2012. november 7., szerda

Változások

Eleinte ódzkodtam blogot váltani. Mivel jócskán tartogatott az életem is meglepetéseket, (nem csak a  a freeblog), a régi kis blogocskámba, ide, firkáltam ki a lelkem, jobb is volt, hogy akkor senki nem olvasta, másnak esetleg sok és csöpögős lehetett volna a gondolatnagytakarítás, a lélekméregtelenítés és töredezettség-mentesítés.

Bár, így halottak napja táján, karácsony előtt, valahogy alapból jön, hogy az ember megint leüljön egy kicsit és csak nézze a faleveleket. Csendben. Mert aki szívvel él, élből szív, de ilyenkor rájövök, sokadszorra, máshogy nem érdemes. S nem is akarok. Ha összetörik, ha nem. Működik, és ez nagy szó most nekem.

Jó, hogy megadtam magamnak a változás esélyét. Úgy értem, nagyon nem tudtam, akarok-e írni egyáltalán másoknak, úgy értem nyilvánosan. Mostanában magányosabb érzékenyebb lettem, s ezért nem veszem könnyedén, ha költöznöm kell, de mivel annyiszor megtettem már, eljön az a pont, ahol nem tűnik nagy árnak az új keresése és a régi hátrahagyása. Valahol egy biztos pontot kerestem inkább, magamban. Egyre inkább nem tulajdonítok már akkora jelentőséget annak, hogy vannak-e olvasók, és/de milyen jó, mikor rálelek a régiekre és rám lelnek a nekem kedvesek.

Tetszik, hogy a blogok frissítését és új címét is láthatom, és igaz, hogy nem teljes a linklistám, de most úgy vagyok, hogy pl. Borókától rengeteg embert elolvashatok és elérhetek, s nem linkelem be őket külön, hisz még magam is új vagyok erre felé és épp elég tanulnivaló és megismernivaló akad.

A kommentezésnél a kódoknál csak arra gondolok, megszokom idővel, végül is zavar, igen, még nem túl felhasználóbarát a kezelőfelület, de legalább hasznos, a lusta trollok, vagy a robot-spamek ellen.

Az, hogy rosszakarók ide is követnek-e, nem tudom, hogy egyáltalán érdekel-e. Ugyanis erős bázis van itt. Összetartó. Talán a régi aranycsapat gyűlik szép lassan össze.

Most jobb itt, mint a freeblogon. Bár a szokás nagy úr, egyszerűbbek ott a dolgok, kezesebbek, megszokottabbak, s mostanában igen nyugodt a régi szolgáltató, hisz jobbára mindenkire rájött az 5 perc és eltűnik hangosan vagy csendesen, más, biztonságosabbnak vélt vizekre evezgetve .. Figyelek, mi vár még rám, még ott is létezem. Elég adatot halmoztam fel arrafelé.

Így, hogy most ebben a hűvös, pollenmentes időszakban nem nyom a betegség súlya, minden könnyebbnek tűnik. Még a sírás is csak pár perc, ha valamit nem tudok lenyelni, megérteni. Mikor nincs jól a lelkében vagy a testében az ember, eléggé terhére lehet másoknak. Amilyen hosszú folyamat, hogy a lélek megbetegítse a testet, talán még hosszabb folyamat, kideríteni az okot, a lelki okot és nem a tüneteket kezelni csak.

Ma Dr. Kumin Vladimir nevét kaptam meg, légzésterápiával, homeopátiával gyógyít. Az asztmára való Buteyko légzést gyakorolom (semmi hókusz-pókusz nincs benne, ezért tetszik), és az, hogy a családban nagyon elítélik az ezoterikus tanokat, nem könnyíti meg a dolgom, ráadásul nem igazán vagyok híve az asztrológiának, jóslásnak, mágiának, s igaz, vallásos sem vagyok, mégis, rám talált a jóIsten és tenyerén hord. Mindegyiknek megvan a maga oka, nem érzem emiatt  rossznak magam (sőt, magam felé léptem egy lépést, de lehet, kettőt), habár ezt tukmálják belém a szeretteim és ez nem kicsit felborít és nem jó.


Nem is tudom, mi a fontosabb. A családi béke vagy én.
Azt gondolom, inkább nem beszélek már nekik erről. De akkor meg hamisnak érzem valahol magam, úgyhogy óvatosan, ráhangolva őket, egy jó példával, egy jó pillanatban, mégis. Ez az orvos alternatív technikákat használ, metafizika, kvantumfizika téren, síkon, vonalon mozog és bizony két évvel hosszabbította meg ismerősöm életét. Azért ez már szerintem nem sarlatánság, s ez még egy nagyon vallásos embernek (családom) is lehet újdonság.

Egy légzést megtanulni talán nem is olyan nagy vízválasztó dolog, ha tényleg használ. Talán ez a családi béke mellett is szolgál, ha javulnék. Bár arra is azt mondják, csak átmeneti és rosszabb lesz! De kimegy a fülemen. Ügyelek rá, hogy kimenjen, mert a végén még bebeszélem magamnak vagy komolyan elhiszem. Na akkor van baj és akkor tényleg.

******************
Köszönöm a kommentet. Továbbgondoltam.

Igen, az egyensúlyt sokféleképpen lehet értelmezni. Az egyensúlyt, én  úgy gondolom, először magamban kell valahogy elérnem.Akkor talán könnyebben kezelem a (nekem) rosszat, vagy egyszerűbben lépek rajta túl, ha magamban rendbe teszek pár érzést, gondolatot, ha már mögé láttam, vagyis időt adtam arra, hogy kiderítsem, mi zavar az egészben. A szituációban. A párommal lévő, valahol idealista, de mégis való életemben. A munkahelyen lévő realista konfrontálódásomban.

A vonzás törvényét is sokan, sokféleképpen értelmezik, én most itt tartok: Nem azt vonzom be, amit akarok, hanem azt, amilyen ÉN vagyok. Jót akarok bevonzani: jobbá kell tennem és szeretnem kell magam.



Az egyetlen állandó dolog egész életemben talán az, hogy szeretek beszélgetni, írni, olvasni, képekkel és filmekkel dolgozgatni. Megnyugtat, felemel. Mint a zene vagy egy illatgyertya fénye. Mint a papír illata, mint az ámítógép billentyűinek koppanása.  
Továbbra is szeretek mosogatni, játszani, gyalogolni, biciklizni, nevetni, sírni, ölelni. Főzni is szeretek, néha döbbentem veszem észre, hogy néhány ételt nagyon is. Néhányat meg Tőletek jól megtanulok! 

És nagyon szeretek álmodni, ébren is tudok!
S nagyon-nagyon szeretek nem beteg lenni.

A tükör törvényei, sosem árt egy kis ismétlés, hátha más is hasznosnak tartja.

6 megjegyzés:

boróka írta...

Asztmára nagyon jó a só terápia. Érdemes lenne kipóbálni! Te is tudod a vonzás törvényét. Bevonzzuk a jót és rosszat egyaránt és a kettő kiegyenlíti egymást. Egyre jobban hiszek ebben. Tehát idővel itt lesz mindenki. Azok is akiknek örülsz és biza olyanok is akiknek nem. Ráadásul vannak a levakarhatatlanok akik mindig melletted vannak. Sajna sokan csak virtuálisan a fizikai távolság miatt.
Szóval örülök neked és ígérem megint gyakrabban fogok jönni.
:)))

márti írta...

Már fedeztem fel egy sóbarlangot, nem is messze... :-))

Igyekszem megtelepedni, megszokni.

Köszi Boróka!

natimama írta...

Eleinte én is úgy voltam, hogy inkább el sem mondtam hova megyek. Családfelállításra, homeopatához, kineziológushoz, csontkovácshoz... Aztán meguntam. Miért kell bocsánatot kérnem, mert az alternatív gyógyítást tartom jónak? Miért baj, hogy nem akarom valamilyen gyógyszerrel/kencével visszaszuszakolni a bajt a testembe, hanem inkább ismerni akarom a baj gyökerét? Úgy döntöttem nem baj. Aztán elfogadták. Nem mindig értenek egyet, néha van még fejcsóválás, de már nem érzem a teljes ellenállást.

márti írta...

Hú... ehhez kell aztán tényleg türelem, pláne, hogy átmentünk néhány dolgon :-(

De jó, hogy sikerült Neked! Én még erős ellenállásba ütközöm, de dolgozom rajta!

freedomgirl írta...

Ideértem. :) Majd olvaslak is! Most rohanok.

Névtelen írta...

Na, kitolt velem. Pedig olyan nagyon szépet írtam.
Maradjunk ennyiben: szeretettel követlek.
stali