2012. december 31., hétfő

Jelek

Velem számtalanszor előfordult már,... hogy olyan jeleket kapok, amik egyértelműek, merre is tovább, ha épp kétségeim vannak. (Néha külön is kívánom...)

Például egy régi ismerősbe futok és egy mondata megragad, és már tudom is, mit kell tennem.

Vagy egy újságcikk, benne egy pontosan olyan képpel, ami előremozdít.

Vagy például egy illat is felhoz régi emlékeket és a szívem máris tudja, mit akar az agyam súgni.

Vagy egy könyv, ami épp ott nyílik ki, ahol nekem való mondatok vannak.

De a legérdekesebb a Dr. House epizódjai voltak. Mindig pont olyanokba bukkantam, amik pontosan mutatták, miben is vagyok...

:-))

De legyen az akár egy munkainterjú. Na arról aztán tudnék mesélni, hogyan kaptam meg állásokat vagy hogyan kaptam sorozatosan a pofon-jeleket, hogy hé, menj már innen, tönkremész!! :-))

A test ösztönei és a lélek megérzései csodálatosak, pláne ha összhangban vannak és együttműködik a szív és a józan ész!


Mindenkinek azt kívánom, hogy lelje meg a saját lelkében a dallamot, a táncot, a szépet, a csodát.
Kívánom, hogy munkában, szerelemben mindenki találja meg önmagát, a másik építését is megcélozva ezen felül.

Kívánom, hogy észrevegyétek a jeleket, mik úton tartanak, megerősítenek, visszaigazolnak, vagy új irányba indítanak.

Kapcsoljatok ki, igyatok, egyetek, érezzétek jól magatokat, szeressetek, szeressétek meg a munkátokat, ha egy kicsit bele is fáradtatok, szeressétek meg a párotok, lélekben akár, adjatok neki, adjatok, és adjatok, és a másik szeme jelezze, hogy jól tettétek. Gömbbé váltok.

A szeretet összetör. Kisebbre, tömörebbre, simábbra, szebbre, finomabbra.
.
Kerekebbre.

BUÉK!


2012. december 28., péntek

Number one leves

Ma a lencse a téma. Ki, hogyan, miért úgy, miért ne úgy, csepp mustárral, á, dehogy, ecettel, á, nem, lisztszórással, á dehogy, csak tejföllel..., á, habarni és rántani, á... tuti mind jó! De...

Én meg sima egytálételben gondolkozom. De persze lehet két tál is. Sőt.Két egytál. Vagy egy kéttál.

1. terv: székelykáposzta
2. terv: lencsefőzelék

3. terv:  1. + 2. ... A napokban kipróbálom a két egytál ételt egy tálban. Egy lábosban. Kezem-lábam, lelkem, paradicsomom, savam-borsom benne lesz. Na meg az anyag, rendesen fűszerezve!

2 in1 leves, No.1. - káposztás lencse, (a la gulyás):
.
Hozzávalók 4-3 és fél-5 főre:
arasznyi darab füstölt paprikás kolbász vagy füstölt husi, vagy pörköltalapon kockákra vágott comb, lapocka - kb. 74,514 dkg
1 fej hagyma- hmm... inkább 2, na jó 3 - mit veszthetünk...!
fél kg savanyú káposzta - á, legyen egy kiló, nem kinyomva, és a levével!
2 marék lencse - csak az íze kedvéért akár 3-4 is, és persze maroktól is függ...
.
Fűszerek: szokásos, ízlés szerint, babér, kömény, só, bors, bármi, mindent bele... maradék virsli (de a végén csak), a, inkább ne... hűtőben/spájzban/gyerek szobájában  talált további száraz és fonnyadt kolbász ...
a tálaláshoz farmföl, vagy natúr joghurt, kefír, TEJFÖL, mustár, ecet, friss kenyér, jókedv, fehérbor, szóda, kártya, zene.
.
Elkészítés: pörkölt alap, husi fonnyaszt, vagy nem fonnyaszt csak megfuttat, mert füstölt-főtt, majd minden bele: káposzta, leve, lencse, fűszerezve, majd vízzel színig töltve, szeretgetve, kóstolgatva, lefedve, dudorászva, gyöngyözve... . Kb. 1 óra.  Na jó, míg elolvaslak titeket és megírok egy-két posztot. Úgyhogy plusz egy fél. Lessük, kóstoljuk, szeressük. Magunkat is. A másikat is!

Hát akkor mentem. Sóért. Az valahogy elfogyott. Borsot meg már nem török. Törött az már, más orra alá már minek.... :-) Falra hányt bors, ó!

Number one! - Mindent bele!

Borral főzök. Néha az ételbe is teszek. :-)

:-))))))))))

2012. december 18., kedd

Titkos doboz

Nyílik az ajtó, a hűvös eső bekísér egy rég látott embert. Lekerül a kabát, keresi a székét, de az már foglalt, így hát kimegy. Rágyújt, hogy legyen ok. Csak úgy egyedül. Ritkán látom már, jóban voltunk.

Régebben ez a  lány az asztal mögött ült, a sarokban. Közvetlen, kellemes, nyitott szívű ember volt. Hosszú haja engedelmesen göndörödött vállára, ruhája egyszerű, s szelíd mosoly játszott az arcával. Firkált. Sokszor firkált, mindig ugyanazt. Házat, tetővel. Szépen kanyarodtak a cserépnek gondolt vonalak a tetőn, keze füstöt kavart a kéménybe, a sarokba gubbasztó felhő gömbölyült, alulról kibújó nappal és a madarak se maradtak le, igaz, csak egy hullámvonallal, az égről. Egy pszaki is megdicsérné a fáit!

2012. december 17., hétfő

Ellentétek


Vajon a bizonytalanság bizonyossága mikor lesz nyertes?
Vajon a halál az élet előtt mikor lesz édes?
Vajon tényleg fontos-e tudni, hogy van-e a halál után élet?
Csak akkor tudjuk meg a választ, mikor már nem ez érdekes.

Vajon az alázat mitől lesz harcos s az elfogadás mikor csap be?
Mitől függ, mi a hazug, s mi a rossz? Mitől függ, hogy élek?
Mitől függök s mennyire? Nyugtomban is vérzek, érted-e?
Kalapomban hordom álmom? Akkor kabátom is lélek.

S vajon mikor vagy szelíd vad és mikor vad áldozat, bátran gyenge?
Mikor azt mondom, ennyi nem elég, mert ennél többet érdemlek?
Mikor azt mondom ennyi elég, másnak vagy magamnak elég-e?
Vagy csak halkan utazom e hangos világban és gyilkos hősként elégek.

Semmi nem volt kár egy percért, s láthatóvá vált a lélek,
Állóhullám lettem, mikor idegen lett lényed,
Már nem látom szemedben holnapom, s nem is kértem,
Holdam lettél napom, égből érve földig, örökké égben égek!

S bár időnk véges, a szeretet mégis időtlen.
Poklodat tükrözve küldesz engem mennybe,
Izzó tenyered küld hűvös üzenetet, ez kell nekem,
Ez visz és hajt előre, s engedem: ellentétek.

Egyszer el kell mennem hazulról, hogy hazaérhessek,
Hogy feloldódhassak, szét kell szakadnom benned,
A választ keresed, de más szemében leled,
De az igazad magadban, s kereszted már mással sem cseréled.

Vajon mennyit is a súlya 1000 ölelésnek,
Pont annyi, mint egynek, akitől reméled.
Hány utolsó, utolsóbb, legutolsóbb 17 másodperc az élet?
Mekkora a szó és a ritmus hatalma, mit végre igaznak érzel?

Táncra kér-e álmod, s lépkedsz is-e érte?.
Vagy semmivé válik a lélek, s mindenné a vétek.
Versbe szedem lábam, gabalyodik is menten,
Elmegyek hát sóért, mert a bolt bezár, tűntem.*

*Árnyékod is fényes, s fénybe zártam lelkem.  

2012.
világvége helyett év vége

**************

Nem olvastam most senkit,
csak magamat hallgattam,
kellett az a csend, mi kifakadhat,
s jól esnek most tőletek is a szavak.

S az sem baj, ha senki nem olvassa versem,
hisz ez csak az én egész mindenem,
bárkinek is tetszik, akárki is kérem,
senki vagyok, s csak valaki az, ki megfejthet.

:-))


Boldog új életet, békés új évet kívánok Mindannyiónknak!
A verselést, még az is lehet, abbahagytam! :-))

Nagyszeretettel:
kisjunik


*************************************************
 Ellentétek

 
"Mindig csak az van, ami van.
Mindig csak az nincs, ami nincs.
Mindig csak az nincs, ami van.
Mindig csak az van, ami nincs.

Ami van, folyton változó.
Ami nincs, folyton ugyanaz.
Ami nincs, folyton változó.
Ami van, folyton ugyanaz.

A mozdulatlan nem mozog.
A nyughatatlan nem pihen.
A mozdulatlan is mozog.
A nyughatatlan is pihen.

Aki él, az életben él.
Aki holt, nem él soha már.
Aki él, a halálban él.
Aki holt, nem hal soha már.

Ha nem érted: jobban figyelj.
Ha érted: hallgass, menj tovább.
Ha érted: többé ne figyelj.
Ha nem érted: hagyd s menj tovább."

/Weöres Sándor/



2012. december 10., hétfő

csak egy maradhat

Na de hova tűnnek a piros golyók?
Elnyeli őket a fekete lyuk... amit te hozol létre, először (klikk valamelyik golyóra), majd ráklikkelsz egy olyan piros golyóra, amely  átugorva egy másikat pont a lyukba esik, s eltüntetheted majdnem mindet egy-egy lyukban, szép sorban.





2012. december 7., péntek

Elfogyó magány




(Natitól!) :-))
Vigyázat, verselek!
:-))

2012. december 6., csütörtök

Familiar spirals

Így Miklós nap táján meglepem magam kedvenc képeimmel és témámmal :-) Bocs azoktól, akiknek már tele van ezzel a hóci(pő)jük... :-))

Ismerős spirálok, fraktálok:



"Őszi avar lennék
vagy még inkább hópihe,
érinthetően érinthetetlen,
pici és törékeny,
fehér íven megtörő,
pillantások elől
rejtőző fraktálfelhő.

Meleg tenyérbe zárva
kipillantanék a világra
s nem számítana más,
csak hogy kié az ujjbegy,
amely lassan végigbarangol
a fájó törésvonalakon."

/http://www.poet.hu/tag/icon./

tenger kavicsa



 :-))

Pihe-puha kavicságy,
húzza-vonja kagylóját,
kinyílik, ha nem lesed,
csukódik, ha sürgeted.

:-))



2012. december 4., kedd

A hold könnye

Egy öreg farkas élt egy erdőben. Magányos volt egész életében... Egyetlen társa volt csupán: a sápadt Hold.

Farkas apót szerette az erdő minden lakója. Szerették őt az erdei szellemek is. A szél szívesen borzolta kopott bundáját, amit a langyos eső mosott olykor tisztára, hogy aztán a nap jótékony, meleg sugarai szárítsák meg azt. Farkas apó mégis magányosan élt. Minden éjjel kiült az erdő szélére, ahol azok különös fák nőttek, amelyeknek mintha apró csillagok izzottak volna az ágain. A hegyek fölött sápadtan ragyogott a Hold. Farkas apó csak ült az erdő szélén, hallgatta az erdei rovarok zenéjét, és gondolataiba merülve nézte a Holdat. Azon tűnődött, mi az oka annak hogy ő annyira magányos. Miért nincs egyetlen társa évek óta? Benne van a hiba? A hosszú évek megkeményítették az öreg farkas szívét, ilyenkor mégis könnybe lábadtak szemei. És oly bánatosan nézett a sápadt Holdra, hogy az is majd elsírta magát. Talán a Holdtól várta a választ. De a Hold csak ringott a csillagok alatt, örök némaságba burkolózva.

Kavicsok és emberek

"Valami örök tovasuhogás valami csöndbe, puha végtelenbe, valami tegnap, mely mintha ma lenne, valami vízalatti ragyogás, valami messze, panasznéma gyász, valami jaj, melynek már nincs keserve, valami vágy s a vágy tilalma benne, valami könnyű, szellőhalk varázs, valami, ami nem is valami, valami még kevesebb, az, ami valami tűntén kezd csak sejleni, valami lassú, árnyhűs rejtelem, valami, ami újúl szüntelen, valami gyors, lőtt seb a szivemen." (Szabó Lőrinc: Valami örök)

No, akkor járjunk a dolgok... elejére...

A megfelelési kényszer, a maximalizmus, az elvárások, a túlzott remény, a hormonok talmi játéka, az öröm hajszolása vagy épp sóvárgása... mind mind csapda...

2012. december 3., hétfő

Ének a Holdon

"Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság."
(József Attila)

*********************************

Sírtam is volna egy keveset
de már azt sem tudok, csak nevetek.
Az a kő csak énbennem van,
s ha elfagy, elfogyok lassan.

Öröm nem kelt addig életre,
míg a fájdalom nem tanít móresre,
míg a csend zaja üli meg fülem,
s jé, a némaságban pille libben.

Mutatja édes szürkeségét,
üres dallamát és feketeségét s
titkon teríti rám bíbor palástját,
s csak nevet... na bírod már a súlyát?

Én meg némán csak hallgatom,
lágy szellővé válik napom,
kék napom színez narancsot,
fordított a világ, hová jutok.

(Folyt köv. Boltba megyek paradicsomért... meg novellát olvasni...)

Szemem tükrében csillog hangod,
kezed melegében ég a lélek,
egónk nyűszít s tovább lépked,
fátyolos urát keresi a lélek.

Esőcseppbe hull a fény,
s fénybe lebben könnyem,
lényem széthasad menten,
éltem, éreztem, értem.

Zabolátlan hangok, fojtón folytok,
bennem lüktet dallamotok,
s az enyém mégis meglel engem,
hisz' kerestem és beengedtem.

*************************************
Mert a rejtett dallam, mi enyém
örök,
s csak ha táncolok, lelem
köröm.


Jó barátim várnak,
paradicsomom várhat,
lesz még készen élet,
sóval jó ... és kérek! ... .

:-)

:-))))))))))

Bocs... :-))

2012. november 22., csütörtök

Virsli-time

A pizzamotoros szállító-dobozának hátulján az alábbi felirat virít...: Gyorsat? Olcsót? Finomat? - Ön ebből kettőt választhat!

A pizzatésztát választom és virslit...  (Pizza: 40 dkg lisztet, fél csomag friss élesztőt 1 jó teáskanál cukorral 3 dl tejben felfuttatni, kis olajjal, kis kanál sóval, oreganoval összegyúrni, feltét: nem feltétlenül, de mehet rá a szegényes: a nagylyukon reszelt parizer, apróra vágott szalonna, paradicsomszósz, reszelt sajt..., netán a number one: mindent bele!) (Virsli: ne a tecsós legyen...)


Lábtörlő... zenei aláfestéssel mennyei


Égi áldás- Babás ... jó hangulathoz alap...


 Fonottas ... kevés vágott sörrel sem rossz...





Kópé ... egyedül sem rossz!
Ez is tepsis :-)...  ehhez némi pikáns paradicsomszósz se árthat...

***
Időhiányosoknak, lustiknak :-) :
Csak virsli, csöpp vízzel, mikróban, 1 perc... hozzá: mosott, hájas héjas krumli, villával kicsit megszurkálva, fehér papírszalvétába csomagolva, kb 2. perc. Ha hájas, akkor nem kérem. Rizságyon vagy (hagymával párolt) tarhonyával, kopaszhonyával is jól esik. :-)
***

Jól esik...
az ég borús, csonthideg
könnyeit hullatja,
s itt bent mégis
só-time...
sün-time
meccs-tájm.

Majd jövök ám.

 :-)








2012. november 14., szerda

Show-time

A boldogság viszonylagos, sosem felejtem.
Mostanában úgy tekintem, hogy mosoly-pillanatok láncfűzére, s ha néha egy könny, bánat becsúszik, az már mégsem tudja igazán megbontani a láncot. Már nem kötődik ki a fonal, köti valami, ami nem a csat, és ha úgy érezném szétgurultak a gyöngyeim, csak rá kell néznem a láncra és máris összeáll. Gyöngyei maguktól sorakoznak, fénytelenek s fényesek, vegyesen.

Lánc.
Nézhetem rabként. Láthatom ékszerként. Pedig a gyöngyöcskék csak emberek. Kik velem éltek, kik velem vannak, kikre rátaláltam, kik rám találtak A fonal pedig én magam vagyok, hol erős, hol tüskés, hol gubancos.

Mihelyt nem keresem, feléled bennem az, ami engem él, és ha hagyom, hogy éljen, időtlenül örök leszek. Talán soha nem is öregszem meg, hisz mindig van kivel nevetni, cinkosan összemosolyogni, éjjel álmokkal telve elaludni, s ötletekkel vagy épp érzésekkel felébredni.

Porszemként lebegek és szempornak tűnik a való. A való, ami megunhatatlanul, békésen körbefonva engedi, hogy kitérjek. Hagyja, hogy eltérjek, megtérjek, hogy elérjek, túljussak, elbújjak, hogy áthassak, hogy áthatolhassak. Magamon. S a világba jutok. Dönthetek, hogy látom.

Szeretek bent lenni. Slow-down.
(http://www.youtube.com/watch?v=-wVU1TQ4bBs&feature=relmfu)

Zene ringat s adja az alapot, magam teszem bele a saját rezgésem, hangom, s együtt hullunk szét a kozmoszban, hogy darabjaiból állhasson újra össze a világ s benne én. Megszűnik minden. Én is. Feloldódom és eltűnök. Hogy előtűnhessek. A ritmus előcsalogat, táncol bennem, mellkasomon érzem az erőt, a rezgést, az ölelő hullámokat, a könnyesre görbült időt és a meghajló energiateret.

Szeretek lent, fent, kint lenni.

Most épp legszívesebben kint vagyok. Snow-time. Lánc-tánc.

Csendes az idő, lustán tekeredik a korai sötét a fákra, kis eső motyog, kopottan kopog a megmaradt, kapaszkodni vágyó, de fáradt leveleken, s a fekete kis bogyókon ezernyi csillag ... úgy pillognak, mint a pici ledek a karácsonyfán... minden egyes bogyón egy-egy vízcsepp, minden egyes vízcseppben egy egész világ, fényt ölelve, bezárva, csillogtatva.... Éjjelre hideg sóhaját küldi az ég, s néhol már dér dereng, s bennem feldereng, milyen is, mikor fehérlik az út, az ág, a szív.

Elolvad, szétfolyik, eltűnik, megáll az idő. A hétköznapok s az ünnepek gondja, a fájdalom, a félelem megszégyenülve menekül, s a zuhany alatt állva érzem, ahogy a víz lemossa rólam az életet, hogy ... meglássak egy másikat. Ami mindig is bennem volt, de gondosan rejtve. Ilyenkor minden jó és rossz a lefolyón keresztül a semmibe veszik. Ebben a pillanatban azt érzem, szabad vagyok.

Új világ, pőre világ marad.

Aztán kisüt a nap.
Tüskéim csak ámulnak.
Ráncaim, láncaim kisimultak.
Szánkózom ...siklok...


Eszembe jutott, mennyi szánkót, kartonpapírt, műanyag kerek lesiklót, cipőt, kesztyűt elfogyasztottunk.
:-))

Na, ilyenünk... nem volt. Megmutatom. Ezt is.
 

2012. november 7., szerda

Változások

Eleinte ódzkodtam blogot váltani. Mivel jócskán tartogatott az életem is meglepetéseket, (nem csak a  a freeblog), a régi kis blogocskámba, ide, firkáltam ki a lelkem, jobb is volt, hogy akkor senki nem olvasta, másnak esetleg sok és csöpögős lehetett volna a gondolatnagytakarítás, a lélekméregtelenítés és töredezettség-mentesítés.

Bár, így halottak napja táján, karácsony előtt, valahogy alapból jön, hogy az ember megint leüljön egy kicsit és csak nézze a faleveleket. Csendben. Mert aki szívvel él, élből szív, de ilyenkor rájövök, sokadszorra, máshogy nem érdemes. S nem is akarok. Ha összetörik, ha nem. Működik, és ez nagy szó most nekem.

Jó, hogy megadtam magamnak a változás esélyét. Úgy értem, nagyon nem tudtam, akarok-e írni egyáltalán másoknak, úgy értem nyilvánosan. Mostanában magányosabb érzékenyebb lettem, s ezért nem veszem könnyedén, ha költöznöm kell, de mivel annyiszor megtettem már, eljön az a pont, ahol nem tűnik nagy árnak az új keresése és a régi hátrahagyása. Valahol egy biztos pontot kerestem inkább, magamban. Egyre inkább nem tulajdonítok már akkora jelentőséget annak, hogy vannak-e olvasók, és/de milyen jó, mikor rálelek a régiekre és rám lelnek a nekem kedvesek.

Tetszik, hogy a blogok frissítését és új címét is láthatom, és igaz, hogy nem teljes a linklistám, de most úgy vagyok, hogy pl. Borókától rengeteg embert elolvashatok és elérhetek, s nem linkelem be őket külön, hisz még magam is új vagyok erre felé és épp elég tanulnivaló és megismernivaló akad.

A kommentezésnél a kódoknál csak arra gondolok, megszokom idővel, végül is zavar, igen, még nem túl felhasználóbarát a kezelőfelület, de legalább hasznos, a lusta trollok, vagy a robot-spamek ellen.

Az, hogy rosszakarók ide is követnek-e, nem tudom, hogy egyáltalán érdekel-e. Ugyanis erős bázis van itt. Összetartó. Talán a régi aranycsapat gyűlik szép lassan össze.

Most jobb itt, mint a freeblogon. Bár a szokás nagy úr, egyszerűbbek ott a dolgok, kezesebbek, megszokottabbak, s mostanában igen nyugodt a régi szolgáltató, hisz jobbára mindenkire rájött az 5 perc és eltűnik hangosan vagy csendesen, más, biztonságosabbnak vélt vizekre evezgetve .. Figyelek, mi vár még rám, még ott is létezem. Elég adatot halmoztam fel arrafelé.

Így, hogy most ebben a hűvös, pollenmentes időszakban nem nyom a betegség súlya, minden könnyebbnek tűnik. Még a sírás is csak pár perc, ha valamit nem tudok lenyelni, megérteni. Mikor nincs jól a lelkében vagy a testében az ember, eléggé terhére lehet másoknak. Amilyen hosszú folyamat, hogy a lélek megbetegítse a testet, talán még hosszabb folyamat, kideríteni az okot, a lelki okot és nem a tüneteket kezelni csak.

Ma Dr. Kumin Vladimir nevét kaptam meg, légzésterápiával, homeopátiával gyógyít. Az asztmára való Buteyko légzést gyakorolom (semmi hókusz-pókusz nincs benne, ezért tetszik), és az, hogy a családban nagyon elítélik az ezoterikus tanokat, nem könnyíti meg a dolgom, ráadásul nem igazán vagyok híve az asztrológiának, jóslásnak, mágiának, s igaz, vallásos sem vagyok, mégis, rám talált a jóIsten és tenyerén hord. Mindegyiknek megvan a maga oka, nem érzem emiatt  rossznak magam (sőt, magam felé léptem egy lépést, de lehet, kettőt), habár ezt tukmálják belém a szeretteim és ez nem kicsit felborít és nem jó.


Nem is tudom, mi a fontosabb. A családi béke vagy én.
Azt gondolom, inkább nem beszélek már nekik erről. De akkor meg hamisnak érzem valahol magam, úgyhogy óvatosan, ráhangolva őket, egy jó példával, egy jó pillanatban, mégis. Ez az orvos alternatív technikákat használ, metafizika, kvantumfizika téren, síkon, vonalon mozog és bizony két évvel hosszabbította meg ismerősöm életét. Azért ez már szerintem nem sarlatánság, s ez még egy nagyon vallásos embernek (családom) is lehet újdonság.

Egy légzést megtanulni talán nem is olyan nagy vízválasztó dolog, ha tényleg használ. Talán ez a családi béke mellett is szolgál, ha javulnék. Bár arra is azt mondják, csak átmeneti és rosszabb lesz! De kimegy a fülemen. Ügyelek rá, hogy kimenjen, mert a végén még bebeszélem magamnak vagy komolyan elhiszem. Na akkor van baj és akkor tényleg.

******************
Köszönöm a kommentet. Továbbgondoltam.

Igen, az egyensúlyt sokféleképpen lehet értelmezni. Az egyensúlyt, én  úgy gondolom, először magamban kell valahogy elérnem.Akkor talán könnyebben kezelem a (nekem) rosszat, vagy egyszerűbben lépek rajta túl, ha magamban rendbe teszek pár érzést, gondolatot, ha már mögé láttam, vagyis időt adtam arra, hogy kiderítsem, mi zavar az egészben. A szituációban. A párommal lévő, valahol idealista, de mégis való életemben. A munkahelyen lévő realista konfrontálódásomban.

A vonzás törvényét is sokan, sokféleképpen értelmezik, én most itt tartok: Nem azt vonzom be, amit akarok, hanem azt, amilyen ÉN vagyok. Jót akarok bevonzani: jobbá kell tennem és szeretnem kell magam.



Az egyetlen állandó dolog egész életemben talán az, hogy szeretek beszélgetni, írni, olvasni, képekkel és filmekkel dolgozgatni. Megnyugtat, felemel. Mint a zene vagy egy illatgyertya fénye. Mint a papír illata, mint az ámítógép billentyűinek koppanása.  
Továbbra is szeretek mosogatni, játszani, gyalogolni, biciklizni, nevetni, sírni, ölelni. Főzni is szeretek, néha döbbentem veszem észre, hogy néhány ételt nagyon is. Néhányat meg Tőletek jól megtanulok! 

És nagyon szeretek álmodni, ébren is tudok!
S nagyon-nagyon szeretek nem beteg lenni.

A tükör törvényei, sosem árt egy kis ismétlés, hátha más is hasznosnak tartja.

2012. október 29., hétfő

Szabadság, híd



"Nem azt vonzod, amit akarsz, hanem azt, aki TE vagy." ( ...s azt, ami szükséges ahhoz, hogy változz, fejlődj)

S most tényleg azt érzem, igen, s jó ez így! Letelt a gyász, megadtam az időt. S megtalált a remény és az adni-vágyás, végre, újra. Igen, kellett ez a "hiszti", ez a szeretlek, de valami nem kerek, szakítsunk! dolog. S ami még jobban kellett, a méltóságunk megtalálása, s az egymás és saját szívre görgetett kövek türelmes lepottyantása.

S (a sors segítségével)  újra rám kopogott Kedves, s én nem siettettem, de hittem, s most nem kérdezek, nem bolygatok, nem nyafogok, nem hisztizem s nem tapadok! Csak simogatok. Nem szavakkal. Azok csak félreérthetők és kifordíthatók. S lám, mennyire megtörte őt is a kettőnk csendje, s a körülötte lévő világ hangos hőbörgő rohanása, jól esik velem lennie. Nem, ennél több most nem kell! Talán most tényleg egymásra hangolódunk. Türelmesebbek lettünk? Vagy csak a remény rabjai? :-)) Vagy csak egymás arcában mossuk magunkat?


Nem, nincs semmi kirobbanó, berobbanó, csak az a szelíd, ragaszkodó, a másikra figyelő, vidám és egyszerű világ. A nagy dolgok mindig csendben történnek. Az egyedüllét művészete önmagunk felé visz, először keservesen, aztán enyhül és a feladás nem feladás többé, hanem belenyugvás, megnyugvás, a veszteség pedig elengedés és elfogadás. Két félből sosem lesz egy egész, de két egészből akár lehet egy végtelen is. Mert a mondás is ezt hirdeti halkan: Az a nő, aki nem ad lejjebb az egójából, nem tud fészket teremteni, s az a férfi, aki nem akar leadni az egójából, nem tud beköltözni. Értem én!

Idő kell most is, de most egymásnak. Adom. Adja!

A szabadság szeretet nélkül nem ér semmit.
A szeretet szabadság nélkül szintén nem.
A kettő együtt kell.

Most (erősebb és szélesebb) hidat építek. Kész vagyok rá. Jövő nyárra minden rendben lesz. Ha magam várom magam a túloldalon, az is jó lesz. Ha a ketten siklunk egy vágányra, az sem lesz semmi! :-))

(Mégiscsak jó valamire az L-vitamin!)
 azért, erőt adó mérföldkőként a későbbi, szomorúbb, szorongósabb napokra.(S)írtam eleget!


4D

Lyukakon görbül, spirálon táncol.
Nevet rajtunk, kortalan ajtónk.
Eljárunk felette, benne, nevetve,
élve, halva és születve.
S nem feltétlenül ebbe
a sorrendbe rendezve.
Időtlenül, idétlenül megállva,
átjáróháznak használva,
mit is kívánhatnék hát magamnak
mint egy ölelést annak,
ki veszi s fogadja,
s mikor is Idő uraság fogát vesztve
tűnődve eltűnik s előtűnik jobb terve.
(a 4. dimenzió, mint szeretet)
:-)))

.
nagyszeretettel: kisjunik
2012.

2012. október 9., kedd

Csendzug - fordítva

A kép címe: A nap útja... (de lehet, hogy inkább a Holdé?)
... nem is gondolkozom, felrakom, tetszik, kell nekem. És jé. Komment jön.

A FÖLD útja. S valóban. Tudjuk. Nekem azonban teljesen más jutott erről a képről eszembe.



Valójában kinek is az útja?

Az enyém... :-)) Pedig nem mozdulok. Képzeletben utazom. Minden napunk egy ív. Életünk egy ív. Gyerekként és öregként vagyunk a legközelebb a titkokhoz. Amikor még nem számít, és amikor már nem számít. :-) Életünk hajnalán s alkonyán.... Napom hajnalban s alkonyatkor a legcsendesebb. A legijesztőbb. A legmagányosabb. A legközelebb a Gondviseléshez. Magamhoz.

Változások.  Változunk. Minden változik. Rezgünk. Minden rezgés. Egy ilyen kép nekem örömrezgéseket ad. Felemel. Álmodóvá tesz. Remélővé. Bizakodóvá. Tenni akaróvá. Lelkem legmélyebb, sötét zugaiba is behatol. Old. Mint a zene. Mint a szél. Mint a nap. Mint az esőcseppek. Mint a könnycseppek. Beleég a lelkembe, s bármikor vissza tudom idézni, ha szomorú, szorongó, feszült vagy magányos vagyok. A képet nézve érzem, hogy jó élni. Hogy vagyok. Nem véletlen. Dolgom van. S tudom, nem vagyok vétlen. Ahogy senki sem tökéletes, és nem lehet jó mindenkinek, de annak az egynek, párnak, aki ugyanannyira nemnormálisan éli túl ezt a normálisnak kikiáltott világot, annak igen. És Ember, aki az életet ajándékként kapta. S mint ilyen, bőrbe bújtatott lélek. Senki sem olyan, mint amilyennek látszik, hisz ő az, amit mi belelátni tudunk/akarunk, s amit ő látni enged.

S mégis, mennyire érdekes, hogy minden ráncnak üzenete, jelentése van az arcon. Minden pöttynek a szemünkben. Lenyomatok. Örök és megfejthetetlen csodák maradunk. Oly apró porszemek, s oly óriások.

Még nem kelt fel a nap. Még a csillagoké az ég kékje.

"Behunyom szemem, hogy lássalak." (Faludy)

"Nincs okom nem a szívemre hallgatni." (Steve Jobs)