ironikus, szeretetlen, mindenkibe belekötő, aki nem azt gondolja, amit én.  És láttam, megvizsgáltam, éreztem, megértettem, szerettem azt az oldalam, mikor szerettek és szerethettem (büszkék voltak rám, magam is büszke, elégedett, boldog voltam). Mikor ezáltal, megérintett valami hatalmas erő, ami körbefogott, védett, és a saját kis bimbóm is kinyílt, mert jó irányba, relatíve vidám és elégedett, más véleményét is elfogadó, a kulturált vitákból tanuló, formálódó emberek közé vezettet utam, ami most, a mai helyzetben nagyon is nagy dolog. Panaszkodás és hőbörgés országa lettünk, én pedig vágyom azokra, akik nemcsak feltárják az okot, de azon törik a fejüket, hogyan is lábaljunk ki ebből, politikai érdek nélkül.Veszekedés, egyéni érdekek hajszolása nélkül. Tudom, a kezem meg a bili. Belelóg. Jaja. Csakhogy rég betoltam a bilit az ágy alá... hehe.

Nem akarok másnak olyat, amit magamnak se akarnék. Görbe tükröt tartok, és bevállalom, ha nem értik, tovább lépek, nincs még itt akkor az idő, ők máshol járnak. Ki a politika malmaiba került, vagy épp hálózati munkákba hajtja a fejét, ki a net hiteltelenségébe vagy a pénz hitelörvényébe kerül, s elveszik a lelke, ideje. A kincsei. Naná, kell a pénz, de ugyan. Kinek mi is az elég?

(Meg még aztán...)

Pedig a Géza bácsi is azt mondta, Márti lányom, valamit ne hagyj ki, tanuld meg a politikát. Rendben, neki elhiszem, megvan az oka.
Sokáig nem tudtam neki megfelelően elmondani, hogy bocsi, de mégsem, nem. Mert ugye a tisztelet őfelé, és a saját tapasztalatlanságom miért is mondatná ezt. Úgyhogy nosza.
Ugyan már nem hányok tőle, mint az elején, de talán még riaszt, hisz igenis látható, ahogy felemészti, eltereli és megeteti a népet. Ahogy önzővé teszi az embereket, a népet.

A pénz, a politika érdekesen fonódnak össze. De  a pénz mindennel összefügg. Pedig... Igen, szegénység is sokféle létezik. Van nyugaton is...ahogy a lányom meséli, még dec 26-án is, a vásárlás a fő program. A karácsonyt bevezető féláras leengedések, a Black Friday is tömegnyomor.

Cserekereskedelem, kommunák... mint régen...??? Vetődik fel sokakban a gondolat. Régen működött! Most meg... NINCS BIZALOM.

Miért? Elvették a hitünket, elveinket? Vajon igaz volt az a hit? Mert ha igen, akkor ... álljunk ki mellette, ne nyaljunk, ne szopjunk, ne hagyjuk, hogy b@szogassanak, tudósítsunk, terjesszük az infót és döntsünk:

Legalább legyünk hűek önmagunkhoz:


"Beleálltam konfliktusokba, vitatkoztam, emaileket írtam, találkozót kértem, értekezletet kezdeményeztem, ígéreteket sajtoltam ki és hajtottam be (több-kevesebb sikerrel) - küzdöttem, ameddig az erőmből futotta. De az erőm elfogyott. Ne haragudjatok, elfáradtam."
Itt és most ki kell mondani hangosan és egyértelműen, hogy a további kompromisszumok szakmailag és emberileg vállalhatatlanok  - írta."Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen tisztességes út áll előttem: véglegesen lezárni az elmúlt 10 és fél évet. Ennyi volt, vége van."
D. Tóth Kriszta 2002-ben az RTL Klubtól került az MTV-hez, majd 2004-2007 között a köztévé brüsszeli tudósítója volt. 2011 elejéig a Híradó műsorvezetőjeként dolgozott, de akkor "felállt" a híradó jobbra tolódása miatt.


http://nol.hu/belfold/vege_a_dtk-nak__d__toth_kriszta_felmondott
vagy mindenhol ...


Ha meg nem:
Akkor legalább vizsgáljunk:

 "Az életnek sokkal teljesebbnek kell lennie annál, minthogy a termelésről, a fogyasztásról és az emberi mohóság fokozásáról szóljon, magyarázta Dr. Karma Phuntsho butháni kultúrantropológus a Kossuth Rádió Kihívás című műsorában. A bruttó nemzeti boldogság első, elméleti megközelítésében négy elem szerepelt: az ökológiai értékek védelme, a kulturális értékek védelme, a gazdasági fejlődés és a jó kormányzás. Az oktatást, mint önálló pillért később adták hozzá a rendszerhez. Az a számítási mód, amelyet a Bhutáni Tanulmányok Központja az utóbbi években dolgozott ki, már kilenc fő tényezőt tartalmaz, az eddig felsoroltakon kívül az időhasználatot, az egészséget, a közösségek erejét is tartalmazza. A bhutáni példa az egész világon nagyon kedvező visszhangra talált, vezető közgazdászok tanulmányozzák a modellt"
(9. a családi példa?)
(kép szövege: az igazi megértés az, hogy senki nem ért semmit. De mindenkinek igaza van a maga módján.)

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/tudomany-110910/a-modern-nyugatnak-kovetnie-kellene-a-bhutani-peldat.html

(Meg még hát aztán... )

Kibe miért bökünk?

Az ország - így a fűtésszezonra - ismét eljutott tűrőképessége határáig. Most könnyen gerjedünk saját helyzetünk miatt, bárki ellen, túlzott vagy nem indokolt haragra. Könnyebben mártjuk bele azt a kést, amit bennünk megforgattak, valaki másba, aki éppen az utunkba kerül... Tükröm, tükröm... valahogy letakarva. Pedig törvényei nemcsak az egyén, de az ország életére is jellemzőek.

Boldogok vagyunk-e? Hazudunk? Kinek hazudunk? Magunknak? Kiben keressük csakis a hibákat? Mindig csak a másik? MI sosem?

Akkor elb...tuk. Továbbra is szopni fogunk. ----> Ebből következően fogunk: Másokat szopatni. Másokat b@szogatni. Minden belőlünk indul ki, s bennünk is változik. Politikai pártok jönnek, ígéretek maradnak, vajon jó lesz nekünk valami?
Tudunk a sz@rból várat építeni vagy belehalunk? Képesek vagyunk-e a "valaha mindenvolt" semmiből, önmagunk romjaiból - egy élhető, birkalét vagy épp legázolás nélkül, érdekeinket eggyé forraló,  népámítást (rezsicsökkenés, jósműsorok, netes álközösségi portálok, stb.) nem tűrő, felszólaló, összefogó, tenni akaró, ötletekkel, hatással bíró új eszmét, vallást, ideológiát, a nép érdekét figyelembe vévőt urambocsá' szolgálót , - egy emberközpontúbb világot létrehozni? NEM elmenekülni, hanem ITT maradni és csinálni, ki tollal, ki mással. Csak hogy boldoguljunk. Igényeink és elvárásaink kordába szorításával, a másokra való odafigyeléssel több dolgot el lehetne indítani, mint hinnénk vagy gondolnánk...!

Magunkat vajon szeretjük?  Nem önzőn!, képesek vagyunk elfogadni tisztára vágyó és sötét énünk??
Vagy inkább mérgezzük, mert ilyen-olyan minden és mindenki?
Belerúgunk másba, mert belénk is belénk rúgtak??

Ugyan.

Csak az teszi ezt, ki belül sérült, sértett, szeretetlen. Pedig néha annyira kevés kéne, néha meg annyira nehéz empatikusnak és türelmesnek lenni.
DE.

Ha szeretet lakozik benned, máshogy állsz a világhoz. Nem vitás.
Ha megkapod a pofonjaidat, ennek ellenére, és MÉGSEM rúgsz másba... na akkor feltetted az i-re a pontot. De ez senki máson, sem az országon, sem a pénzen nem múlik. Csak rajtad. (Hogy éled meg, hogyan magyarázod, hogyan fogod fel, a dolgokat. Mennyire akarod megérteni az ellenséged és mennyire magad. Minden "harc" alaptézise.) És ezen múlik viszont más. MI. A hazánk.

Mert a paradoxon az, hogy ha csak ennyit megtennénk.... önmagunk kellemes és kellemetlenebb, hibás, nem tökéletes részét IS elfogadnánk, na akkor lenne ám nagy a változás! Ez az a bizonyos másokat is szeretni vágyó, magunkon túlmutató önszeretetet. Mást és más gondolkozást is jobban elfogadunk. (Nem, nem a toleranciáról beszélek, az csak eltűr, de nem lát bele a máséba igazat.) Ja és... az a bizonyos, nem hirdetjük, csak bennünk ébred ---> hazaszeretet.

(Kép szövege: nem egy csepp vagy az óceánban, hanem az egész óceán, egy cseppben. Tökéletes a fraktál-témához is...:-))))).

Szeresd úgy magad, hogy másnak ne tégy olyat, amit magadnak nem tennél.

Ennyi?

A gyerekek, fontosak, vigyáznunk kell a fiatalokra. S akkor ők is elfogadnak minket, kőkorszaki szakikat.

"Azt gondolom, hogy ha a saját területén mindenki megtenné a magáét, vigyázna a gyengékre és óvná a fiatalokat, gyorsabban haladnánk előre." (Eszenyi Enikő)"

"Persze a társulat a legfontosabb. Hogy az öregek jól fogadták a fiatalokat." (Alföldi Róbert)



És most az dobja rám az első követ, aki... akarja.


Mert úgyis felmegyek a fészre, nem okostelefonnal, és elárasztom buta hülyeséggel :-)) Ennyit tehetek most magamért.
Aztán felhívom anyám, mert baromira jól esik neki, pedig nekem ez korántsem egyszerű. Aztán nem hívom fel Kedvest, pedig nagyon szeretném, de most nem lehet. Türelmesnek kell lennem. Ennyit tehetek most másért.
Aztán nem írok. Mert most inkább az egyedüllét és a tehetetlen szomorúság  kezd uralkodni rajtam! Megkíméllek magamtól titeket. Ennyit tehetek most értetek.


De nem úsztok meg. Jövök még!  Vagy nem.

Ó te jó ég, az eredeti, amit ide szántam, a tükör törvényei, én csillagvirágtól ismerem, de a neten is kering:


A tükör törvényei:

1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, "én jobban csinálnám", megváltoztatnám stb. AZ ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb. - AZ NINCS
FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM. Ilyenkor az EGO sérül, mert az EGO-m erős.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem érint, AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

Guarda e passa
"Nézd meg és lépj tovább"

továbbszőve:

"Guarda e passa!" - vagyis nézd meg, és lépj tovább! Nézz meg mindent, s ami (neked) jó, tartsd meg! Ha épp annyira megőrzöd nyitottságodat és kíváncsiságodat, mint józan kritikai érzékedet, nagy felfedezések várnak Rád.

Akkor szólj, ha lényegesnek, igaznak és fontosnak tartod.


Megköszönöm.

***
KÉP és ÜZENETE  továbbra is él...:

http://4.bp.blogspot.com/-hsf-oi98JZY/UNybZNaSjmI/AAAAAAAABQo/9Qqosw8pK_8/s1600/481465_350162835081713_699996342_n.png
 

3 megjegyzés:

stali írta...

Szó nélkül megölelgetlek.

márti írta...

Köszönöm a beszélgetést!
Ölelés megtartva, köszönöm, sokszorosan visszaküldve!

:-))

márti írta...

Töprengőtől: Olvasom Junikomat, s részben igazat adok neki: megvadítja a tapasztalatlan korosztályokat a divatőrület, ruhában, cipőben, sportszerben, okos telefonban és egyebekben. A gyerek valóban nem tud mit tenni, sodorja az ár, nem akarja, hogy kiközösítsék, ha nincs rajta, benne, alatta, vele divatos cucc. Szerencsére én már nem vagyok gyerek, piszkosul távol áll tőlem minden olyan technikai őrület, amivel a pénzemet szeretnék elszedni. Jó, néha rá is teszek a tudatlanságomra egy lapáttal, szeretem nézni, ahogy a modern kütyükhöz szokottak szájukat, állukat leejtve csodálkoznak rá múlt századiságomra. Édes Junik! Igazából én vagyok a kőkorszaki szaki technikai téren, és nagyon élvezem. Nekem a telefon még az a készülék, amelyen hívhatom legközelebbi hozzám tartozómat, ha muszáj, ugyanakkor mindenki másnak szinte elérhetetlen lehetek. Nekem a tv még tv, és nem mozgó tájkép a falon. Nekem a számítógép még számít, az internet meg a postát, rádiót helyettesíti. Ennyi. Nem sajnálom ezt a hozzáállást, nem szédít el semmilyen reklám, hiába ordítanak a fülembe lelkesen különböző paramétereket valami új csodáról, nem fogom fel nagyszerűségét, így nem is érdekel, nem sóvárgok utána. De jó érzés! A virágnak még mindig olyan illata van, mint gyermekkoromban, az erdő is tud ugyanolyan szép lenni, olvasni is szeretek, igazi papírlapokon szereplő szövegeket. Nem érzem, hogy hiányom lenne bármilyen technikából.

Válasz:

Istvánka, és ez így jó!

A teló legyen teló!

De... a korral haladni kell, megérteni, hogy a jövő talán mégis a net.

Fél oldalnyi cikkek foglalkoznak ezzel az írott sajtóban, s egyre több napilap, objektív! napilap szűnik meg.

Minden és mindenki a neten mozog.

Ez jó, de egyben el is magányosít, ha nem vigyázunk emberbarátainkra, nem segítjük őket, ha mi ügyesebben bánunk a technika vívmányaival,m hisz ők meg a tollal, vagy bármivel, és a világ ezért lesz jó, met egyetlen kincsünk, az időnk, másra is szánjuk.

Nem felejtve magunkat sem, bogozni, oldani a csomóinkat, mérgünket nem azokon letölteni, kik meg sem érdemlik talán, vagy hasztalan, hanem értékelni a jót, amink még megvan és megbecsülni azt, ami még maradt!

Sok is az! Mihelyt elveszítjük, már meg is érezzük!

Szeretem a könyveket.
Látom mégis a net előnyeit, másokhoz való szólás eljutásának nagyobb esélyét!

Igen, meg kell ismerni, tud fájni is.

Magányunk oldására itt írunk.

Elmondjuk azt, akár mindenkinek, amit nem mondhatunk el senkinek.

Ki tollal, ki karddal.

Itt, nem menekülve. Igen. Tandíj nélkül is nehéz egy egyetemi indulás.

Mégis.

Szüksége van az országnak SOK FIATAL, rendes, okos, alázatos emberekre. Kik nemcsak magukra, hanem másra is gondolnak.

Ki rendben van a múltjával s reménykedve, tenni akarással várja a jövőt.

S az országos megoldások a magánéletünkből fakadnak.

Köszönöm, hogy elolvastál!

Ölellek!

A gyerekek, fontosak, vigyáznunk kell a fiatalokra. Figyelni, mi is az, amiben élnek. S akkor ők is elfogadnak minket, kőkorszaki szakikat.

A fiatalok, kellenek! Meg kell hát ismerni, miben és hogyan élnek.

:-))))

Kimentem magamhoz, köszönöm!