2012. október 29., hétfő

Szabadság, híd



"Nem azt vonzod, amit akarsz, hanem azt, aki TE vagy." ( ...s azt, ami szükséges ahhoz, hogy változz, fejlődj)

S most tényleg azt érzem, igen, s jó ez így! Letelt a gyász, megadtam az időt. S megtalált a remény és az adni-vágyás, végre, újra. Igen, kellett ez a "hiszti", ez a szeretlek, de valami nem kerek, szakítsunk! dolog. S ami még jobban kellett, a méltóságunk megtalálása, s az egymás és saját szívre görgetett kövek türelmes lepottyantása.

S (a sors segítségével)  újra rám kopogott Kedves, s én nem siettettem, de hittem, s most nem kérdezek, nem bolygatok, nem nyafogok, nem hisztizem s nem tapadok! Csak simogatok. Nem szavakkal. Azok csak félreérthetők és kifordíthatók. S lám, mennyire megtörte őt is a kettőnk csendje, s a körülötte lévő világ hangos hőbörgő rohanása, jól esik velem lennie. Nem, ennél több most nem kell! Talán most tényleg egymásra hangolódunk. Türelmesebbek lettünk? Vagy csak a remény rabjai? :-)) Vagy csak egymás arcában mossuk magunkat?


Nem, nincs semmi kirobbanó, berobbanó, csak az a szelíd, ragaszkodó, a másikra figyelő, vidám és egyszerű világ. A nagy dolgok mindig csendben történnek. Az egyedüllét művészete önmagunk felé visz, először keservesen, aztán enyhül és a feladás nem feladás többé, hanem belenyugvás, megnyugvás, a veszteség pedig elengedés és elfogadás. Két félből sosem lesz egy egész, de két egészből akár lehet egy végtelen is. Mert a mondás is ezt hirdeti halkan: Az a nő, aki nem ad lejjebb az egójából, nem tud fészket teremteni, s az a férfi, aki nem akar leadni az egójából, nem tud beköltözni. Értem én!

Idő kell most is, de most egymásnak. Adom. Adja!

A szabadság szeretet nélkül nem ér semmit.
A szeretet szabadság nélkül szintén nem.
A kettő együtt kell.

Most (erősebb és szélesebb) hidat építek. Kész vagyok rá. Jövő nyárra minden rendben lesz. Ha magam várom magam a túloldalon, az is jó lesz. Ha a ketten siklunk egy vágányra, az sem lesz semmi! :-))

(Mégiscsak jó valamire az L-vitamin!)
 azért, erőt adó mérföldkőként a későbbi, szomorúbb, szorongósabb napokra.(S)írtam eleget!


4D

Lyukakon görbül, spirálon táncol.
Nevet rajtunk, kortalan ajtónk.
Eljárunk felette, benne, nevetve,
élve, halva és születve.
S nem feltétlenül ebbe
a sorrendbe rendezve.
Időtlenül, idétlenül megállva,
átjáróháznak használva,
mit is kívánhatnék hát magamnak
mint egy ölelést annak,
ki veszi s fogadja,
s mikor is Idő uraság fogát vesztve
tűnődve eltűnik s előtűnik jobb terve.
(a 4. dimenzió, mint szeretet)
:-)))

.
nagyszeretettel: kisjunik
2012.