2013. január 2., szerda

Cirkusz az egész világ

"-TE vagy a baja. (A jobbiknak)
- Ja, azt tudom, persze. Nézd, nekem fogalmam sincs, hogy jött össze a Nemzetiben ilyen szerencsésen ennyi minden. Mert nemcsak a melóról van szó, nemcsak a hozzáállásról, nemcsak az akaratról, nemcsak a közösségről, hanen mindezek egymásra épüléséről. Hogy minden és mindenki egymást erősítette, még a hibáinkból is tanultunk, azok is előrevittek. Persze a társulat a legfontosabb. Hogy az öregek jól fogadták a fiatalokat.
...
Mondhatnék mindent, de a lényeg az, hogy nem vagyok megvehető. És nem azért nem, mert én vagyok a morál bajnoka, henem mert mindenkinél fontosabb a számomra, hogy jó előadás, jó színház legyen. Mindennél, pénznél, elismerésnél, hírnévnél, elismerésnéél, de még a sikernél is fontosabb, hogy igenis csapjunk a lecsóba.
Nem kussolni, nem megalkudni. Ezért mindenkit széjjelhajtok - magamat is. Tudod, mi van most? Fájdalom és tehetetlenség. És csalódottság. Tudod miben? A hazában, abban. Hogy tényleg nem számít a teljesítmény?... 
Amikor a balhék voltak, tudtam tartani magam. De ha most azt mondja egy néző, hogy köszöni a színházat, hát folynak a könnyeim. Ennél többre én nem voltam képes. És ennyire is csak azért, mert fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt. Képtelenség, hogy ez most mind nem számít." 

(Alföldi Róbert, Magyar Narancs interjú, 2012.12.19.)

Szomorú.

"Aki benne van a politikában, az nemcsak a helyzetet nem látja, de önmagát sem." (Móra Ferenc) 

Milyen igaz.

Ha szörnyek ellen kell kezdened, vigyázz, könnyen szörny leszel magad is.

*****************************************************************

adalék, kiegészítés:

 Tegnap este csoda történt a Nemzeti Színházban. Az Angyalok Amerikában előadás végén állva tapsolt és könnyezett az egész színház, a zsöllye, a karzat, a páholyok, és könnyeztek a színészek, és könnyezett Alföldi is, mert ép ésszel felfoghatatlan, hogy miért kell tönkretenni valamit, ami működik, amit szeretnek, amit néznek, ami nyereséges, ami szerethető, ami izgalmas, ami él. 

A kormány, és lehet, hogy a politikusok úgy általában sem értik, hogy attól, hogy valamit megtehetnek, még nem muszáj megtenniük. Nem kell tönkretenni értékeket egy másikért. Azt sem sikerült felfogniuk, hogy az a több mint százezer ember aki a Nemzetibe jár, nem egy homogén massza, hanem - ahogy a Nemzeti vendégkönyvéből is kiolvasható- akadnak köztük bőven jobboldaliak is, akik tegnap szintén nem a kormánynak tapsoltak állva, könnyezve, hanem Alföldi Róbert színházának.


Annak a színháznak, aminek a János vitézéről a Magyar Nemzet közölt pozitív kritikát annak idején, miközben a szélsőjobb ócsárolta azt. Annak a színháznak, ahol minden világi politikai machináció ellenére jobb- és baloldali emberek együtt dolgoznak a közös célért, az előadásokért. Adott esetben pedig ki is állnak az ezeket és Alföldi Róbertet érő méltatlan támadások ellen, ahogyan azt Blaskó Péter is tette Az ember tragédiája kapcsán. Annak a színháznak, amivel kapcsolatban Kerényi Imre gratulált Alföldinek a szakmai bizottság meghallgatása előtt. És annak az Alföldi Róbertnek szólt az álló taps, aki mellett nemrégen Szörényi Levente és Gáspárik Attila, egy határon túli színházigazgató is kiállt. És ezt most elveszik tőlünk. Egyetlen tollvonással.


 http://alfoldiujra.blog.hu/2012/12/20/allo_taps_siro_szineszek_a_nemzetiben

2 megjegyzés:

boróka írta...

Napok óta próbálom megfogalmazni magamban, hogy mitől volt feledhetetlen előadás az Angyalok Amerikában?
Pont attól amiről Alföldi beszél. Mindenen átsüt ez a fajta hozzáállás és szemlélet. Lelkek vannak jelen az előadásokon és angyalok vigyáznak rájuk. Ilyen társulat jó ha egyszer összejön egy évszázadban. Bitang nagy pazarlás eltékozolni a talentumot amit adnak nekünk.
Köszönöm, hogy megírtad azt amit én nem tudtam. A Te írásod sokkal jobb mint amilyen az enyém lett volna. Elfogultságomban vagy mennyekbe magasztalnám őket, vagy nem illő szavakkal illetném azokat akik letaszították őket a színpadról. Te tárgyilagos voltál és ez így helyes.

márti írta...

Napok óta bennem van ez a téma. Örülök, hogy így gondolod te is.

És örülök, hogy valaki végre kimondta: NEM kussolni! Nem megalkudni!

A harcos alázata...

"A harcos szembenéz a sorsával, és alázatosan fogadja, bármi legyen is az. Elfogadja önmagát, de kihívásként, és nem azért, hogy ürügyet találjon a sajnálkozásra.
- Mindannyiunknak időbe telik, míg megértjük ezt és a maga teljességében átéljük. Én például a puszta említését sem állhattam az alázat szónak. Indián vagyok, és mi, indiánok mindig alázatosak voltunk, és mindig csak lehajtottuk a fejünket.

Úgy véltem, az alázatosság nem a harcos útja. Tévedtem! Most már tudom, hogy a harcos alázata nem a koldus alázatossága. A harcos senki előtt nem hajtja meg a fejét, ugyanakkor azt sem engedi meg senkinek, hogy fejet hajtson neki. A koldus viszont lépten-nyomon térdre rogyik, és a földön csúszik azok előtt, akiket magasabb rendűnek tekint; ugyanakkor megköveteli a nála alantasabbaktól, hogy csússzanak-másszanak előtte.
Ezért mondtam, hogy nem tudom, miként vélekedik egy mester. Csak a harcos alázatosságát ismerem, az pedig nem engedi meg, hogy bárkinek is a mestere legyek."
(Carlos Castaneda)