2013. december 31., kedd

ó, te év

Ebben az évben is leültem a kövekre, szépen egymásra halmoztam őket és a tetejükre ülve néma, ölelő  csendbe érkeztem. A kövekre, amit nagy viharok dobtak utamra és a kövekre, amiket magam rugdostam oda, igaz, nem mindig tudván erről, a kövekre, amik már mindegy is, hogy miért és hogyan kerültek oda, s amikről a régi maltert egyenként lekapargattam, minden egyes nap az év során, s amiről nem tudtam, bizony összetörtem. Nem bánok és nem sajnálok semmit sem. Az új évre pont ennyit kérek mindenből. Rosszból is, bár azért abból csak annyi jöjjön, hogy értékeljem s becsüljem, ne felejtsem a jót.

Új várat építek. Új maltert keverek, a régi kövek megfelelnek.

(Hosszú lett, de nekem pont van időm. Csináltam.)

2013. december 29., vasárnap

13 megdönthetetlen tény a magyarokról


Körbeadom:

"A magyar mentalitás, meg hozzáállás... Ezt sokan szeretik mondani, ahogy azt is, hogy a magyarok negatívak, borúlátóak, irigyek, ilyenek, meg olyanok, kot, kot, kot.

Nem igaz.Hülyeség. Régi téma, elavult.

Épp ezért úgy döntöttem, ezennel felhatalmazom magam, hogy elmondjam milyenek a magyarok.


2013. december 18., szerda

Bújjék

Itt ülök egy kupac könyv között, az egész könyvespolc szétesett, ideje volt, a múlt mutatta most meg erejét, igenis tessék szanálni, de akkor rendesen ám, mutatok én még neked olyat, amitől eláll a szád... előbújnak, elbújnak, és ezt így játsszák velünk a tárgyak, a képek, a hangok, az illatok, a fények, míg egyszer csak azon kapom magam, hogy szállok velük együtt, amíg engedik, s szállok nélkülük, mert elengednek, s engedek, ha hívnak. Már nem félek tőlük, nem félek sírni, nem félek nevetni magamon, már nem félek kimondani, már nem félek attól, hogy nem fogadnak el, már nem félek attól, hogy nem szeretnek, már nem félek szeretni,  nem félek élni, nem félek félni.

Menthetetlenül hiszek abban, hogy okkal találunk egymásra, okkal bóklászunk egy ideig egy nyomon, vagy épp lazulunk egy lélekladikban (néha ugyanaz fáj, néha ugyanarra vágyunk), mert akire igazán rátalálunk, s aki valóban ránk talál, talán tényleg csak egyetlen dolgunk van:  átsegíteni egymást a nehéz időszakokon, addig, amíg szükségét érezzük. Ez nem feltétlenül fájdalommentes, egyik félnek sem: az őszinte szó nem mindig szép, és a szép szó nem mindig megnyugtató.

Maradok a katicáknál, ami talán az egész évemet 4 képben leírja. :-)) Mindenkinek jó (gondolat)takarítást és ünneplést kívánok! Mert Loreál!













*.*

... és amit sose hittünk volna: ha rámosolyogsz a világra, a világ visszamosolyog rád! Még ilyet! :-))
Minden szép, amire szeretettel nézel.

*.*

Szabó Lőrinc - Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Minek kérdjem, mért visz el?

Sose néztem, merre jártam.
A felhőkkel kiabáltam.
Erdő jött, jaj be szép!
Megcibáltam üstökét.

Jött az erdő, nekivágtam.
A bozótban őzet láttam.
Kergettem, ottmaradt,
Cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
Csak szeretőm megmaradjon.
Szeretőm a titok,
Ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
Köd előttem, köd mögöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Bolond kérdi, mért visz el.

****

Te melyik országból jöttél?

http://www.youtube.com/watch?v=fTyxB-eCZmc

zsákomban az álmom
álmomban a mákom
mákomban az... álmom
álmomban a zsákom...
:-)

Te mit teszel az álmaidért?

2013. december 14., szombat

Illanós, dalolós

zene: http://www.youtube.com/watch?v=-onQcF95pfs#t=163 (My Immortal - Evanescence - Lindsey Stirling cover)

lszom, álmodom?
Álmodom, alszom?

Mások szavait iszom,
Nektek is átadom:

A szavak zenéje:


"A meséket szeretem. Mese vagyok. Mesélek. Élek. Meséket élek.
Mi egyik nap szép álomnak tűnik, másnap Való-ság. Hiszem és megteremtem.

A meséket azért tekintem a szív kincsének, mert benne van minden nemes és fényes. Tartalmazza a kifejlett pillangót és a szabadon szálló, Eget s Földet bejáró madarat. Meséink őrzik a magot. A magban rejlő Titkot. A pici csírát, amely szerető gondoskodás hatására hálával felel. Növekszik, fejlődik.
* Szeretem a meséket, mert olyan valóságosak. * Legyen áldott, aki mer gyermekin élni!"

"Cseppnyi cseppke
Csepp vagyok, cseppnyi csepp,
te nekem a végtelen Tenger, melyben
gyakran elveszek.
Mi egyben szelíd és szép, tündöklő
Mennyország. Ölelő karjaidban kies
Otthonra lelek.
Cseppek vagyunk, amorf kis csodák.
Egymába olvadva az örök Szerelem."
(Kila)


"Egy óriási kiáltás. Üvöltés ki a világból, Univerzumon át a sötétségbe. Visszanézve, nem bánom. Másképpen is így kéne lennie, mert minden csak megerősített, és elgyengített. Már megbocsátok.
Haladni, mindig, mert hív a fény. Mindegy mennyi bánat, küzdelem van velem. Menni, mert tudom, hogy mindig egyre jobban tisztul a kép, egyre tisztább a levegő, egyre szebb akkor is minden. Ha beledöglök is. Csak menni. Mindig. És ha van olyan, aki hasonlóan lépdel, érez, úgy érzem hazataláltam. De így együtt is menni mindhalálig. Mert csak így lehet látni, eljutni olyan mezőkre, ahol látni lehet valamit. Együtt kézen fogva, vagy egyedül, mindegy. Az öröm, ha jól figyelsz, ott van veled az utadon, csak rejtőzködik. Ez az amit kerestem, és keresek folyamatosan.
Ez egy tökéletes világ, tökéletes lehetőségekkel. Leírhatatlan szépségekkel. Látni lehet, érezni, szagolni, megfogni. Rejtve, titkon minden erről szól. Látni kell a szekrény mögött, a fiókban, a szomszéd ajtaján, az utca másik oldalán, egy nevetésben, egy pillantásban.
Férfi és nő. Két világ, egymás kísértet(t)ei, álmai. Sok zűrzavar, szikrázó levegő. Mégis egymás csókjai az édesek.
És nevet ezen az Univerzum. - Gyerekek! Játszatok!"
(Simsam)

Bónusz:
A zene, a mosoly, az öröm, a humor, a citrom, a szódabikarbóna lúgosít! A savkáp pedig a tél cévitája! .-)

Vancsó: http://vimeo.com/81754492 

2013. december 11., szerda

Nahát! :-))

Köszönöm Barátaim! Köszönöm, hogy kérdeztek, köszönöm, hogy meghallgattok, hogy végighallgattok s hogy azután hallgattok.

Akit most ezekben a napokban nem söpör el az erőszak szele, az álcsillogások csillaga, igazi csillagra, angyalra, kicsiny fényre lelhet. Amikor már ott tartunk, hogy egyszer tényleg leülünk és magunkba nézünk, mert már nincs se balra, se jobbra, se előre, hátra meg csak azért sem hagyjuk, a lefeléből elég volt, akkor fog igazán fájni a lelkünk. Ugyanis befelé kell mennünk. Csak aztán megy a felfelé.

Súroljuk hát, a magunkét, ennyit tehetünk, és egyre inkább érezzük, hogy a régi emlékek, vagy jellemvonásaink, (nem)tetteink, amiktől magunk is megijedünk, már nem számít.
Ha magamnak nem hazudok, akkor másnak sem fogok. Jó őszintén élni. Csak merjünk egyszer leülni és merjünk utána még mindig bátran és kíváncsian továbbindulni. Köveinket, miket utunkba fújtak és gördítettek a viharok és talán mi is rugdostunk egy párat, vagy nem keveset hozzájuk, összehordjuk hát egy halomba, és rájuk telepedünk, lassítunk és hagyjuk, hogy kicsit megálljon az idő. A fájdalom, a szégyen, a szorongás szűnik. Tisztul a szívünk, elménk, és megcsendül a csend bennünk.

Visszaemlékszem a Balog Tibor és a komondor sztorira, ami nagy port vert fel a neten (jogosan nem hagytuk ülni a feleségverés dolgot),  visszaemlékszem a gyerekkori rossz hangulatú és szerény karácsonyokra, és ha jól meggondolom, ma, a belső takarítás - a család szentsége védelmében - elkezdődött bennem. A kislányom, aki már felnőtt, ezen a napon született, hogy soha ne felejthessem el, hogy az emberek vágyják szívük mélyén a jót és a boldogat, de ezért tennünk is kell. Másokért. Magunkért.

Épp ezért kell megtanulnunk türelmesnek lenni, ha nem jönnek a jelek, de nincs rossz érzés bennünk, ha pedig igen, hát nem húzni sokáig azt a nemet kimondani, nem hagyni, hogy sokat bántsanak azok, akiket szeretünk, mert akkor ha ez túl sokáig történik velünk, mi is bántunk majd másokat, visszabántjuk a szeretteinket, és sajnos ez elég könnyen megy és ez az, amit a legtöbbször megbánunk.

Időnként bízva és hittel lépnünk kell a semmibe, járt utat cserélni járatlanra, bármi is az ára a boldogságnak, mert bizony nemcsak a rosszra, de a jóra is születtünk, és ez jó, ez a boldogság, mint mag, bennünk van!

Senki más nem tudja ki is vagy ott benn, mi sokkol, mi bénít, mi húz le, és mik is mozgatnak, indítanak úgy tényleg, vagyis hogy mi lakik benned, te magad vagy az egyetlen, aki megismerheted és kezelheted ezeket, s te magad vagy az, aki halálodig veled marad, jobb hát mielőbb békét kötni és kezet nyújtani neki. Oly jó, mikor rájövünk, hogy a sors véletlenjei milyen jókor is jöttek, és ezek nélkül most nem lennénk itt és úgy, ahogy most és itt vagyunk. Olyan jó rájönni, hogy elhamarkodottan, dühből, önzésből ítéltünk és bizony a harag, az irigység nem jó tanácsadó. Olyan jó, mikor a szeretteink elfogadnak, amikor minket elfogadnak, senki nem tökéletes, mi magunk meg pláne. Oda azért már talán eljutottunk.

Játszottam a gondolattal, hogy ha könyvelést tanultam volna..., igen, most lenen pénzem. Aztán párom ennyit mondott. Igen, de akkor nem találkoztál volna velem. :-)) Kész. :-)) (Ki gondolta volna, hogy ennyi idősen találunk egymásra...)

Hú. Ti, akik már évek óta olvastok, tudjátok mennyit "harcoltam" magammal és érte, ezért a kapcsolatért, mert egyszerűen tudtam, hogy amilyen ő volt régen és amilyen most: az mindegyik egyszeri, valamelyik ÉN is voltam, és ha én is tapasztalom magamon a változást, nemcsak külsőleg!, akkor talán mindenki tud és fog változni, talán ez az egyetlen, ami állandó lesz életünkben, és az egyetlen, amiben bízhatunk.

A párom ma azt mondta: képzeld mostanában toleranciát gyakorolok. Megpróbálom nem megítélni az embereket.


Mondom én, hogy van remény.
(Én meg tanulok türelmesnek lenni. ÉS büszke vagyok arra, hogy mondtam párszor nemet! És arra is, hogy igent.)


Csendes és boldog készülődést és békés ünnepeket kívánok Nektek!

2013. december 10., kedd

Szer a tét

Jön a szeretet vasárnapja.


Szerintetek hány ember fog majd ömlengeni és hány néz valójában az élete tükrébe, mire is vágyott gyermekként, 10 éve, 2 éve, milyen társat választott és saját maga mennyire élte el a céljait?

"Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan".

(Szeretet)Kötelék, mely eltéphetetlen és mégis olyan rugalmas és könnyű, hogy szabadon repíti a másikat, magadat.
Őszinte tisztelet és örök varázs. (Igen, ehhez kell ám energia...)

Csak pont annyira vagyok nő, mint amennyire a társam férfi? A gondolat fura, pedig Karinthy is hasonlóan ír. Pont annyira vagyok férfi, mint amennyire nő az, aki a szobába belép. 

És ha most azt mondod, hogy a férfiak nem lusták, nagyot nevetek és igazat adok. Nem lusták körbenézni, vadászni. Az elejtett vadra már nem fáj a foguk. Mi nők vetjük oda magunkat zsákmányként. Hisz nem tanultunk meg Nőként élni, királynőként érezni és lépni. Nem tanultuk meg, hogyha egy férfi nem szereti a gyengeségünk, az azért van, mert akkor saját gyengeségére emlékeztetjük



Nem tanultuk meg nemet mondani. Nem tanultuk meg, hogy...
Mit is?

Férfiaktól idézem:

"Kedves hölgyeim, drága asszonyok! Én arra kérlek benneteket, hogy rezegjétek ki magatokból továbbra is az egység és összetartozás hullámait, mert ennek elkerülhetetlen következménye lesz az is, hogy a férfienergiákba ez a rezgés beszivárog és akkor egyre többen elkezdünk mi, pasik is valami emberközpontúbb valóságot teremteni miközben egyre többen lépünk rá a szellemi útra."(ivi-hu)


"A nő a biztonságot keresi, a férfit a kihívás érdekli. Más bolygó, más szellemiség. Nem lehet nem figyelembe venni a változást. Kellenek új célok, új élmények.

A férfiak legtöbbje lusta. Csak valami csillogó-villogó dolog ami odavonzza a tekintetét. Valami vad és agresszív, és felhívás vadászatra. :) Különben bevonul a saját is barlangja felé, ha nem kell küzdeni.
Ami megvan, már nem érdekes. ......

Hát tűnjön el egy pillanatra."

Vajon ezt hányan tudjuk megtenni, mi nők?
Vajon meg tudjuk-e úgy tenni, hogy közben megmaradjunk annak, akik vagyunk ?
Hogy ne prédák és zsákmányolók legyünk? 

****

Egy férfinak két nő fontos: az egyik, akinek a keze alatt felnő, és a másik, akihez felnő.

Mi azért találtuk meg egymást, hogy kijavítsuk egymásban a hibákat.  Kedves egy "gyenge" pillanatában árulja el magát ezzel a mondattal... :-))
Igen. És aztán arra is rájövünk, hogy amit másba belelátunk, s bosszantó, zavaró, az bizony magunkban is megvan. És van remény, mert a jó is!

Van remény, ha van tett és szeretet. Szer e TETT.


********************************





szeretlek tökfej


én már csak ilyen vagyok
:-))

"- Optimista vagyok és realista. Tudod, ha egy ezer méter magasból kiugró ejtőernyősnek nem nyílik ki az ernyője, és mégis abban bízik, hogy életben marad, nem optimista, hanem hülye.
- Ejtőernyős is akadt már fönn faágon."

Nagy Bandó András


***
 Az elme és a szeretet hatalma...

A szellem mindenen segít, a legsúlyosabb betegek is meggyógyulnak, ha hisznek, mert az elme erősebb a medicinánál – állítja dr. Lissa Rankin, aki legújabb könyvében csodás gyógyulások sorával illusztrálva bizonygatja, hogy az egészséges, pozitív gondolkodás minden betegségen segít. (részlet a linkből)

"Ebben én nagyon hiszek!
De szegény apám ezt nem tudta!
A teljes féloldala lebénult, és beszélni nem tudott, de a bal kezével keresztet rajzolt a levegőbe, azzal jelezve nekünk, hogy neki már vége!
Nem hitt a gyógyulásában. Feladta.
Bárcsak ismerte volna ennek a bejegyzésnek a tartalmát, ... lehetséges, hogy akkor még most is élne!"

**

http://www.borsonline.hu/20131130_minden_korral_vegez_az_elme

Nagy szerencse, hogy te hiszel ebben.
A te gyerekeid majd már máshogy fognak élni. Mert a szereteted megtaníttatja velük, hogy amiben hisznek, azok ők maguk!

Kitartás, úton vagyunk!!!
Elég "őrültek" vagyunk egy "normális" világban! :-)))

2013. december 9., hétfő

Remény

A 2. gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún.

A villamoson megvernek egy férfit, senki nem segít, pedig tele a villamos. Félelem? Butaság? Nemtörődömség? Közöny? (Nem az én dolgom... Minek kereste a bajt.... Nekem se segítettek... ezekért, ezekkel én ugyan nem...) senki_nem_segitett_davidnak


A nyugdíjkorhatárt és a nyugdíjat eltörlik?
20 éve ez még egy rémálom volt, most egyre jobban ülni látszik. Senki nem érti? Senki nem hiszi el, hogy megteszik! Semmink nem marad, csak összefogni, egymáson segíteni!

Magyarország csúszik lefelé. Egynegyede az embereknek nélkülözik. Fele nem jár utazni, étterembe, nem vesz lapos tv-t, rossz a hűtője, turkálóból öltözik. (EZ nem gáz, de azért mond valamit az elszaladt árakról...)

A szomorkás, de derűvel könnyebben elviselhető valóság...

A szegény segít a szegénynek. Ellehetetleníteni (financiálisan) jó politika, hisz lelki síkon nyithatja meg az embereket, egymás felé. A gond csak akkor kezdődik, mikor a méltóság is veszik , az éhes ember behúzza a fejét, hisz lassan nem tud kenyeret, iskolát adni magának és a fájóbb, hogy ezen kívül lehetőségeket sem a gyerekének. Kivándorol a tehetősebb, az ügyesebb. Aki marad, még több jut, rá. És meg kevesebb jut, neki.

Ennek ellenére a karácsonyi bevásárlások a statisztika illetve a közmédia szerint már most nagyobbak, több pénzt hagyott a magyar ember a boltokban, mint az előző években.
A karácsonyi vásárban a főutcán 1000 Ft egy kürtös kalács és kígyózik a sor!

Kérdem én, miről is reméljek, is miben is reménykedjek?
Beszélhetek a saját, egyéni helyzetemről, ahol is jócskán rájöttem már, hogy kötelező álmokban élni, álmodni, remélni, de ez így önmagában nem elég.
A remény tettek, az álmok megvalósítások nélkül mit sem érnek.


A magyar sors kusza, kifürkészhetetlen, elvágyódó, depressziós, harsogó, néma. Az irgalom és a kegyelem, a segítségnyújtás helyett a félelem, a hazugságok és az önbecsapás igazgat. Még 2-3 generáció, míg kifutnak a régi nevelések, a régi politikai beszűrődések, a régi vallások és szokások gyűrűje lanyhul, míg öntudatára és erejére ébred a magyar ember. Az öntudatos embert kevésbé lehet megvezetni, nem hiszékeny és tudja, hol és miben van az erő.
Ahol már azt is tudja, hogy a Pénz istene helyett valami másikat kellene választani. Egymás felé fordulni. Egymás mellett élni. Élni és élni hagyni.

Mióta eszemet tudom, abban hittem, hogy az emberek jobbá akarják tenni magukat és a környezetüket. Ehelyett mindent megtesznek, hogy szebbnek, különbnek, jobbnak, többnek LÁTTASSÁK magukat. Fő a testi jóllét, a jólkinézés, és hát itt tartunk. Jól kinézünk.

Se ki-, se be-, se nézni nem tudnunk. Mást láttatni, másnak látszani jó. Az, hogy a vélt siker-vagyon-karrier háromszög boldogtalanságba fullad, arról nem beszélünk. Másképp, máshogyan próbálni nem kényelmes, és felettébb kellemetlen. Pedig tényleg több van bennünk, mint gondolnánk.

A fejekben rend mikor lesz? Kinek a rendje, kérdem én? Melyik izmus vagy vallás? Miben higgyek?
A szívekben nyitottság mikor lesz? Egységben, összefogásban az erő.

Hogy mit remélek? Hogy megássuk, az egyénen múlik a köz. Az összefogáson. Ha az egónk, a meggyőződéseink a megértés, a belátás utcájába tévednének, vajon megijednénk?

Jónak lenni ciki. Gáz. Ostobaság. Hülyeség. Kinevetnek.A mai világban a tisztesség is a pénz és a "jólkinézni" indulatos, ravasz,pofátlan, vagy ügyeskedő burka alá gyürkőzik.
Embernek lenni, vagy embernek maradni valóban nagy feladat. Emberhez méltó.
Nem is sikerül mindenkinek.

Remélem, hogy felébredünk.

Ugyanis egy villamoson ülünk.
(és itt most Magyarországra is gondolok)
***

"Sajnos a megfélemlítés hatására nem segítenek az emberek. Túl sok segíteni kész ember kapott már kést az oldalába és a rend éber őreitől pedig büntetést "garázdaságért", miközben a vétkeseket futni hagyják. Fordított világban élünk Ma már nem "vétkesek közt cinkos aki néma", hanem esetleg valóságosan elnémítják" (Irén)

 ... és tudod mit? ez a megfélemlítés az, amit le kell vetkőznünk, egyénileg... ha csak 3-an felálltak volna, ha csak 5-en körbeállták volna, ha csak többen is elkezdtek volna hangosan kiabálni és ordítani, hacsak, egy kicsit dühösebb és magabiztosabb emberek mozdultak volna, egyszerre... hacsak... ez ám a félelmetes... aki magában sem bízik, félelemben él, hogyan is fogna össze... másért? Hány generáció is kell ahhoz, hogy ez a felfogás: "a hagyjuk" felfogás változzon? Igen, tudjuk, több. De tudod, mindig van remény. Mindig. Egyszer felébredünk. Márt látni az alagút végét. Dudál is.

"Bárcsak igazad lenne, Márti!"

Egyedül nem megy. Mégis elõször egyedül kell, magunkért tenni. Ezért nehéz.

De ha dolgozunk magunkon, csalàdi, baráti kapcsolatainkon, könnyebb és magától értetõdõ lesz. Piciny jó családok jó országépítõk lesznek! Jelenleg 4.-ek vagyunk a depis országok között. Van dolgunk magunkkal, bõven!

"Szívemből szóltál Márti, ehhez már nincs mit hozzá tenni!"

Köszönöm, hogy elolvastatok.

2013. december 6., péntek

Önbizalom és külső

Hogy igazából kik vagyunk? Azt nem a karcsú derekad és a szép pofid fogja elárulni. Nem számít, milyen színű a hajad vagy, hogy hányas fehérneműt hordasz. Sőt, még az sem mit mutat a bankkártyánk. Ostoba az aki azt gondolja, ha magára kap valami márkás göncöt értékesebb lesz. De kevesen mernek ennél mélyebbre merészkedni. Ahhoz más értékrendet kellene felállítani az emberi tudatban! És ahogy végignéztem a mostani férfiakat és nőket, azt állapítottam meg, soha nem volt ennyire elveszett agyatlan világ.

/Színes szappanbuborék/
****
 
""Kutatások szerint a nőknek mindössze 25%-a, míg a férfiaknak nagyjából 60%-a elégedett saját külsejével. Márpedig ma az önbizalom nagyrészt a külsőből táplálkozik vagy fogyatkozik."

Megmondom, miből táplálkozik ez!
Azt mondják, ha egy férfi csak egy fokkal szebb az ördögnél, az már fél siker, akkor biztosan elkél a nőknél!
Ugyanezt a lányokról, nőkről sohasem állítják.
A média meg olyan "tükröt" állít a nőknek, amelybe belepillantva, elég kevés nő érezheti magát szépnek, csinosnak, vonzónak. Úgyhogy engem abszolút nem lep meg a 25 %.
- Ha fiatal vagy, ... szép és vonzó, akkor sikeres leszel az élet minden területén! - ezt sugallják a magazinok, a reklámok, számos játékfilm, illetve szappanopera is!
Szerintetek a "Nagy átváltozás" műsorstábja valóban vissza tudja adni az önbizalmát azoknak a nőknek, akik elégedetlenek a külsejükkel?
Fontos kérdés, hiszen a nők 75 % -át érinti!"

A külsőségek fontossága mindig az önbizalom hiányának kompenzálása.
Minden hit alapja az önmagunkban lévő hit. És igen, van dolgunk, ezt kibogozni: mi is az a bizonyos határ az önelégültség és az elégedettség közt... az önhittség és a hinni magunkban és másban közt... az elbizakodottság és az önbizalom között...
A valódi önbizalmat a csendek, a háborúk, a félelemeinkkel való szembenézésünk adja.
Semmi és senki más nem fogja megadni nekünk. Csak mi, magunknak. ÖNbizalom, ÖNbecsület. A nevében is benne van, rajtunk múlik.
Igaz, ehhez kellenek mások. Elrettentő vagy követendő példának, aztán végre magunkra, a belső hangunkra is hallgatunk majd egyszer.


"Mindhárom arcban jó adag potenciál van simán is. E hölgyek nem csúfak, hanem önbizalomhiányosak, azt pedig sajna semmilyen glazúr nem fogja orvosolni. Ha viszont egy hétköznap reggel így sétálgatnak a magyar utcákon, olyan visszajelzéseket fognak kapni, hogy még a maradék önbizalmuk is elmegy. Felesleges volt az érdekes, karakteres arcokból szőke cicababát és újabb viktóriabekkemet kreálni." (Kocsis Noémi)


http://twice.hu/bulvar/igy-valtoztatja-at-a-noket-a-smink-foto

2013. december 5., csütörtök

Izgalmas szellemi rágcsálni valók és/vagy egy kis érzelmi-hangulati forgószél...


 helyett egy kis vidám
(KATT)


:-)))))

bónusz:

Mikulás baleset.
- Mi történik a mikulással, ha karambolozik?
- ???
- Szánja bánja…








 

 ha a farkas nem hiszi el, hiába van a csizma az ablakban

2013. december 4., szerda

Filó - gondolkodom


Jó megismerni mások gondolatait! Vers a porhóról, elmélkedés a háláról, a hajnalról, a halálról, az életről...


Közelebb visz minket "az egyszerűen csak szeretünk és kész" világhoz.
Az "élni és élni hagyni" világhoz.

Bár azt nem tudom, hogy hányan vannak - akiket pl. fizikailag vagy érzelmileg szeretteik bántottak -, akik simán el tudják fogadni ezek után a másikat, vagy akik vennék a fáradságot belekukkantani a másik mögé, mozgatórugóit keresve, és a maguk kis belső világát is rendezgetni akarnák, tőlük nem függve.

Nagyon nehéz Einstein mondatát követni, miszerint Sosem oldhatjuk meg a problémát azon a szinten, amelyen létrehoztuk. Ugyanis el sem tudjuk képzelni, milyen is lehet egy másik nézőpont. Egy másik látásmód. Felülről nézni önmagunkat az egyik legnehezebb lélekmutatvány, pont azért, mert hogy érzelmileg érintve vagyunk, vagyis szubjektíven látunk.

No de ki tud itt objektív igazságokat felsorolni, mikor maga is csak a z élet egy szeletét ismeri, közismert példával szólva,vagy az elefánt fejénél, vagy épp a farkánál áll.

Ráadásul a vallások, az izmusok és különböző ideák, elvek, eszmék világában még a szeretetnek is furcsa felhangja lett már.

Ahogy a karmát sem érti, fogadja el mindenki. Vagy csak máshogy érti, magyarázza.
Bizony.

Épp ezért a véleményalkotás avagy ítélet - mindenkinek saját joga. Ítélsz, egész életedben! Egy nemválasztással is ítélsz, sőt.

Egyszerűen élni?

Lehet. De ahhoz rendesen ki kell oldania magában az emberben a fájót. Olyan ember nincs, akinek ne fájna vagy ne sértené valami.

A filó jó. Azzal senkit sem bántasz. Aki olvassa, magát lát(hat)ja benne. Aki írja, magából indul ki.

****

"Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok." (Feldmár András)

“I know you got your points, but you have to read my lines first.”
Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151282730209785&set=a.10150505809259785.390915.160176739784&type=1&ref=nf 

"Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok." (Feldmár András)

A szeretet a legnagyobb intelligencia.


2013. december 1., vasárnap

ünnepi, beszél

Itt
Inspirálni, ösztönözni, kreativitást és motivációt lelni, kihozni valakiből, ami benne van, önbizalmat csepegtetni borús napokon, meghallgatni lelkizés nélkül, hagyni tökéletlen valójában a démonaival küzdeni... úgy, hogy ott szurkolunk némán, vagy épp egy jó szóval, egy bíztató mosollyal, egy erős öleléssel bátorságot adni a másiknak...

ennél kisebb ajándékot ne kapjon senki se karácsonyra.

A HIT gyertyája égjen ma bennünk. Legyen ott az asztalunkon is, kicsiny lángja emlékeztessen a bennünk bújó őserőre, a kíváncsiságra, és  a bátorságra, hogy elinduljunk járatlan utakon, ami olyan oldalunkat mutatja meg, amitől magunk is megriadhatunk.

És égjen a gyertya azért, hogy az embert, aki maga egy kicsiny kis univerzum, tökéletes mása a  őt körülvevőnek, mégis egyedi, megismételhetetlen és utánozhatatlan, multiverzumok ura és szolgája, bármi lehet és bármit megtehet, ha csak egy kicsit is mer nyitni a sötét és az ismeretlen felé, a szorongásait feloldó kulcsok megkeresése felé.

Azé a hité is, ami egy mindennél hatalmas erő, gondviselés, ami teljesíti őszinte szívvel kimondott, belül mélyen vágyott kívánságainkat, igaz, nem mindig úgy, ahogy elsőre gondolnánk, mégis értünk, s valahol a végén nekünk dolgozik, türelemre és kitartásra tanít, fejlődésre, haladásra, és egyre több jó és okos elhatározásra, döntésre és tettre sarkall.

Égjen majd a Remény gyertyája is, cselekvéseinket vezérelje, mindig van remény, mindig van választás.  Minden lény szívével vágyik a jóra és hiszi, tudja, hogy több van benne rejtve, mintsem robotolni, enni,  aludni, aki megtanul a szívével is látni, s mikor a káosz tetőzik a fejben, a szív szerint választ.

Égjen majd a Szeretet gyertyája, ami minden ember közös vágya, tartozni valakihez, vagy valahova, ahol szeretik, ahol elfogadják, ahol önmaga lehet tettetés és álarcok, manír és panír nélkül, őszintén, majd az Öröm gyertyája égjen, szeressük meg kicsit magunkat is, találjuk meg lelkünk rejtett régióiban a másik embert is,  és egy új dimenzióba jutunk. 

Az Öröm dimenziójába. Az önzetlen adnivágyás, szív és a józan ész lélekjátékába. Az Öröm, mint negyedik gyertya - a negyedik dimenzió, tér s idő, kor s hely, táguló tér és időtlenség, ami egyben a szeretet dimenziója, amikor megáll az idő bennünk, egy pillanattá válik a végtelen.
A szeretet, ami teret és időt jelent magunknak, teret és időt hagy a másiknak, és a saját időnkből, a legnagyobb kincsünkből (odafigyelés) ad egy másiknak.

Boldogságos, szép napot!!

***

"A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is."
Feldmár András

2013. november 30., szombat

40 felett - (h)arcok

"A mosoly az az ablak az arcon, mely megmutatja , hogy a szív otthon van. " 

Ez egy régi történet, és ma már más fényben látom.

Melyiknek higgyek, a szavaknak, a bennem lévő ösztönös megérzéseknek vagy az arcnak?

Gyönyörű érzések bontakoztak ki virtuálisan fél éven keresztül, s mikor az első találkára került sor, mit mondjak, nagy próba elé állítottak az égiek.

A bennem élő képnek, a szavak hangjának higgyek, vagy a külső kép alapján ítéljek? Teljesen más volt a fotón. Első reakcióm ugyanis ellentétes volt a bennem élő kíváncsian szerelmes érzésekkel.
Az arca és a mosolya olyan ijesztő volt, hogy szinte elmenekültem.

Nem lett ebből a kapcsolatból semmi. A hiány azonban sokáig bennem élt. És némi bűntudattal is vegyült, mert utána már tudatosan kerültem a további szóváltást, ugyanis mindig felrémlett , hogy a szeme mélyen ülő, alig látható volt, fogai sárgák a dohányzástól és habár igaziak, nem voltak kívánatosak. Az egész fizimiskája, tartása valami mély fájdalmat és titkot takart. Még egy emberi ölelésre futotta, aztán ... ennyi maradt belőle.

Mit is rejthet pedig egy zord külső?
Ma már tudom, hogy az a megérzés, ami elriasztott és megölte a megismerés kíváncsi vágyát a másik felé, az helyes volt.

Később, ahogy Barátosom és fia megmutatta az enneagramot, minden összeállt. Elkezdtem tanulni az embereket és magamat. Olvasni a reakciójukból, vonásaikból, mozdulataikból. Hallgatni a hangjukat, meghallani benne a fájdalmat, vagy épp a mohóságot, illetve a derűt, a belső egyensúlyt. Lehet egy hang a  hazugság maga vagy a szeretet éneke.

40 felett az ember felelős az arcáért. Nemcsak a gének, de a bennünk élő bánat, kritikai hajlam is öregíti, alakítja. Nézem a régóta ismert emberek képeit, milyen változáson esnek keresztül. Egy kép felér ezer szóval. Bizony!

Minden mély vagy apró ránc jelent valamit. Az élete ott áll előtted, a ráncokban, foltokban, szeme fényében. Ha eltüntette őket, a nyaka, a keze árulkodik. Mielőtt félreérthető lenne, nem a ráncok a lényegesek, hanem hogy hol vannak és milyen mélyek. A körmök mennyire vadak vagy mennyire igazodóak.
Egyszer mindenkit megláthatsz a maga valódi arcában. DE ehhez kell a te valódi arcod is. Az őszinte, lelked mélyén lakozó, adni és törődni vágyó, és talán valamennyi figyelmet kívánó. Ez a rejtett régió mindenkinél egyforma, mély szeretetből, emberségből áll.

És igen, közben korosodunk.
Van, akinek jól áll az öregség. S van, aki képtelen méltósággal viselni a korát. Az előbbiek arca szép, még ha esztétikai értelemben nem is vennéd annak. A másik érdekes maszkot kaphat, pereg hát bizony egy idő után, rendesen.

Annak a 40 feletti férfinek az arca mesélt. Addig csak a zsigereimben éreztem, most már tudom, az arc hatalmas titkokat mutat, ha kicsit is megfigyeljük.

Aki szemben ül velem, nem tud belehazudni a szemembe, míg a papír, mindent eltűr.

És persze ugyanígy találkoztam olyan valakivel, akinek a képe lett a szívem csücske, s a szavai üresen kongtak első találkozáskor és az első benyomásra hagyatkozva, szintén semmi sem lett a kapcsolatból.

Továbbra is kérdés marad, hogy a szép szavak mögött álló embert el tudom-e fogadni, ha meglátom.
Az arca, a tekintete, a mosolya, a tartása, a természetes illata fontos adat, ami valóssá teszi az egészet.

Ha szinkronban áll a szavakkal a testbeszéd, amely már nem egy fotó, egy megkövült és megállított pillanat, minden eldőlhet.
Nem kínozzuk egymást, és nem hajtjuk bele magunkat a szerelembe, mint illúzióba és az ezt követő fájdalomba. Mert ez a fájdalom szükségtelen és bár tanít, elkerülhető lenne.

Igazi nemes fájdalom a kettő ember egymásért való harcából kerekedhet és alakulhat át szeretet-végtelenné. Összetartozássá. Szálak nélküli kötelékké, mely nem húz vissza, és repülni enged. Még az ikerlelkeknek is kell csiszolódni egymáshoz. Akármennyire is hasonlóak vagyunk, mégis végtelenül mások.

És igen, a kérdés változatlanul fennmarad: mi is lakhat egy szép külső alatt? Áldás vagy átok szépnek születni?

Dorian Gray.

Ez pedig majd a következő történet lesz.

2013. november 29., péntek

hisz

“Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.
A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.” (Márai Sándor)

"Találd meg az erőt magadban ahhoz, hogy mindent átalakíts azzá, ami boldoggá tesz. Találd meg az erőt ahhoz, hogy meg merd tenni az első lépést.Lehet pislogni, meg lehet figyelni. Lehet pihenni, de tudni kell, hogy mikor kell felállni, és menni tovább. Lehet élni csukott szemekkel, elzárva egy jobb élet lehetőségét magadtól, egy életre becsapva, átverve a lelked, de egy dolgot jó szem előtt tartani: az erő benned van. A kérdés, hogy mersz-e találkozni vele, és rábízni magad." (Oravecz Nóra)


"A hitbe vetett hitemet elemezgetem..."

Vajon külön választható a hit és mi magunk?

A hit a magunkban lévő megkérdőjelezhetetlen, ősi, belső tudás!

Amikor valamit annyira érzek és teszek, hogy senki nincs, aki elvehesse tőlem, aki elbizonytalaníthatna - hosszabb távon.. Igen, dolgozni kell ezért. Felismerni a blokkjainkat, ami vissszahúz és ami éltet, örömöt ad ....ÉS bátornak kell lenni.
Merni kell felvállalni saját hitünk. Naná, hogy rajtunk IS múlhat, múlik, nem ér ezt is az égre fogni! Persze aki akar, önmagában való hit nélkül is hihet valamiben, csak hát furamód sikerülhetnek azok a választásaink, amik nem belső meggyőződésből és őszintén, szívből, lélekkel, magunknak is megfelelve történnek meg.

A hitemen, a magamban lévő bizalmon (önbizalom) is múlik, és hogy hogyan reagáljak a félelmeimre, ... mit sugárzok ki és mit sugárzok be :-))


A sikerélmény is ezen múlik. Csak merjünk önmagunk maradni. Úgyis mindig azt kapjuk, amik mi magunk vagyunk, amire méltónak találtatunk, ami tovább léptet, ami rábír a változásra, ami gödörből, pocsolyába juttat, ami éretté tesz elviselni tökéletlen éretlenségünk.

Csak figyeld meg, mennyi rejtett tartalék van egy gödröket járt emberben, ha tanul a dolgokból.
Van erős hitünk magunkban?
Akkor minden gödör kisebb lesz!

Felnőni fáj. Magunkhoz felnőni: szinte lehetetlennek tűnik. Mély gödrök, heves hullámok, erős sodrások.
Újabb gödrök. Csakhogy ezek már másmilyenek. Kisebbek, beláthatóbbak. Ügyesebben használjuk ásónkat, lépcsőt építünk... egy másikhoz is.

De az már nem ürömgödör, hanem örömgödör lesz. :-)))

***

A gödrök ásásának első törvénye, ha már eléggé benne vagy, ne áss tovább!
Második: Ásód el ne dobd, lépcsőt ásni jó lesz még!
:-))

A hit te magad vagy! NEM az a lényege, hogy mit hiszel, hanem hogy MIÉRT hiszel abban! Az mutatja meg igazi önvalód. Nem a hit, amit felvettél, amit rád tukmálnak, amibe beleszülettél, ami a másé.

Bármi, amit úgy érzel, amiben hiszel, hogy meg tudod csinálni, úgy lesz!
És bármi, amit nem hiszed, hogy meg tudod csinálni, az bizony szintén úgy lesz...

Müller Péter a vonzás törvényéről: http://www.life.hu/sztarszerzok/20131125-muller-peter-a-life-hu-sztarszerzoje-a-vonzas-torvenyerol-es-a-lelkunk-pozitiv-es-negativ.html


2013. november 27., szerda

úgy hívják

"Tudod, mikor rosszul bántam mással, csak magamat akartam megbüntetni.
Mert amikor majd (jogosan) nem figyel rám, én sajnálhatom magam."

Tudod, mikor kedves voltam valakivel, és "hitegettem": mikor csak hagytam, hadd menjenek a dolgok úgy, ahogy ő hiszi, de én nem, becsaptam magam.Magam????

Nem szándékosan. Azt hittem akkor, hogy ezzel jót teszek neki. Közben nemcsak magamat csaptam be ezzel, de a másikat is. Sőt.

Aztán rájöttem, feleslegesen álmokba kergetem.
Nem is gondoltam volna, hogy az ő érzéseire is tekintettel kéne legyek.

Megértettem, hogy aki közel áll hozzám, arra figyelnem kell, mert számít rám, és tisztelettel kell bánnom vele, amikor egyedül akar maradni.

Ha ezt teszem, egyre inkább majd velem akarja megosztani azokat a nagy bánatot és csendet hordozó pillanatokat, amiket az ember inkább csak magában tartogat.

És annál nagyobb dolog, mint hogy megtisztel az igazi, őszinte és mély érzéseivel, nemcsak vidám perceivel, de bánatával is, nincs is talán. Olyankor bontakozik ki egy ember igazán.

Ezt az ajándékot kevesen kapják meg.

Úgy hívják: bizalom.

2013. november 26., kedd

az igazi

....csak akkor vonzod be a nagy Ő-t, az igazit, ha már te is nagy ÉN, és igazi vagy, illetve egymásnak vagytok egyformán "bolondok".

Amikor manír és panír, tettek és és álarcok nélkül is meg merjük mutatni magunkat a másik előtt.

Amíg a tesztoszteron és az ösztrogén horminizálja (harmonizálja?) az emberbőrbe bújt lelkeket, fontos a vágy a szeretet mellett. Fontos, hogy vonzódjunk egymáshoz és összeillők legyünk.

Keresés közben a hiúság vásárában járunk: nincs kiábrándítóbb, mint egy tökéletes és elegáns nő, belső mosoly nélkül, vagy mint egy jóképű férfi kisugárzás nélkül és fordítva...

A külsőségek erőssége mindig is a belső zavar, békétlenség (önbizalomhiány, depi, szorongás) kompenzálója, vagyis a smink és az kockahas sem orvosolja és fedi el....!

**
Belénk, nőkbe van kódolva az érzékenység, a törődés. Ami minket erőssé tesz, az a férfiakban férfiatlan és gyengeség látszatát kelti.

És ebben az ERŐS látszatvilágban gyengének lenni nem ildomos, mert megérzik, kiszagolják és letaposnak!! Férfinek, embernek kell lenni a talpán annak, aki ebben a világban meg meri kockáztatni, hogy könnyezni mer, férfi létére! Pedig hány férfi élhetne tovább, ha ki merné engedni magából az érzéseit.

A férfi hódító és lódító, így van túlélésre huzalozva. A nőknek hatalmas szerepe van megtanítani őket - no nem szeretni, hanem kimutatni a szeretetet, és hogy a "gyávaságból" erényt kovácsolhasson a férfi. Az érzelmeket felfedezni, érezni, és bevállalni merni jó. NEM, nem mindenki előtt.

A tartás, a derű, a kisugárzás, hogy valaki hisz bennem - mind sikerélmény és nem mellékesen Redbull. Szárnyakat aaad. Dolgunk van bőven. Férfinak, nőnek egyaránt.
A szerelem, a vágy csitul, és a változó korban szeretetté avanzsálódik. Aminél hatalmasabb és jobb dolgokat, el sem tudok képzelni. Mindegyik járna, mindenkinek.

Feltéve, ha kölcsönös vagy egyszerre történik a változás.

2013. november 23., szombat

Ennyi


Ennyi.

  • Egy is elég, ha szívből jön!
  • És sose felejtsük, Egy méret jó mindenkire!

2013. november 19., kedd

Gond-olnád?

"A legtöbb ember hatalmas káoszt teremt maga körül a gondolataival, majd fizikai cselekvéssel próbálja rendbe rakni a zűrzavart. Viszont nincs annyi fizikai tett amennyivel kompenzálni lehetne egy zavaros gondolkodásmódot. Időpocsékolás, hiábavaló dolog. Fejben tegyél rendet, ez a legfontosabb, a következő lépések már jönnek maguktól - viszont ameddig benned nincs rend, addig semmi nem fog működni körülötted, bármit is teszel."

(Abraham-Hicks)
 :-)

Csak a rend kedvéért :-)

dől?...:  a tett halála az okoskodás...

2013. november 18., hétfő

Szúrok

Ízlések és pofonok. Kinek mi a pofon, ami észre téríti. Kinek mi a szeretet, és egyéb állatfajták.


Van, aki bosszút forralni szeret. Van aki tejet.
Van, aki forrón...

20 éve lakom lassan egy helyen, földszinti tárolóban tárolva anno a gyerekek kisbiciklijeit, babakocsit,
jól elfértünk, kis helyen is..., fura módon nem jár pince minden lakáshoz, és sztem fizetek érte... hmmm na ennek utána járok majd, de a lényeg, hogy a közös tárolóban tartom a munkaeszközöm, a biciklim.


A nyáron vagy 3 új család is beköltözött, a közös "partikon" már megnyilvánult a csodálatos IQ, amiről ugye nem tehet, az hogy kiskirálynak képzeli magát, az az ő gondja és mivel kisajátította a tárolót - ez nem gond, a költözés számos macerával és plusztárgyakkal jár, türelmi időt mi is kaptunk.


Vagyis toleráltuk, de nézd csak, nagy az isten állatkertje és alacsonyan van a kerítés: kiszúrták a gumim. (Kinek ártottam? Kinek szúrom a szemét?)
Van tippem, az egyiknek nagyon szúrtam a szemét. Ezer oka lehet. Ennek a "fajtának" elég csak, hogy önálló (jesszus! elvált) nő vagyok, ahogy rám néz, mikor önkéntelenül, emberként rámosolygok köszönéskor, már attól kiráz a hideg. Tőlem összesen 1 mondatot hallott, - de már az arcára volt írva: egy nő kérem ne válaszoljon, mert rögtön szájbaverjük, kis híja volt, hogy ott agygörcsöt nem kapott szerencsétlenje.
Én meg könnyedén kihívtam magam ellen a sorsot. - meg mertem szólalni, ráadásul igazat: a tároló mindenkié: "A biciklitárolóban bicikliket tárolunk."


Jó pár monológ lejátszódott már bennem, hogy mit is tegyek. Rájöttem, ez a fajta nem érti a szép és udvarias szót, lévén nem bánt vele senki úgy, vagyis a saját közegének megfelelő  módon kell kommunkálnom vele.

És ezért mondom én azt, hogy az ég megviccelt. Mert ugye nem szoktam én a sunyi kivagyi tahókhoz.
Vagyis új feladat: hogy is kéne ezt elintézni, vagy csak annyiban kéne hagynom? Az megfutamodás lenne az ilyen őstulok szemében. Csak a saját módszereikkel lehet "harcolni" az ilyen, akkor meg ugye lemegyek az ő szintjére, de ugye ez most itt neki valamiért a szemet-szemét, fogat-fogért és nagyon nem fűlik az ilyennel beszélgetnem. Hülyékkel ne vitatkozz, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.


Csakhogy, a biciklit itt kéne tárolnom. Valahogy értésére kéne adnom, hogy foglalkozzon a saját dolgaival és a saját portája előtt tisztogasson.

Hogyan is kell az ilyen nyelvén beszélni?  Mivel a mosly már előzőleg is idegesítette, maradna a B.A.Rom módra, de ahhoz én meg ostoba vagyok, bár azért próbálkozom:

A tároló külső vagy belső ajtajára tegyem?
1. Te büdös paraszt! Ha meglátlak, kinyuvasztom és a térdedig húzom a tökeidet, majd felnyomom a torkodba és lenyeletem veled.

2. Kedves Ellenségem! Ha kiszúrod a másik gumit, nem bánkódom, te meg ne mérgelődj, inkább menekülj,a  sors nyila fog hálaként a seggedbe hátsódba fúródni!

3. Kedves Barátom! Szeretettel jelzem, hogy a rajzszöget a barna falitáblába és nem a fekete biciklikerékbe kell szúrnod, és hogy megkönnyítsem a dolgod, a maradék rajszöget, csakhogy meg ne sértsd magad, visszaadtam a házképviselőnek és ragasztószalagot mellékelek, plusz egy üres zacskót, ahova az új belső árával hozzájárulhatsz a lelki békédhez. (és az ügy ideiglenesen el lesz felejtve)

4. Hozzak még biciklit? Lassan elfogynak az ép gumik (és a rajzszögek)!


Ötlet? Melyikkel érek el érdemben jót? Szerintetek?

Addig kiszedem a többi rajzszeget a falitáblából, cellux-szal ragasztom vissza a házhirdetéseket.

Hát nem tudom, a garázsban (volt apósé) elromlott a zár és különben sincs sok jogom ott tartani a bringát.

Van egy klassz kis camping kerékpárom.... nem használható, bevonszolom a tárolóba :-)) (Jobb, mint kárt okozni neki. Bár, első meglepetésemben a pince-kucslyukba néhány csepp pillanatragasztó... ez is megfordult a fejemben. Egy pillanatig.)


Este okosabb leszek? Vagy tökösebb?

***



?

2013. november 17., vasárnap

Öngyogyó

Olvasom egy régi blogtárs jegyzetét, megindítóak sorai. Nem a panaszkodást érzem, hanem hogy valóban megoldást keresne. Ezért bátorkodom hozzászólni, és ahogy elkezdtem írni a kommentet, éreztem, hogy magamnak is tartozom ezzel, így hát poszt lett belőle..

Jelentem, jól vagyok! Lehetnék jobban is, de ez most elég, mert lehetnék (voltam) rosszabbul is!


Betegségek időszaka volt ez az utóbbi 3 év. Jó, hogy leszoktam a bagóról.
  Magam is ezeken mentem át: a fogaimmal, a tüdőmmel, a felső és alsóbb légúti betegségekkel, nőgyógyászati problémákkal, körbejártam az okokat és az orvosokat, elmentem egy jól képzett!, tapasztalt  természetgyógyászhoz,de igazán semmim sem beteg csak...

mindenből van kicsi, néha magas vérnyomás, időnként elmúlni nem akaró erős szívdobogás, fáradtság, nehézlégzés, kissé megnagyobbodott szív, de nem szívelégtelenség, egy tüdőgyulladást lábon kihordtam, 2 évig küzdöttem vele, vagyis nem kellett volna, az allergia már a sajtra, tejfölre, túróra, pirospaprikára, fűszerekre is jelentkezik, nemcsak a pollenekre, aztán gondoltam egyet. Teljes labor, a koleszterin magas, a májam kacsamáj, és le kell adnom a súlyomból, amit a hormontabletták miatt és a jóízű, de rossz étkezési szokásaim! és a légszomjam miatti mozgáshiány miatt sitty-sutty felszedtem és akkor most nagy gázban vagyok. A változó kor, vagy akár csak 40 felett nem igazán alkalmas a fogyásra. Egészen máshogy működik a test  és hát egy külön macera.

No akkor tükör. 3 évvel ezelőtt mit mutatott?
Stresszes vagyok, betojok, hiszékeny, jót akaró, dühös, értetlen, szeretetlen, mi van még, kevés a pénzem. ÉS molett!

És akkor mi van most? Már nem járok orvosokhoz, elég volt.


Visznek a mindennapok, a biciklizés beépített napi  tevékenység. Nem bírnám a különösebben erős fizikai terhelést, néha a minden naposat sem, de a napi 30 perc biciklizés marad, nem eszem sokat, mégse mozdult sokáig semmi, tehát akkor máshogy kezdtem neki: 

Rendbe tettem a lelki okokat (kegyetlenül őszintén magammal szemben!), s a fejemben elhatározás született, magam teszek magamért.
Akkor éppen a nőgyógyászt is felkerestem a rákszűrés és a mammográfia miatt, aki végül kisegített a diagnózissal!

Az erős antibiotikumok mellékhatása: legyengült immunrendszer. Ami ugye bármilyen betegséget bevonz pluszba.
Pont.

Tehát ez az alapbetegség és sajnos a kusza lélek is rátesz, belejátszik...

Ami a legfurább, nem a nagy dózisú  C vitamin a megoldás, de én is szedem, csak nem bírja a pénztárcám.  A nagy dózis C vitamin a vesére lehet káros (a vese, mert más nem maradt, már nyáron is belejátszott a lábdagadásba), apránkét és rengeteg vízzel együtt kell szedni, de magam áttértem az aszkorbinsavra, tizedannyiba kerül és nem bántja a gyomrom. A Magne B6 drága, nem hatékony és csak aludnék folyton tőle. /Akkor már ugye inkább egy sör. Azt még a munkahelyi doki írta fel anno, recepre, kóros felfázásaimra, ráadásul nyugtató és altató. :-))  Persze a sört is elhagytam, csak nagyon ritkán, ha nagyon gáz a felfázás, vagy veletek iszom!/


Szóval a muszáj-szednem-antibiotikumok, amiket ezekre a betegségekre 3 éven át hosszasan, majd legutoljára nyáron, a 3 héten át tartó gennyes foggyulladásra szedtem (ami végül is magától fakadt ki,!és sajna lórugások másnak, semmit se használtak, viszont) hatalmás károkat okoztak a szervezetemben, az immunrendszeremben, mivel probiotikumok ?! nélkül szedtem.

/Egyszerűen fogalmam sincs, melyik a jó, hirtelen annyi lett belőlük... orvos meg külön erről nem beszél. Szegény nővérem is megjárta ezt az utat, tőle tanultam ezt./
 
Közben kaptam külső, tüneti és belső okokra visszavezetett gyógyszeres kezelést az antibiotikumok szedése miatt elszaporodott gombás fertőzések miatt, rettenetesen sok pénzért, de az legalább valamennyire megérte, mostantól semmilyen antibiotikumot nem szedek, még a felfázásra is Uragin cseppeket időnként (drága, de nincs mellékhatása) és gyógyteákat, füveket, amik  igen..., mint halottnak a csók... úgyhogy nem egyszerű, de ez van... marad a mozgás, a mozgás , a mozgás és a kevesebb étel és a kevesebb stressz!!!!!.

Vagyis az új cél: le kell fogyni, de lassacskán, váltani kell, és kikerülni a pénz és a boldogtalan emberek lehúzó hatóköréből, de gyorsan.

Ugyanis csak attól, hogy kicsit megfogyatkozom, a betegségek kb 70-80 %-a eltűnik, az orvosom és a természetgyógyászom szavai és a magam hite szerint is. A pénz csak eszköz, nem cél, most kevesebb van, elfogadtam.


No de a lényeg!

A lelki méregtelenítésre is kell időt szánnom! Kocogás és kacagás a gyógyszer a prof. Bagdi Emőke szerint. És én is ezt gondolom, igen.

A derű a lélek oxigénje és a test kézzel fogható oxigénje.A kocogás depresszióoldó, hangulatjavító, önbizalomserkentő. Már ha megy. Vacak a bokám, a térdem, az izületeim, marad valami más,
Én biciklizéssel, kikapcsoló sétával helyettesítem, amíg a súlyom és az alapjáraton gyors pulzusom kicsit lejjebb nem megy, akkor majd bírja talán a térdem is.
Próbálom, nem, ez kevés, rajta vagyok és akarom a baráti, munka-, családi és a párkapcsolatomat tisztázni, rendezni, és a szeretetet magamban a helyére tenni, magam felé és mások felé megtalálni. Rettenetes nagy erő lehet, ha valaki szeret, és ha valakit szerethetsz, ha valakiben például magadban bízhatsz és számíthatsz a párodra, a gyerekeidre és viszont!!



No ezt a sokat csak azért írtam le, hogy lássátok, amiket idefirkálok a blogomba, mind-mind kőkemény útkeresése a betegségek elviselésére, rehabilitálásra, vagyis együtt élni megváltoztathatatlan dolgokkal.
Elengedni ami bánt, sért, és keresni és elfogadni az újat, bármerre is induljak el..
Megválni merni attól, ami hamis, ami hazug, s ami a markában akar tartani, ami függésbe taszít.

Nem okos tanácsokat szeretnék adni, egyszerűen évek óta valóban benne vagyok valamiben, amit semmilyen orvos nem tud helyettem rendbe rakni, rakás pénz ment el gyógyszerre, tüneti kezelésekre, de az okok.... azok rejtve maradtak...  mert a koleszterinre, és a női bajokra diéta, a fáradtságra és immunhiányra meg ... a rossz kapcsolatokra... halálesetek feldolgozására... nincs gyógyszerük..

Amit most a nagydózisú C vitamin kapszulák helyett szedek (nőgyógyászati tanács):

Echinácia cseppek és Grapefruitmag cseppek C vitaminnal, kúraszerűen, sokáig. 3500 Ft a havi adag plusz az allergia gyógyszer 3200, a mostani legjobb kombinált Lendin (tüdőgyogyó írta) és rengeteg friss gyümölcs, főleg alma, és MOZGÁS. Lassú, gyors, lépcsőzés, akármilyen!
...  és a tejtermékek kizárása. Lemondás igen. Nem örülök neki, de ez van.

Minden nap olvasok valamit, ami derűs hangulatban tart vagy elgondolkodhatom rajta vagy csak egyszerűen szép és jó érezni, látni. Jobban érzem magam nemcsak lélekben, fizikailag is, ki hinné!!

Haladok. Bizakodom. Optimizmusom megalapozott már, mert megteszem, ami tőlem telik, amit meg tudok tenni és még plusz egy csöppel többet is tudok már.

Így már maradok javíthatatlan optimista, továbbra is tisztogatom és gyógyítgatom a lelkem, a gondolataim és  a szervezetem.A stresszt most kizártam. Nem engedem be. Nem engedem meg, hogy bárki kihasználjon vagy hibáztasson feleslegesen. Nem vállalok be áldozatot és pluszmunkát, ha nem bírom, vagy csak a pénz miatt, mert a nemszeretem munkák sosem hoztak jó eredményt, és a pénz, a fodrász, a szép ruhák... sajnos ki kell ábrándítanom bárkit is, egy idő után elenyészően kevéssé, és semmivé válnak.

Váltottam. Mindent. Hozzáállást. Életet.

Nagyon szeretek séta közben fotózni, gép nélkül is: csak úgy megfigyelni és magamba szívni szép és jó dolgokat. Imádom a filmeket, filmevő vagyok.... :-) Kikapcsol!

A pénzem nem lesz több, a munkám hál' istennek igen, ez tart éberen. És a párom szeretete, a gyerekeim és a barátaim mosolya. Igyekszem nekik meghálálni.

Mindent, amink van csak akkor becsülünk meg igazán, amikor elvesztettük.
Így hát már jobban figyelek a barátaimra, magamra és a munkámra, és nem vagyok hajlandó magam feláldozni magam és mások oltárán.

Kívánom, kedves blogtárs, hogy pihenhess, építhesd magad, amikor csak teheted - úgy értem, igenis szakíts erre időt! -, hogy töltsd fel a lelked életszépítő, egyszerű és ingyenes dolgokkal is és amennyire csak lehet, kizárd a stresszel járó helyzeteket, értékeld önmagad, keresd mi ad sikerélményt, valld be mi az, ami lehúz, dolgozz rajta, és rakd a helyére azt, hogy mit is akarsz valójában. Rengeteget számít, ha te is akarod! Sőt. Anélkül nem megy.


A kiszolgáltatottságot és a törődő ránk figyelés hiányát nagyon nehezen viseli az ember lánya, kell hát tennünk azért, hogy az életünkben mi legyünk a főszereplők. És talán egy másvalakiében sem alárendelt szerepet kell majd játszanunk. (... és hogy ki ne maradjanak a klasszikusok: cselekvés és a reményhal hátán úszni jó, és hogy a szarokrája sem rossz gyógyszer időnként.)

Köszönöm, ha elolvastad.
Tiszta szívből kívánom mindenkinek, magunknak,  hogy keresse és lelje meg azt az utat, amit szeret, ami örömöt ad, derűs mosolyra húzza szívünk és szánk, ami szeretetet ad és épít, ami kivisz fura, lehúzó örvény-szerű állapotainkból!

******

Az okokról, hogy miért lettem beteg, miért kellett annyi antibiotikumot szednem: nehezen engedek el.
Veszteségeim?

2013. november 15., péntek

tépem - lépem

Napok óta ezen töprengek... tartalmak törlődnek, túl sok, lényegtelen, ez nehezen érthető, ez nem találó...

NO, ezt alkottam, így vajon érthetőbb, mikor azt ismételgetem:kevés hinni, remélni, pozitívan gondolkodni és nem , az csak szükséges, de nem elégséges! (Ahogy a matektanárom mondaná...)

Ha valaki a saját meg nem tett és hibás tettei felett elsiklik, és önámításából gyártott szemétdombjára telepít szép zöld füvet, kicsiny virágot, széles bokrot, magas fát, az bizony csak szemethúnyás, szeméthányás... rajta  kifogás-fű, magyarázkodás-virág, mástvádolnijó-bokor, sültgalamb-álomfelhők, és ettől még az a szemétdomb büdös marad. Ez a pozitív gondolkodás csapdája!

Nem illatosítóval kell a levegőt befújni, hanem ki kell takarítani!
Tiszta terepre, tisztuló lelkiismeretre és cselekvésekre, döntéseinkben és magunkban bízva és erre kell építkezni!

Igen, ez most épp nem trendi. Ráadásul roppant kényelmetlen és kellemetlen. Akár fájhat is!
Így hát óckodunk is és halogatjuk is.
De eljön az ideje. Ennek is.

***
és csak kettőnk közt,
az elfojtás is tud ám rendes szemétdombokat termelni!
ráadásul nem is tudjuk... hát ez is mekkora csapda lehet..
:-((
 ***

Ízlések és pofonok. Kinek mi a pofon, ami észre téríti. Kinek mi a szeretet. Családom és egyéb állatfajták. Durell.

"Gyors vagyok a nőnek
a kalauznak személy..."



Fordítva!

Anti-Murphy törvények folytatás

+ (-) a tanult
optimizmusról

Murphy - yhprum

Ami elromolhat, az el is romlik. - Murphy törvénye.
Valaki mégis meg tudja javítani. Yhprum
Nem romolhat el annyira, hogy valaki meg ne tudná javítani :-)
***

Az 1977-ben megjelent tanok, azaz a később dokumentált Murphy törvények már röviddel megjelenésük után előre vetítették árnyékukat, mely mögött egy talán már derűsebb világ bontakozik ki az olvasó számára. Mindazok, akik Murphy törvényeivel vitatkoztak, netalán zajosan ellenezték egyiküket-másikukat, esetleg fújolták is, akkor még nem sejtették, hogy eközben az Yhprumi tételek alapjait rakják, rakosgatják.

A murphológia igenlői és ellenzői számos összecsapásban erősödtek, vitáik mind több és több valódi Yhprum jóságot hoztak felszínre, s ennek következtében az Alapvető Talányt felváltotta az Alapvető Bizonyosság:

Az optimista már nemcsak hiszi, hanem tudja is, hogy létezik a világnak a mienknél jobb része is.
A pesszimista is optimista akar lenni.

Murhy törvény: a buszmegállóban a buszra várva azonnal feltűnik a busz, mihelyt rágyújtottál. (A r..t életbe.., ez is csak énvelem történhet meg!)
Yphrum törvény - derűs és optimista változat: kifejezetten jó hatással van az ember közérzetére, ha az ember a buszmegállóban azzal a szándékkal gyújt cigarettára, hogy ennek következményeként mielőbb feltűnjék a busz. A gyakorlatban ez mindenképp pozitív élményt jelent a dohányosnak.
Ugyanis ha jön a busz - teljes siker.
ha nem jön a busz, teljes élvezettel végigszívhatja kedvenc bagóját.
:-))

Nézzünk egy másik példát, mikor is a futó úgy indul el a versenyen, hogy azt ő nem nyerheti meg, ekkor:
amennyiben nem nyer, ez teljes siker, ha mégis nyerne, az bónusz!

A derű, a jó érzés és az aktív megelégedettség felé irányítjuk gondolatainkat, hozzáállásunkat, ezzel az ember valóságos értékét fedezhetjük fel, és ez bennünk lakozó sötétebb oldal romboló hatásának legyőzni akarásának útja.

Lehet jó érzésünk - mert nem tettünk olyat, ami bántó,
örülgethetünk, - mert micsoda nevetséges dolgokat műveltünk,
de ha megelégeltük volna a dolgok pompás menetét, a napi apró örömöket, még mindig rendelkezésre állhat egy kiváló Murphy törvény.
:-))

****

2013. november 12., kedd

hiszi a piszi

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, miért, akkor te miben hiszel, önmagamban, mondtam őszintén, nem túl higgadtan és nem átgondolva, hogy ezt lehet a legjobban félreérteni.

Az hülyeség, kaptam a választ és esélyt sem kaptam a vitában arra, hogy elmondjam, elmagyarázzam.
Akkor még azt sem annyira tudtam, hogy a magyarázgatás is csak adott esetben és nem bő lére eresztve működik, de hát ez van.

Meg is érdemeltem.

A higgadtság a legnagyobb fegyver egy vitában. Akinek igaza van és tudja, hogy a saját szemszögéből elbizonytalaníthatatlan, az megteheti, hogy higgadt és türelmes marad. Ha nem teszi, a stílus miatt kukába kerül mondanivaló.
Aki pedig csak keresi az igazát, annak csak ez az egy fegyvere marad. Bár tudnánk ezzel élni.

Szóval a szégyen pírja égett az arcomon, mert nem tudtam magam kifejezni és értésére adni frappánsan, hogy attól még nem vagyok az ördög tanítványa és nem tagadom meg a HIT szó vallásos értelmét, csak egyszerűen valahogyan máshogy gondolom. Ha magamban megvan a hitem, jöhet a többi, önmagamon túlmutató hit. Másba vetett hit. Emberbe, vallásba, politikába... vagy tervekbe, célokba, álmokba... tettekbe, cselekvésbe.

Azóta hajt ez a szégyen, hogy kimásszak ebből, s hajtott odaig, hogy megkeressem az okát, a miértet, vagyis tudatosítsam  a hitvallásom.

De érdekes, neki ezt már nem mondom el. Már rájöttem, arra is, hogy neki nem érdemes. Nem hiszi vagy nem érti.


Akinek pedig úgy gondolom, hogy mondok dolgokat, csakis azért teszem, mert érdemesnek tartom rá. :-)


korhely

...és megjött a kép is! Köszönöm!
Hiszek az álmokban, és abban is, hogy kalibrálni is tudnunk kell.

Hiszek a megérzések hatalmában. És abban is, hogy ezek a megérzések is finomodnak, s már nem csak ösztönként működnek, hanem egyre jobban érthetőek és kezelhetőek lesznek és nem a VÁGYAK martalékává tesznek minket, hanem valóban vezetnek!

Hiszek a tervezésben. De nem hiszek abban, hogy mindent meg kell tervezni!


Hiszek a szenvedélyben, és nehezen bízom az érzéketlen, szenvtelen emberekben. De a szenvedély kevés az életben maradáshoz. Szükséges, de nem elégséges. Több kell. A józan ész.

Hiszek az álmokban. De abban nem, hogy egy bizonyos személyt bevonzhatunk abba. Már csak az ő önálló és szabad akarata miatt sem. Abba sem, hogy tettek nélkül bármi is lesz belőlük. A saját álmaimért nekem kell tennem, ha más is belóg a  képbe, neki se ártana.

Hiszek az éberségben. De abban nem, hogy állandóan figyelnem kelljen és ne élhessek spontán.

Hiszek az általam is megtapasztalt törvényekben, de nem hiszek a (többnyire önző és buta, más érdekeit szolgáló) szabályokban. Sőt, abban hiszek, hogy ÚGY meg kell tanulni őket, hogy átléphessünk ezeken a buta szabályokon. A saját megélt törvényeimmel szeretnék élni úgy, hogy mást is hagyok érvényesülni.

Hiszek a rendben, ami mindenkinek a saját káoszán alapul, és elfogadom a  más rendjét, addig, amíg azt nem nyilatkozza, hogy ez az egyedüli és üdvözítő, mert akkor egész egyszerűen csak önzővé és érdekké válik nekem.

Hiszek azokban, akik vágynak a szerelemre, az ölelésre, a családra. Mert tudom, milyen csoda lakozik az ilyen emberekben.  És azt is tudom, hogy az ilyen típusú, szeretni vágyó, szeretet csak úgy adni képes embert nagyon is kihasználják.

Hiszek abban, hogy mindenkitől tanulhatunk. Nem a kárukon, hanem hogy sikerül nekik valami. Nem elrettentő példákat keresek, hanem követendőt. Igen! Abban is, ha valaki mer nemet mondani, és otthagy valakit, aki visszaél a szeretetével.

Mindenki különleges. Drukkolok, de nem ahhoz, hogy hamis bizonyosságba ringatva magunk, kényelmesen ellegyünk és tengernek képzeljük a tócsánkat, a trágyakupacra virágot és füvet telepítve, pozitíven színben tüntetni fel még a butaságot és az önzőséget  is, hanem ahhoz, hogy felismerjük milyen is az igazi biztonság! Hogy felismerjük a saját értékeinket és soha ne engedjük lejjebb a lécet, ha beengednénk valakit a szívünkbe!

Igenis kell legyen idő arra, hogy megérjük, magunk is úgy érezzük, megérdemeljük azt, amire vágyunk.

És ha ehhez a vágyálomhoz őszinte szívet, alázatot és figyelmet, tettet is hozzáteszünk, elkerülhetetlenül elindul valami ...

Hiszek abban, hogy képesek leszünk egyszer kimondani hogy NEM, ha már a gyanakvás, nyomozgatás és a bizalmatlanság mérgezi a (munka, baráti, pár)kapcsolatunk.

Hiszek abban, hogy inkább egyedül, mintsem hazugságok, önámítások hálójába "becsavarodni".

Hiszek abban, hogy idővel megtanuljuk értékelni magunkat, felismerjük értékeinket és a méltóságunk, belső tartásunk erősödik, erősödik és egyre ügyesebbek leszünk a csapdák felismerésében.

Netán már mi sem állítunk csapdákat.
Magunknak sem.

Hiszek magamban, hogy mindezt megérem, megélem, megérzem és megértem.
Hiszek abban, hogy ha valóban megszeretem magam (de nem leszek önző, önhitt és elbizakodott, vagy nem maradok naiv), akkor mást is meg tudok. És hiszek abban, hogy a szeretet igeneket és nemeket is mondat majd velem.

Hiszek abban, hogy mindenkitől tanulhatok. Hiszek abban, hogy egyszer megtanulom azt, ami engem él, és kezelni tudom azt, ami engem húz le, és keresni tudom azt, ami nekem (is) ad sikerélményt.

:-)

Hiszem és tudom, hogy, ha magamat megtanulom, megismerem, jobbá és éberebbé teszem, megtanulok élni ebben a világban.

Hiszem s tudom, hogy bevonzom keresés nélkül azt, aki és ami az enyém, legyen ez hivatás, társ vagy hely.
S ez nem kor függvénye.

2013. november 9., szombat

Csók és föld

Egyszer, mikor még a  fészbukon volt, egy ismerősöm, olyan, de olyan képet tett fel, hogy csak lestem. Egy leplezetlen, csodával felérő, valódi szerelmes csók.
A nők ILYEN óvó, törődő, gyengéd és mégis erős, odafigyelő, vágykeltő és mégsem uraló, de mégis odaadásra csábító csókra vágynak, bizony!

"A gőzös, ködös, vágyképes torzítás" az IGAZ szerelemben elfogadássá szelidül, kívánom EZT is érje meg mindenki!

Hisz szelidülnek az éveink, a vágyaink, többször kapcsolunk túlélő üzemmódba, nincs olyan reggel, mikor úgy ébrednénk, nem fáj semmink (ha igen, meghaltunk) és bizony furcsa és nehéz elfogadni, hogy az idősödő  testben élő lélek fiatalodik és egyben letudja régi terheit, mert a test viseli most már, mellé kicsit öregszik is, és bizony nem úgy reagál, sőt sakkban tart, és mi megtanulunk nevetni ezen és magunkon, örülni annak, hogy valaha VOLT ilyen csókunk, és egymásnak adtuk azt és ha koppannak a rögök testünk romjai felett, a lélek bizony tovaszárnyal és boldog lesz, hogy valaha is szerethetett és szeretni hagyták, és megszerették.

:-))

Este vártam, szó nélkül simultam a nyakához, nem szólt, nyomta a súly, a halál súlya, amivel sosem tudott megbarátkozni, talán pont azért, mert most jött rá, hogy kevés az idő és még annyi mindent akart volna, most, hogy nagyon lassan magára talál mellettem, és ettől is megijed, hogy benne mennyi, de mennyi érzelem és jóság van, és ahogy a legidősebb bátyus meghalt, csak annyit mondott, későn tanult meg jó lenni,és annyi, de annyi jó (tett és ölelés) a karjaiban rekedt...

és igenis be kell vállalni a jót is, merni kell jónak lenni egy ilyen "hé töki, hé szaki, csak nem ám már egy (!) nő meg szerelem,  gyere igyál még, milyen legény vagy te, most mutasd meg" ERŐS világban élünk,

de bizonyos idő múltán nagy ívben tesz az ember ezekre és elkezdi élni éberebben spontán önmagát, mert egyszer bizony huppan egyet és azt veszi észre, hogy hosszú távon jónak lenni jó és az ERŐS világ csak egy gyenge színlelés.

Aztán kerestük a dalt, amiből csak egy sor mocorgott a szívében egész nap, (hogy el ne felejtse), gyors cigi (elfogadom) és kis gyertya, kupica mézes-szilvás ágyas házipálinka, és egy kép keresése a dalhoz, és kérte, hogy ma, még ma csináljuk meg, ketten, mert egyedül nem olyan gyors és ügyes, és akkor az a jóképű, humoros, kedves és lobbanékony, ezerszínű és a szivárvány színeit mind megélő férfi a vállamra dőlt és rázta a sírás és együtt sírtunk, mert szegény kis flótás, reménytelenül és egyedül halt meg, és mi mégis csak remélni tudjuk, hogy mint az anyjuk, nem szenvedett. Mennyi el nem sírt és befelé sírt könny marja szét és gyengíti meg az erőt, holott az erő pont az, mikor ki mertük adni magunkból a könnyeket, a fájót, aminek nem tudunk szavakat adni, legyen ez együtt nevetés és együtt sírás vagy akár nevetve sírás vagy sírva nevetés..

Közben 16 óra túlmunkára rendelték be, nem aludtunk egy szemet se, csak csendben összeérve néztük a sötét plafont és ahogy a reluxa árnyékot vet rá,  aztán csiripelt az óra és indul a verkli és majd csak egyszer hazatalál ebben az érzelmi káoszban, és annyira, de annyira büszke vagyok, hogy kijött belőlünk a nyomasztó sírás,  csak magunknak, kettőnknek, nem bűntudatból, de talán kicsit a rémisztő elmúlástól, az ijedtségtől, hogy honnan szerzünk pénzt temetésre, és ki is temeti , de az majd egy következő lépés, és csak én tudom, mennyire mardosta belül, hogy habár ott segített a bátyjának, ahol tudott, mégsem telt több,...

és Kedves is, mint minden halandó annyira idegenkedik és fél a halától, félek összeroppan, de itt vagyok neki és mégis, ezt ott belül, egyedül kell mindenkinek rendezni és most valami akkora nagy súly van rajta, hogy el sem képzelnéd.

Itt törik előttem ketté ez a csodálatos emberré és férfivá vált vad és szabad kölyök,  nem engedem el a kezét, de teret és időt adok és csak türelmesen várom, szinte szótlanul, hogy megbírkózzon az elmúlással, amitől mindenki fél és ami elgondolkodtatja a saját életéről is az embert. Igen, ő is kivárta, hitt, amikor én törtem anno ketté. Nem engedi a test, a lélek, hogy annyi csodás és annyi bűnös titok feszítse szét az embert örökre. Együtt könnyebb. És igaza lehet a bölcseknek, ez lehet egy igazi kapcsolat mércéje és alapköve, akár. Aki az erősebb, az húzza fel a másikat, de hagyja, hogy egyedül állhasson fel, méltósággal. Egyszer egyikünk, egyszer a másikunk. Ez már csak ilyen egy emberi világban. Tesókkal is...

... és most a legidősebb a testvérek közül kezdte a sort és vajon ki folytatja, hát ez kellett,
hogy ne kezdjünk el félni a haláltól,
hogy kimondjuk, akinek ki kell: szeretjük,
hogy tegyük meg, amit akkor meg tudunk engedni, és meg egy kicsit többet és hát...

és jónak lenni, adni és szeretni elkezdeni sose késő.

Talán könnyebben is halunk meg, és persze ez sem garancia rá, de legalább ... rájöttünk valamire. Már megint. Ezek az idők járnak, nem bánjuk, azt sem, hogy voltak fizikailag  pörgősebb napok és most meg nem. És amikor azt mondja Soma, hogy ez az élet? tvnézés, erre nem fogsz emlékezni!
pedig...
Igen, mindig is emlékezni fogok arra, hogy tv-ztünk. Így együtt tv-zni senki sem tud. :-)

2013. november 8., péntek

A gyermek abból tanul, amit lát

Ma több fontos hívás jött.  Tegnap is. Pluszmunkát kínáltak és búcsúzni kell készülni, két rokontól is.

Sok dolog van, ami csak megtörténik velem.
Aztán ha kicsit felülről-messzebbről és időben távolodóan nézem, az mindig egy picinyke puzzledarabocska volt egy óriáspuzzle-ben, ami a sorsom, az életem.
Nem, nincsenek véletlenek. Idő úrfi és Sors úrnő ügyesen keveri a kicsiny darabokat. Aztán jövök én is, és veszem a bátorságot, kérek tőlük. Azt gondolod nem lehet?

Nem tudom, hogy is működik ez valójában, és kihez is szólok ilyenkor -  nem jönnék elő a felettébb nehezen befogadható "felsőbb énnel", Istennel, vagy az Univerzummal, úgyhogy megelégszem ezzel a névvel: Gondviselés -,

de ha valahogy fejben kész vagyok dolgokra és őszinte szívvel elgondolom, és kimondom, hogy mi is kellene még éppen, éberebb leszek és befogadóbb, és bizony elébem kerül valami, ami továbbvisz, jön egy hívás vagy egyszerűen csak történik valami, ami más irányba visz el.
ÉS mindig pontosan arra indít, ami fontos lesz később.
Veletek is volt ilyen már?


Gondolhatnánk, hogy a karmánk miatt amúgysem tudunk arrébb lépni, ül az bizony a nyakunkban és fojtogat, szemérmetlenül kellemetlenül.
Pedig talán épp elég lenne, ha a szívkamrát töltögetnénk és nem a karma karmával foglalkoznánk, a lélek- és szellemkertet kéne megművelnünk, hogy ebből adni tudjunk. Magunknak. Szeretteinknek. Másnak.
Igen, gyomlálni is kell rendszeresen.

Idő? A csalfa? Nem is létezik? Fogós, trükkös kérdés, bizony. Az örök időtlenséget és a teret szeretnénk, a nirvánát, a mennyországot, az önmegvalósítást, a beteljesedést, a boldogságot, a sikert, az elégedettséget, a... , a 4. dimenziót, kinek mit. Sokunknak már nem elég a 3., amiben bizony számít még az idő, és vannak, akik a 2.-ban maradtak.


Pedig mindenre van időnk, ha a kertünket gondozgatva, belső szabadság-fácskáinkat öntözgetjük, önbecsület bokrocskáinkat formára alakítjuk és önbizalomvirágainkat óvjuk, ápoljuk, időnként átültetjük, illetve újakat szerzünk, vagyis ha ennek fontosságát felismerjük.

Semmi sem kerül el, ami valójában nekünk rendeltetett és semmit sem veszthetünk el, mert az akkor igazából nem is volt sose a részünk, bár fontos leckét hordozott.


Az már egy másik kérdés, hogy ez a veszteség vagy el nem ért hiány fáj.
De hát az ember már csak ilyen. Ebből tanul. Így tanul.
Így tanul meg elfogadni vagy épp elengedni.
Így tanulja meg önmagát és hogy mi alapján választ a fenti kettő közül, hogy érdemben tovább tudjon lépni.

Vagy nem és marad ott, ahol.

Ez az érési folyamat nagyon hasonló, mégis, idő kell ezt megélni, s ez viszont nagyon különböző.

Pedig mekkora hatalom lenne, ha belül szabad emberek élnének egy család-, országfedél alatt.

Az ország jövendő vezetői már köztünk élnek, gyermekeink, vajon azt adtuk-e a gyerekeinknek, amit kellett? Megtettük-e azt, ami tőlünk várható... vagyis ...  tettünk?

Csak remélni merem, hogy többségünk legalább megpróbálja. Nem, az kevés. Akarja.

Most pedig a kedves versem jön - csakúgy, mint a Nyitott kézzel szeretni, ez is évenként egyszer felötlik bennem.

Talán mindig valaki halála váltja ki belőlem, vagyis hogy hagytunk-e valami IGAZÁN és valóban fontosat, bennük, a gyermekeinkben, örökre. Átgondolnivaló van hát bőven.

"Ha a gyermek együtt él a kritikával, megtanulja a bírálgatást.
Ha a gyermek együtt él a gyűlölettel, megtanulja a háborúzást.
Ha a gyermek együtt él a félelemmel, megtanulja a szorongást.

Ha a gyermek együtt él a szánalommal, megtanulja az önsajnálatot.
Ha a gyermek együtt él a nevetségességgel, megtanulja a félszegséget.
Ha a gyermek együtt él a szégyennel, megtanulja a bűntudatot.

Ha a gyermek együtt él a megértéssel, megtanulja a türelmet.
Ha a gyermek együtt él a buzdítással, megtanulja a magabiztosságot.
Ha a gyermek együtt él a dicsérettel, megtanulja mások megbecsülését.

Ha a gyermek együtt él a jóváhagyással, megtanulja szeretni önmagát.
Ha a gyermek együtt él az elfogadással, megtanul szeretetre lelni a világban.
 Ha a gyermek együtt él az elismeréssel, megtanulja, hogy céljai legyenek.

Ha a gyermek együtt él az önzetlenséggel, megtanulja a nagylelkűséget.
Ha a gyermek együtt él az őszinteséggel és méltányossággal, megtanulja az igazságot és jogszerűséget.
Ha a gyermek együtt él a biztonsággal, megtanul hinni magában és környezetében.

Ha a gyermek együtt él a barátságossággal, megtanulja, hogy a világ olyan hely, ahol jó élni.

Ha a gyermek együtt él a nyugodt derűvel, megtanulja, hogyan találjon lelki békét.

Vajon a mi gyermekeink mivel élnek együtt?"

(Dorothy L. Nolte: A gyermek abból tanul, amit lát)

És vajon mi, mivel élünk együtt?

**************

Volt egy érdekes dokumentumfilm, hogy a gyermekkori anyai szeretet mennyire megalapozza további sorsunk.
Kitartóbbak, bízóbbak, önállóbbak lettek az emberek, akiket anyai védőszárny dajkált, addig, amíg kellett.
Ráadásul bizonyos DNS receptorok is bekapcsolt állapotba kerültek, ami azt is jelenti, hogy a törődés "átírja" a DNS-ed, a belédkódolt sorsod.
Érdekes film volt.

Téglák és sziklák

 Volt idő, mikor sokszor telepedtek rám hideg álmok,  előtüremkedtek lelkem gyűrött koszos kis rongyai, a tudatalattimba rejtett fájó érzések, értetlenek...

csodálatos dolog ezeket megfejteni merni, emlékezni merni rájuk, mert ezek az álmok mutatnak valamilyen kis kapaszkodót, mi is az, ami blokkol, és milyen utálatos volt, ahogy kérés nélkül rám telepedtek, és nem bírtam alóluk kimászni, képtelen voltam, a súlyuk ólommá változtatott, és ahogy meg mertem kicsit dermedni, nem harcolni ellenük, már nem menekülni előlük, hanem akarni szétolvadni bennük, átengedni őket magamon, akkor... megszűnt felettem a hatalmuk...


...  és jöttek a varázsos, majd meleg és jó érzést hagyó álmok, mikor már repülni mertem egy szakadék felett, mikor egy biztonságot jelentő CIPŐ kerül a lábamra, mikor egy kicsiny szeretetdarabka valahonnan, talán belőlem, talán másból, de ez erősít meg abban, hogy része vagyok valami nagyon jónak, csak hagyjam magamon átfolyni a bármit, és tudni fogom, mit is építsek be magamba és mit is engedjek be, hogy milyen hidat égessek fel, engedjem el és melyik hídon is menjek át és fogadjam el....

Annyira nagy dolog ez az álom, a kutyával, hogy fel nem tudom fogni szinte.

Nem a kutya a lényeg.
A biztonság.
Hogy biztonságot vagyok képes adni.
Hogy biztonságban vagyok.

Mindig lesz cipőm, amivel a miért-hegyeimet megmászhatom, amikor ott az ideje, lesz takaróm, otthonom, mert szeretek. És mert hagyom, hogy szeressenek vagy ne szeressenek.

Minden hegy, ami elém került és minden tégla a falamban fontos volt, mert nélkülük sosem lennék olyan, amilyenné lettem. Minden szeretetcsepp és nemszeretetcsepp színt adott.

Téglák. A narancsok, igen, az a nagy fekete is, és a kékek, amik a  ki/feldolgozott feketék.