2012. november 23., péntek

Eső megmos, szellő gyógyít

http://iroklub.napvilag.net/taginfo/1763

"Hogy esett-é az eső aznap? Bizony, a kukoricásban úgy bóbiskoltak sújtott levelekkel a sárga csőszök, mintha Isten szerelme szaladt volna közöttük végig, de olyan igazi, könnyes szerelemmel. Akkora esőcsöppöket még a világ nem látott, tán azóta sem, mint a róna aznap. Kapott az áldásból az összes lábokat számláló állat a vidéken, no de...olyan selymes mosoly volt a zápor csapkodása akkor is, mint utána a föld párolgó szaga. Az az összetéveszthetetlen. Az a nem-adom illat. Mint a gyűrűk, ha tó vizén futnak egy közös csobbanástól a partokig, az esőszag is úgy mászott bé minden eresz alá, bútt az orrlukakba, az ember tüdeje meg csak tágult, tágult ebbe az óriási nagy üzenetbe pattanásig belé: itthon vagyunk. Hej, de csuda jó doktor lettem volna én, ha nem lettem volna csibész! Hát a haldokló parasztot biz' kettő szerve hozza vissza, egyel meg búcsúzik: mert ha a bajsza alá hiába pödörödik a jó kis kerítésszaggató, meg ha már a főd szaga se veti panyókára nála a munkát, hát akkor mán csak a szemével köszön ennek a szép világnak, amiről akkor illik azt mondani, amit a régi emberek: az élet csak virrasztás.

Bizony, esett aznap. De úgy esett, hogy aznap sót nyaltunk az ajakunk fölül, s ki-ki ráfogta a szúrós törzsekre a talpa alatt vagy épp az oskolára, dolgozatra...jó, hogy a csámborgó szamár szarvára nem kötöttük a hazugságainkat a tündér-permet ellen, mit szemünkre vetett valami idegen tapasztalat...
faluhelyen úgy iszkolnak a hírek, mint a harangszó: nászt visz-é a szél vagy gyászt, csacsogó gyermek ajaka nem szortírozza, csak büszke a maga hasznára - mint a vándor, ha kipecáz egy darab szalonnát a régi, tűrt tarisznyából és megdicséri, milyen hű szolga, s ha öklöt markol odabé, hát patakba kész vágni, had teljék legalább józansággal a víz okán...hát a gyermek is csak úgy hajítja le magáról a nyári éj subáját, mintha nem testvére lenne az az őszi napkeltének...suttyog a fölnőttek nyomában és úgy férfiasan teszi-veszi a dolgát, mint a komoly gazda. Aztán ha hall valamit, rezzenetlen bólint, mint apjától látja komoly ráncok táncában a viharokat is szuszogni - ettől is nap van, szebb vagy undokabb, de nap kél a jószág felett.

- Oda ne mé' ma - mama ajka penge, papó szava is csak úgy toppan a tea szagú konyhába, mint a vendég.
- Meghalt az Öcsi.

Csak az eső kattog odaki, idebe meg cseperész az óra a falon. Kapca, csizsma, zsebbe a koszt. Itatás lenne.

- Eredj a ludakkal. Ott maradjatok, ahol ők tartanak.

Hát most itt fekszünk. Eső után, ázott verebek a tarlón.
Aznap jöttem rá, hogy a szeretet nem valami, ami van.
Hiány.
De azóta szeretem az esőt. Nyomot hágy benne az ember. Na, nem olyan félelmetes dolog ez, hanem inkább magasztos. Mint mikor sóhajt egy hatalmasat a föld és körbeleng illatával...apró, szelíd mosoly csiklandoz végig véle a lelkemen és azt gondolom, mintha beszélgetnék az emlékeimmel:
Ugyé, jó, hogy így gondolok Rád?"

Koós Attila
http://iroklub.napvilag.net/iras/23129

-------------------------

Koós Attila: Szeretni jöttem

Virág voltam, segítettél:
fény voltál és harmat.
Temetőig terítettünk
szirmos birodalmat.

Felhő voltam, segítettél:
szellő lettél értem.
Árva álmok fodrát fontuk
az ártatlan égen.

Ember lennék, segíts! Legyél
minden körülöttem,
s ne engedd, hogy elfelejtsem,
hogy szeretni jöttem!


Nincsenek megjegyzések: