2012. december 4., kedd

Kavicsok és emberek

"Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű, szellőhalk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhűs rejtelem, valami, ami újúl szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szivemen." (Szabó Lőrinc: Valami örök)

No, akkor járjunk a dolgok... elejére...

A megfelelési kényszer, a maximalizmus, az elvárások, a túlzott remény, a hormonok talmi játéka, az öröm hajszolása vagy épp sóvárgása... mind mind csapda...


Volt idő, mikor képtelen voltam elhinni, hogy létezik élet, cél nélkül. Örülök, hogy hallgattam magamra, mert az én világomban mindig van cél (csak nem mindig megfogható). Élni. Túlélni. Szeretni. Adni. Tanulni mástól. Olvasni, továbbadni, keresni a szépet a rosszban, bolyongani, sodródni, tudatosan jó és vidám, optimista emberek társaságát keresni. A mások szemében önmagam felfedezni, uralni. Úgy tűnik, céltalan? Pedig ez is cél.

 Cél nélkül, csak a mának és az épp itt lévő pillanatnak élni, ugyanolyan csapda, mint rágódni a meg nem tett dolgokon, a ki nem mondott szavakon, vagy épp fordítva, bűnvádat érezni és bűntudatban tartani magunkat valamiért, s néha vagy több esetben magunk se tudjuk, miért. Pedig lelkünk eme rejtett titkait nagyon is őrizzük és nem várt pillanatokban ütközik belénk. S mi azt hisszük, véletlen. Pedig dehogy is. Oka volt, hogy mikor és miért üzen hadat neked a lelked, a tudat alatt eltemetett rosszak! pocsékká tehetik életed és sehogy se érted, miért? Miért pont én? Miért nem sikerül? Saját vétkeinket hétfejű sárkányként őrizzük, védjük. Szeretjük?

Még a jókat sem vesszük észre, netán makacsul a múltunkban élünk, de igaz, néha csak az marad. De abból legalább a JÓT is vegyük elő! Én máig hálás vagyok azért, hogy lehettem szerelmes, igazán, bolondan, bohón!!!!

A gyermekkor álmai is megvalósulnak, csak épp máshogy, mint gondoljuk. De minden, amiről álmodtam, nagyobbként is, minden igaz lett. Láthatatlan akartam lenni, s jé, a fotomasina másik oldalán állva tényleg az lettem! Repülni és utazni szerettem volna s tessék, képzeletem, fantáziám határtalan, álmaim színesek és nem vagyok rest keresni, bajlódni és használni az ingyenes dolgokat. (Ha nincs gépem, netem, ha nincs a telómon pénz, a lányommal on-line msn-en, és valószínű majd on-line skype-on is tudok beszélni (azt még keresem), egy kölcsön könyvtári gépen is. Igenis nem tör le, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy én akartam. Úgy vannak a dolgok, ahogy NEKEM jó. De nem nekem, hanem ÉRTEM! Számtalan csoda történik velem(, s nyitom rá a szemét szeretteimnek is, hogy lássák meg), mert van katicabogár, sors, gondviselés, természet-anya, univerzum, isten, kinek milyen név tetszik, de bizony ott van az BENNÜNK is. Igen, harag és lázadás is van bennünk. Aminek oka rejtett, de olyan nincs, hogyha valaki keresi, ne akadna rá, s igen, gyakori, hogy közben eljut olyan sötét régiókba, amit letagadna, nem ismerne be, alkudozna, de ahonnan bizony mesterként térhetne vissza. ÖNMAGA mestereként. Önuralommal, tettvággyal, szeretettel, életkedvvel. Jó szenvedéllyel, mosollyal, akármi is történik. (Sose dönts, ha haragos vagy és sose ígérj, ha nagy örömben! - tartja a bölcs mondás, s ebben bizony van igazság!)

Aztán képzeljétek, 6 gyereket akartam! Lőn 3 és nekik is majd párjuk, tehát akkor 6 lesz! :-))

Író akartam lenni, s az lehettem. Nem mindenki ért, és nem mindenki szeret témáimról olvasni, de sokan vagyunk mi itt és egymást olvasni nem rossz! Írásra kényszerít, és ez jó! Fejlődöm, megnyugszom általa. S olvasnak. Néha ők is érzik, értik, akarják. S ennyi épp elég. Egy szűk kis réteg. A barátaim, a családom. Egymást inspiráljuk, építjük. Gondolatok jönnek ötletek formájában, s elgondolkozásra sarkall némelyik írás. Ezekből a gondolatokból érzések útján tanulok, fejlődöm. Érzek, tehát vagyok.

Innentől vigyázok a gondolataimra, rajtuk múlik az életem. Nem, nem csak a pozitívok kellenek. Mindenféle kell. Minden érzést meg kell élnünk. A szégyenét ugyanúgy, mint az extázisét. Viszont az rajtunk múlik, mennyire ragadunk ezekben benn. Mennyi idő kell, sebeinket nyalogatni, okokat felfedezni, miértekre őszintén válaszolni.

Azt mondjuk, az IDŐ, majd megoldja a régi, magunk elől is rejtőző vagy épp általunk eltemetett titkainkat. IDŐ? Türelmetlen vagyok. Hisz az élet rövid, mondhatnám a kötelező közhelyet, és adj esélyt, nekem. De tudod mit? Adj esélyt magadnak: élni. Megélni a rosszat is. Elmúlik. Ahogyan a jó is. És nem az idő oldja meg lelkünket. Mi. Hogyan? Azzal, hogy nem menekülünk, s nem másban keressük a hibát, hanem a magunk sarát is felvállaljuk. S ha nem vagyunk tökéletesek, majd holnap ügyesebben csináljuk. Gördüljünk a következő pillanatra, dolgunkra. Ellentétek nélkül nincs fejlődés, nincs mozgás. Kellenek, sőt, szükségesek a nekünk rosszak. Megbecsüljük így a jót. Értékelni tudjuk s helyén kezelni a dolgokat. Mi a fontos, s mi a hamis cél.

De a második kötelező közhely sem rossz. Az élet olyan, amilyenné tesszük, s ami nem öl meg, megerősít. Csak a fájdalom, mi megtanítja az embernek, mi is az igazi öröm és mi a talmi csillogó...

"Az éhezők viadalá"-ban kaptam választ a reménnyel, álmokkal kapcsolatos kérdésemre. "Kis remény előremozgat, életben tart, a túlzott remény azonban káros". Ugyanez igaz az álmokra is. Merjünk nagyot álmodni, mondják. Igen, de kis lépésekben megvalósíthatót. Ami egyre inkább elhiteti velünk, igen, menni fog az a nagy is.

Kis lépések. Egy meglepi tea (vélt/volt/vált: köddé vált, elvált, kővé vált, bevált) kedvesnek.  Egy jótett a szomszédnak: meghallgatom, egy felolvasás anyámnak, kis hátmasszírozással. Egy ebéd-beszélgetés nővéremnek, egy teló a barátomnak, egy sem a cél, mondanád! Egy sem a célom! Nem is, csak a karácsonyi ajándékom. Magamnak is jól esik.

Magadnak teszel jót, ha másoknak is adsz idődből, gondolataidból, magadból.  Nem, nem lehetsz mindenkinek jó, nem tetszhetsz mindenkinek, de legalább eljuthatunk oda, hogy magunk előtt nem kell szégyellnünk magunkat, s megállunk magunk előtt. Ha szörnyeteggel harcolunk, magunk is szörnyeteggé válhatunk. Tudni kell a függéseinket jól kezelni. Függjünk! De legalább mi magunk válasszuk meg, kitől s mitől! s mennyire!!! Ez felszabadít!

A remény bajnokaiként sokan élünk. Nem, nem a sültgalamb-effektusra gondolok, hanem amikor minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy az adott helyzetből kihozzuk a legjobbat... és valamiért már csak reménykedünk.
Ha elfogadnánk, hogy a tökéletes az csak nekem tökéletes és természetes, másnak meg más a természetes, más a tökéletes, vagyis NEM felelhetek meg mindenkinek, akkor ez a kettősség bennem megszűnik és önmagam számára leszek jó és teszek jót. Igen, ez önzésnek tűnik. S igen, a határvonal igen vékony. Meg kell tanulnom egyik kezemmel magamat, másikkal a másikat ... segíteni, úgy, ahogy neki is jó. Azzal, ami neki is valódi segítség. Nem csak fizikai dolgokra gondolok.

Úgy szeretni, hogy mindig másoknak akarunk, kell, kéne... megfelelni, szeretetmorzsákért, vagy a vélt biztonságért, mások bizonyosságáért, a talmi nyugalomért, ami gödörben tart, akkor bizony nem szeretjük önmagunkat. Micsoda ellentét: mindenkit szeretek, csak magamat nem?

Ugyan. Akkor az nem szeretet mások felé. Csak remény. Aggódás. Ragaszkodás. Rajongás. Illúziókban-élés. Félelem. Elvárás. Birtoklás. Gyűjtögetés. Öncélú lehet vagy hasztalan.

Az én lelkem szabad. Nem függ párttól, ideáktól, nem engedem, hogy mások elvegyenek belőlem, s nem hagyom, továbbra sem, hogy igaztalan történjen a barátaimmal, szeretetteimmel. Hisz mindegyikőtöktől tanultam valami jót!

"A békés harcos útja" azonban azt mondja, tudd, kivel csatázz, kit csak nevess, kit válaszra se méltass... A legfurább, hogy rendre magunkkal vívjuk csatáinkat. Képtelenek vagyunk elfogadni, hogy másnak más a tökéletes. Hogy nincs is tökéletes. Csak nekem tökéletes van. Meg neked igaz. Meg neki jó. Meg nekünk rossz. Meg nektek bántó. Meg nekik sértő. Kinek kavics, kinek gyémánt.

Mindenki magából indul ki s minden magához is ér vissza. Minden szubjektív. Még a tökéletes is. Még az igaz is. Még a valóság is.

Amikor azt mondod, meg akarod találni a belső békéd, még az is. Mindenki máshogy éri el, s más a belső béke. Önmaga békéje, Önmagába vetett erős hittel, (ön)elfogadással, (ön)szeretettel  bélelve. Aztán jöhet a többi (netán katicabogárral vagy anélkül).  A karma, sors, mi tiszta lelkiismerettel jól oldható. S bizonyára akadnak a bűntudatunk és lázadásunk csillapítására önbecsület-tabletták. Önbecsület: ezt is túléltem. Ezt is megcsináltam. Ezt nem tettem meg! Ezt nem mondtam ki! Ezt megtettem! Ezt kimondtam, nem hagytam!

Elégnek érezhetjük ilyenkor magunkat. És elfogadjuk, hogy a földi világ nem tökéletes, s mi benne ugyancsak nem. DE valakinek, többeknek így vagyunk tökéletesek. Őket keresd. ... És semmi baj nincs azzal, hogy más máshogy gondolkozik, tesz, érez. (az mondjuk nem rossz, ha ezek szinkronban működnek...)  Ez a másság mozgatja, viszi előre a "földi világot". People are different. This makes the world go round! - ahogy idegenből hazaszakadt vén bölcsem fogalmazott. Mondjuk én máshogy ismertem, de ez sem rossz!


Hétköznapi ember-nyelven:

Megpróbálsz x-edszer lefogyni. Nem megy. Hagyd a fenébe, ne büntesd magad! Nem ettől leszel jó.
Nem kéne cigizni, holnaptól leszokom - mondogatod!
Nem megy, ha lelked békéjét egy kis aktuális 2 perces instant élve-boncolással meg nem váltod. Ha csak menekülsz... Miért is kell ez ennyire neked? Mi helyett? MI elől menekülsz?

Magad elől úgysem tudsz.

Fogadd el, amilyen vagy. Ne hagyd, hogy elbizonytalanítsanak abban, amiben nagyon hiszel. S ne hagyd, hogy rábeszéljenek valami olyanra, amitől nagyon rossz érzésed van, s a gyomrod is kivan. Mellékhatásként lefogysz és a cigiből is kevesebb fogy! /Bár e mellé ... nem árt az elhatározás is!): mondd azt: ma nem gyújtok rá. Csak este. Csak kint. Kajában ugyanúgy. Ha megkívánod, edd, de legyen ünnep, hogy azt eszed! Mindenből szabad, ha nem esel túlzásba! Vagy: OK, ezt megeszem, de akkor gyalog megyek vásárolni. És akkor rendben lesz a fejed. Jutalmaztad magad és tettél is érte. Jut is, marad is. :-)/

Folyt köv?

Igen. Mindenkinek magában. Egy gondolatot megér a téma, a több tiszta érzésért cserébe meg pláne. Érezd a bűnt. Érezd a örömöt. S válassz. Melyik honnan ered, miből vált ilyenné, ilyen fura vagy jó érzéssé benned. S kövesd, amelyik felé jobban vonzódsz.
 
Csak légy Önmagad.

Olvaslak titeket, köszönöm! Ezért írtam. Magamban ezek mind szépen sorban állnak. Nem türemkednek folyton elém, és örömmel tölt el, hogy beindult a testem gyógyulása, illetve megtanultam az új fizikai határaimat. Ráadásul jön a karácsony. Hátha egy-két szó megérint valakit, s kibont benne, vagy elindít egy csodát, egy rejtett, magában mindig is élő melegséget. A szeretetet. Magunk felé is. Végre talán tudunk jók is lenni. Magunknak. Hűek. Magunkhoz.*

És most szaladok (na ez enyhe túlzás :-)) a dolgomra, mert paradicsom még nincs! És sótlanul élni sem lehet! :-)

Puszi és nagy ölelés Nektek!

Bocs a nem finomkodó, nem költői stílusért és a helyes-sírási gubákér.

Képek később, vagy nem. :-)

*86. közhely: Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.


 

3 megjegyzés:

natimama írta...

Nagyon, nagyon, nagyon jó. Nagyon finom. Nagyon elgondolkodtató.

Remek írás. Köszönöm!

stali írta...

Nagyon nagy ölelés!
Első találkozásom Veled, amiről Te nem is tudtál talán: a magányos farkas novellád.
És ma is nézlek, és örülök, ha találkozhatunk.

Töprengő írta...

Veszélyes nőci vagy. Elkezd téged olvasni az ember, és máris elkapod a nagy lelkeddel! Nehéz a közeledben morogni, pedig a morgás szabadságát fenntartom. Kellesz a világomba, könnyesen- pityergősen, vitatkozva, kérdezve, vidáman és szomorúan, s köszönöm, hogy jelen lehetek a világodban olyannak, amilyen vagyok, nem akarsz megváltoztatni, de képes vagy elviselni, szeretni! Ölellek!